Lássuk a medvét! - Skoda Kodiaq TDI 4x4-teszt

Skoda Kodiaq
Skoda Kodiaq autófotózás, autó, jármű, Mogyoród. 2017.05.03 Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
Az alaszkai medvéről elnevezett Kodiaqot nem offroadozásra tervezték, de összkerékhajtással és megfelelő gumival könnyű terepen is ügyesen helytáll. Nem a vezetési élmény az erőssége, hanem a sportcsarnoknyi méretű, kivételesen jól variálható utastér, amelyet akár hét üléssel is berendeznek.
Vágólapra másolva!
Meredek lejtőn jön jól az automatikusan bekapcsolódó lejtmenet-vezérlő - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Skoda idejében ismerte fel, hogy a szabadidő-autók piaca ugrásszerű növekedés előtt áll, és már 2009-ben bemutatta a Yetit. Hamar népszerűvé vált a vicces nevű és aranyos kinézetű kompakt SUV, mivel az üléseit sokféleképpen lehetett variálni, széles motorválaszték volt hozzá, és az alapmodellek nem kerültek túl sokba.

Gigantikusnak látszik, de valójában csak 4 centivel hosszabb egy Octaviánál - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ahogy telt az idő, egyre nagyobb szüksége lett a márkának egy nagyobb szabadidő-autóra is, ami végül csak 7 évvel később érkezett meg a Kodiaq képében. A hatalmas kodiak medvéről (Ursus arctos middendorffi) elnevezett újdonság a Seat Atecához és a Volkswagen Tiguanhoz hasonlóan

a moduláris MQB építőkészleten alapul,

de 4,7 méteres hosszával mindkettőnél nagyobb, és a Yetire is közel fél métert ver.

Az első Skoda személyautó hét üléssel

Ha kívül ekkora, nem csoda, hogy hét ülésnek is van benne hely, de ezért ki kell fizetni a 313 ezer forintos felárat. A harmadik üléssor csak gyerekeknek kényelmes, de ez a nagyobb SUV-kban is így van. Úgy lehet beszállni ide, hogy a középső üléssor előrecsúszik, és a háttámlája előrebillen, de így sem könnyű.

Egyterűként is beválik, még akkor is, ha leghátul csak gyerekek férnek el kényelmesen. A legtöbb SUV-ben ennél is kisebb a hely leghátul - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hét kihajtott üléssel 270 literes a csomagtartó,

öttel már 720, kettővel pedig 2065 literesre nő,

utóbbi kettő a kategória legnagyobb értéke, egy kishaszonjárműnek sem kellene szégyenkeznie miattuk. Nem nyitható külön a hátsó szélvédő, viszont az ötödik ajtó 138 ezer forintért kérhető elektromos mozgatással is, ebben az esetben elég a lábat a lökhárító alá lendíteni, vagy megnyomni a távirányítón lévő gombot a nyitáshoz-csukáshoz.

Az esernyőtartó ötletét a Rolls-Royce-tól leste el a Skoda, a Superbekben is benne van - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Vontatásra is fel van készítve a cseh medve: az elektromosan kihajtható vonóhorogra

akár 2,5 tonnás fékezett utánfutót is rá lehet kötni

(csak DSG váltóval, kézivel 2 tonna a határ). Egy asszisztens rendszer segít a kormányzásban, ha tolatni kell a vontatmánnyal, és mankónak ott van még az extraként kínált körkörös kamerarendszer is, amely madártávlatból mutatja az autót egy virtuális képen.

Kategóriájában nincs nála tágasabb SUV

A Kodiaq második üléssorában kosárlabdázók is kényelmesen elférnek, a láb- és a fejtér is bőséges. Akinek kisebb lábtér is elég, 18 centivel előrébb is tolhatja a 60-40 arányban osztott üléssort, hogy nagyobb csomagtartót vagy a leghátsó ülésekhez nagyobb lábteret nyerjen.

Régen láttam ekkora üléseket autóban, rövid ülőlapra senki sem fog panaszkodni, arra viszont igen, hogy a kék farmer hamar megfogja a világos bőrt. Az első utasülést asztallá lehet alakítani, így akár 2,8 méteres tárgyakat is lehet szállítani - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Méretesek és kényelmesek a hosszú ülőlapú első ülések, de SUV-mércével nincsenek túl magasan, ezért

a vezető nem érzi magát parancsnoki pozícióban, mint egy igazi terepjáróban.

Annyira azért magasan vannak, hogy a ki- és beszállás kényelmes legyen.

Majdnem akkora a lábtér hátul, mint az etalonnak tartott Superbben, a fej- és válltér felül is múlja a limuzinét. A hifi képes felvenni a vezető beszédét, amelyet aztán a hangszórón keresztül lejátszik a hátul ülőknek, így a hangüzenet mindig célba ér - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nem lenne igazi Skoda a Kodiaq, ha nem lenne teletömve praktikus részletekkel: az első ajtókba esernyőket és fedélzeti szemetest, a tanksapkához jégkaparót rejtettek, 230 V-os konnektort alakítottak ki a hátsó lábtérben, vezeték nélkül is lehet tölteni egy mobiltelefont, fűthető a kormány és a szélvédő is, a PET palackokat egy kézzel is ki lehet nyitni az ötletes pohártartóval. Rendelhetők alvásbarát, nyaktartós fejtámlák hátra, és kihajtható asztalkák is.

Az élvédőt egy bovden mozgatja, nyitáskor előpattan, záráskor behúzódik - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bevezette a Skoda a Ford Focusból ismert, ajtónyitáskor kipattanó ajtóél-védőket is, kár, hogy a tesztautón a jobb hátsó már megadta magát, talán a korábbi demók hibájából.

Ismerős motor, új váltó

A tesztautóban a Kodiaq-hoz elérhető egyik legdrágább hajtáslánc dolgozott, a kétliteres TDI-hez hétfokozatú DSG váltó (kb. 600 ezer Ft) és összkerékhajtás (kb. 700 ezer Ft) is kapcsolódott. A 150 és 190 lóerővel is rendelhető motor ezúttal a gyengébb változatban érkezett, amellyel bő 10 másodperc alatt gyorsul százra a Kodiaq, a végsebessége pedig 192 km/h.

A hűtőmaszk közepén a mindössze 88 ezer forintba kerülő adaptív tempomat radarja látható. A LED-fényszórók 340 ezer forintba kerülnek - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezek átlagos értékek, de figyelembe kell venni, hogy a nagy Skoda ezzel a konfigurációval üresen is

1740 kilót nyom, és a légellenállása sem csekély.

A tesztben nem sikerült elérni az 5,7 literes ígért átlagfogyasztást, fele város-fele országúttal 8 liter körül alakult a SUV étvágya.

Jól áttekinthető a kissé unalmas műszerfal, a 8 colos érintőképernyőn a legfrisebb menürendszer fut, a Golfból ismert gesztusvezérlés és digitális műszerfal viszont nem rendelhető - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nem sok halkabb négyhengeres dízel létezik a VW-konszern kétliteresénél.

Még hidegen sem túl hangos,

bemelegedve, felhúzott ablakkal pedig szinte csak akkor hallatja a hangját, ha kihúzatják, de erre semmi szükség, mert 3500 felett már kezd kifogyni a szuszból.

Öt üléssel gigászi, 720 literes a csomagtartó, a padlója alatt rekeszeket alakítottak ki például a sáros bakancsok számára - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az árlista legalján található, alapmotorként funkcionáló 125 lóerős 1,4-es turbós benzinessel és fronthajtással a nagy Skoda papíron szinte pontosan ugyanilyen menetteljesítményekre lenne képes, de abból – főleg, ha megpakolják az autót – nagyon hiányozhat a korán jelentkező 340 Nm-es nyomaték, ami olyan szépen lendíti előre a dízel Kodiaq-ot.

Alapáron jár a 6,5 colos érintőképernyő Bluetoothszal, felárért 8 colos kapacitív képernyő, 64 gigás memória, DVD-lejátszó, Apple Carplay, Android Auto és MirrorLink támogatás is kérhető. Sim-kártyával 4G-s internetelérésre is képes a rendszer, amivel különböző online szolgáltatások vehetők igénybe. A navigáció már Google Earth-alapú, és álló helyzetben Street View nézetre is lehetőség van. A belső wifi hotspotra akár nyolc eszköz is csatlakozhat - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nem meglepő, hogy az új hétfokozatú DSG váltó villámgyorsan vált, de az igen, hogy néha sokat gondolkodik alaphelyzetben. Sportos állásban már elég élénk, de akkor meg hajlamos a szükségesnél tovább pörgetni a motort.

Lehet túl kemény és túl lágy is

A tesztautóból a 334 ezer forintos adaptív lengéscsillapítás sem hiányzott, azonban tudtam volna élni nélküle: Sport-állásban túlságosan felkeményedett tőle az alapból is már kissé feszes futómű, ezért a töredezett aszfalt minden hibáját érezni engedte, amin persze egy ballonosabb, magasabb oldalfalú gumi javított volna.

A nagyon puhától a sportosan feszesig tart az adaptív lengéscsillapítás állíthatósági tartománya, az ideális valahol középen lenne - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Komfortban viszont olyan lett a Kodiaq,

mint a ringatózó hajó,

ami az esetek többségében kellemes, de fékezéskor és gyorsításkor nagyobbakat bólogatott a karosszéria az optimálisnál. Kanyarban maradt a biztonságosan kiszámítható alulkormányzottság, az oldaldőlés nem volt vészes.

Hátra is lehet rendelni ülésfűtést, USB-csatlakozókat, de akár 230 V-os csatlakozót is - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Seat az Atecánál jóval sportosabb vezetési élményt hozott ki az azonos MQB-technikából, persze kisebb és könnyebb bódéval egyszerűbb dolga lehetett a spanyol mérnököknek. Sajnos az Atecának a kormányzása is jobb: az azonos hardver ellenére a Kodiaq-é szinte semmi visszajelzést nem ad az útról, Sport-állásban mesterségesen felkeményedik, Komfortban elkönnyül, a fordulókör átmérője 12,2 méter, ami egy ekkora autótól elfogadható, de városban nem könnyíti meg a manőverezést.

Kivittük terepre

Mivel a tesztautóban a 700 ezer forintba kerülő összkerékmeghajtás is benne volt, és a feláras terep üzemmódot sem hagyták ki belőle, úgy gondoltuk, megnézzük, mire képes a Kodiaq a Hungaroring Off Road Centrumban, még akkor is, ha vélhetően kevés vásárló fogja valaha terepre vinni a nagy Skodát.

Alaposan próbára tettük a saras erdei utakon - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

A mogyoródi F1-es versenypálya belső részén egy-egy erdei pályát alakítottak ki a kőkemény terepjáróknak és a jóval szerényebb képességű szabadidő-autók számára, emellett egyedi akadályok is megtalálhatóak itt, de közülük csak a rézsű és domb az, ami SUV-okkal is teljesíthető.

Közel 2,8 méter a tengelytáv, ami terepen nem előnyös - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Első látásra a Kodiaq amolyan városi terepesnek tűnhet, mivel

a hasmagassága nincs 19 centi,

és a terepszögei sem túl meredekek: elöl 19,1, hátul 15,3 fokosak. Ehhez jött még, hogy viszonylag alacsony oldalfalú, 235/50-es aszfaltra való gumikkal szerelték, amelyek legalább téliek voltak, így valamivel nagyobb volt a kapaszkodóképességük a saras, csúszós burkolaton.

Szoftveresen oldja meg a nehéz helyzeteket

Aszfaltos használatra tervezték az összkerékhajtást, a hátsó tengelyre legfeljebb a nyomaték felét továbbítja az elektronikus vezérlésű, többtárcsás kuplung, de

szilárd burkolaton csak az első kerekek hajtottak,

amivel üzemanyagot spórol a Kodiaq. A váltókar melletti Offroad-kapcsolót aktiválva az adaptív lengéscsillapítók lazábbra állítják magukat, a gázpedál pedig érzéketlenebbé válik, hogy finomabb parancsokat tudjon közvetíteni.

Az Offroad gomb az üzemmódválasztóval együtt a váltó előtt kapott helyet - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezzel párhuzamosan az ABS nagyobb csúszást enged, hogy a gumik előtt felgyülemlő föld is segítse a lassulást, a kipörgésgátló is később avatkozik be, ami laza talajon segítheti a szabadulást.

Szükség esetén automatikusan aktiválódik a lejtmenet-vezérlő is,

ami önállóan engedi le a Kodiaq-ot a meredek domboldalon, a vezető dolga csupán a kormányzás.

A téli gumik mély barázdái segítették a haladást a mély sárban - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Elöl MacPherson, hátul több lengőkaros futóműve van a Kodiaqnak, vagyis nem spóroltak úgy, mint a Seat az Atecánál, ahol a független hátsó futómű csak a nagyobb motorokhoz jár. Csak a DSG-váltós kivitelekhez kérhető üzemmód-választó kapcsoló, amely ötféle (normál, takarékos, sportos, havas és egyéni) menetprogramot kínál.

A rézsű fagerendákból áll, amelyek az eső után nagyon csúszósak voltak - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Jó befektetés 85 ezer forintért az alsó védőburkolat, ami a sérülésektől óvja a kocsi hasát és fontos alkatrészeit.

Hamarosan megjelenik a Scout felszereltség is,

amelybe a védőburkolat mellett egyedi felnik és krómdíszek is tartoznak majd, de mechanikus differenciálzár vagy felező persze ehhez sem lesz.

A méretek jelentik a szűk keresztmetszetet

Scout-csomag és terepgumik nélkül is könnyen teljesítette a Kodiaq a Hungaroring szabadidő-autókra tervezett erdei körét, pedig az érkezésünk előtt fél órával még özönvízszerű eső áztatta a környéket. Jól vizsgázott a domboldalon a lejtmenet-vezérlő, az emelkedőkön pedig a nyomatékos dízelmotor, és az is megkönnyítette a dolgom, hogy

az automata váltó miatt nem tudtam leégetni a kuplungot.

Némi megcsúszást enged a kipörgésgátló Offroad-állásban - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

A szűk keresztmetszetet csak a méretek jelentették: a viszonylag alacsony hasmagasság a hosszú tengelytávval és a nem túl nagy terepszögekkel kombinálva meghatározta, hogy melyik akadályra tudtunk rámenni a Skodával. Ezen nem sokat segített volna a Scout-csomag 7 mm-es emelése sem.

Innen hátrafelé is el tudott indulni, pedig csak két kerék ért le - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

Volt olyan helyzet, amikor csak az átellenes kerekek értek talajt, és rajtuk hintázott a Kodiaq.

Ekkor a elektronikus differenciálzár segített,

amely megfékezte a nem tapadó kerekeket, de olyan finoman tette, hogy rángatózásnak nyomát sem lehetett érezni. A fékdifferenciál ilyen helyzetekben nagy segítséget jelent, de gyakori használat esetén hamar elkopó fékbetétekkel kell számolni.

Mennyibe kerül?

Üljenek le, mielőtt elolvassák: a nem különösebben erős és gyors, igaz, minden létező extrával felszerelt Kodiaq tesztautó ára több mint 15 millió forintra jött ki. Ennyiért pedig már új Audi Q5-öst is lehet venni fejlettebb összkerékhajtással, igényesebb belsővel, több presztízzsel és lóerővel, igaz, kevesebb hellyel és csak öt üléssel.

Kevesen fogják terepre vinni, de jó tudni, hogy ott is hozza az elvárhatót - a képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Csudai Sándor - Origo

De a 150 lóerős TDI motorral, DSG váltóval és 4x4 hajtással még alapfelszereltséggel is több mint 10 millió forintba kerül a Skoda, persze sem nyomatékos dízelmotor, sem az automata váltó, sem az összkerékhajtás nem kötelező,

de valljuk be, egy nagy SUV ezekkel az igazi.

Aki lemond róluk, és csak a divatos formát és a tágas utasteret keresi, annak a 7 millió forintos, benzinmotoros, elöl hajtó Kodiaq lehet a jó választás.

Műszaki adatok

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1968 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 110 kW (150 LE)/3500. Nyomaték: 340 Nm/1750.Sebességváltó: hétfokozatú duplakuplungos automata. Fékrendszer elöl/hátul: 312 mm átm. hűtött tárcsa/272 mm átm. tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4697/1882/1676 mm. Tengelytáv: 2791 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1586/1576 mm. Tömeg: 1740 kg. Terhelhetőség: 675 kg. Csomagtartó térfogata: 270-720-2065 l. Üzemanyagtartály térfogata: 60 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0–100 km/óra): 10,2 mp. Végsebesség: 192 km/h. Átlagfogyasztás: 5,7 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 8,1 l/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 149 g/km.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!