A Forma-1 nem jófiúk sportja - Monacói Görbe Tükör

Ayrton Senna és Alain Prost. A két titán eszközökben nem válogató küzdelmére ma már könnyű jóleső nosztalgiával visszagondolni, mint a sporttörténet romantikus fejezetének egyik leghősiesebb epizódjára, pedig azoknak, akik testközelből élték végig, az a két év az 1980-as és 1990-es évek fordulóján komoly megpróbáltatást jelentett. Kérdezzék csak meg az akkoriban a McLaren élén álló Ron Dennist! Hiába a fölényes világbajnoki győzelmek, egyetlen csapatfőnök sem szeretné minden alkalommal a vadnyugaton találni magát, pont a tűzvonalban két begőzölt revolverhős között, amikor besétál a garázsba. Ez nem mellesleg a szembenálló felek számára sem idilli állapot, mert egy gyanakvással teli légkörben, még a padlóra leejtett csavarkulcs mögött is intrikát sejtve képtelenül nehéz arra koncentrálni, amiről ez a játék elvileg szól: a versenyzésre.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolata hónapok óta padlógázzal száguldott a végső törés felé, és a Monacói Nagydíj hétvégéjén úgy tűnt, a visszafordíthatatlan fázisba lépett. Noha ez már önmagában a lehetetlennel határos vállalkozás – a McLaren sportigazgatója, Eric Boullier nem véletlenül kívánt élcelődve sok szerencsét hozzá –, ha esetleg átmenetileg sikerül is helyreállítani közöttük a békét, az első adandó alkalommal úgyis megint egymásnak fognak esni. Ahogy Hamilton megjegyezte, vége a barátságos csapattársi öleléseknek. Ő a monacói dobogón már nem is gratulált Rosbergnek az általa minden bizonnyal sportszerűtlennek tartott győzelméhez, és az arcán elterpeszkedő kellemetlen műmosoly, amellyel az illendőség kedvéért tessék-lássék a magasba emelte a 2. helyért járó trófeát, semmi jót nem ígért.

„Nem vagyunk barátok. Kollégák vagyunk" – válaszolt percekkel később hűvösen a Sky Sports azt firtató kérdésére, hogy helyre tudják-e hozni a kapcsolatukat a monacói affér után. Rosberg békülékenyebbnek tűnt. „Mivel nagyon régóta ismerjük egymást, már számtalanszor le kellett ülnünk átbeszélni a dolgokat, hogy tovább tudjunk lépni. Most is így teszünk majd" – ígérte, bár különösebben érzelgősnek azért ő sem mutatkozott. „Hát persze, mindig barátok voltunk, és mindig barátok leszünk. De a barátság nagy szó. Mit jelent pontosan? Legyen elég annyi, hogy jó a viszonyunk, és normálisan tudunk együtt dolgozni."

Két eltérő felelet, két eltérő karakter. Akármennyire is felszínes sztereotípiának, mesebeli toposznak hangzik, egyre világosabb, hogy Hamilton és Rosberg személyében tényleg a viharos temperamentum és a higgadt visszafogottság, az ösztönös tehetség és a tanult képességek kelnek birokra egymással. A jellemvonásaik természetesen keverednek – Hamilton a látszat ellenére nagyon is gondolkodó versenyző, és Rosberg sem mindig képes megőrizni a hidegvérét –, de amennyire csak a valóságban lehetséges, a küzdelmüket végletes leegyszerűsítés nélkül tekinthetjük a tűz és a víz szimbolikus harcának.

Vajon szükségszerű volt, hogy a kapcsolatuk zátonyra fusson? Könnyű lenne csípőből igennel válaszolnunk, mondván, egy egész szezonon át tartó kiélezett párharcban lehetetlen megőrizni a jószomszédi viszonyt. A Forma-1 történetében kétségkívül egyszerűbb feladat egymást utáló bajnoki ellenfeleket találni – pláne, ha csapattársak voltak –, mint olyanokat, akik legalább haverok maradtak. Senna-Prost, Mansell-Piquet, Alonso-Hamilton, vagy akár Brauchitsch-Fagioli még a háború előtti időkből: a rivalizálás elfajulása nem új történet. Csakhogy kettőn áll a vásár, és amikor Rosberg civilizáltan reagált a necces bahreini vereségre, holott Hamilton védekezés közben igencsak feszegette a sportszerűség határait, halványan ugyan, de felcsillant a remény, hogy ők ketten képesek lesznek felnőtt módjára kezelni a helyzetet.

Itt nem az a kérdés, hogy melyikük hozzáállása a szimpatikusabb – ez teljes egészében ízlés dolga –, hanem az, hogy melyiküké a célravezetőbb. Mert a feszültségkeltésből, legalábbis kívülről így tűnik, nem egyformán vették ki a részüket. Míg Hamilton folyamatosan reklamál valamiért a rádión, a sajtónak pedig provokatív nyilatkozatokat tesz, amelyeknek aligha lehet más céljuk, mint kibillenteni a csapattársát az egyensúlyából, és aláásni az önbizalmát, Rosberg eddig nem volt hajlandó beszállni ebbe a pályán kívül zajló lélektani játszmába.

Amikor például Monacóban szembesítették Hamilton állításával, miszerint ő „éhesebb a sikerre", köszönte szépen, nem vette fel a kesztyűt. „Én nem hallottam ezt Lewistól, ezért nem is kommentálom, mert az újságírók bármilyen kijelentést könnyen a szájába adhatnak" – vélte. „Biztos vagyok benne, hogy Lewis soha nem mondana ilyet, különösen a sajtónak nem. Talán nekem igen, ha tényleg így érzi."

Megmosolyogtató naivitás vagy ravasz taktika? Bármelyik is volt, bevált: Hamilton, aki ott ült Rosberg mellett a futam utáni sajtótájékoztatón, mentegetőzésre kényszerült. „Feltették nekem a kérdést, hogy melyikünk éhesebb a sikerre. Szerintem minden versenyző azt felelné, hogy ő a legéhesebb rá" – magyarázta, elismerve, hogy a családi hátterük közötti különbséget említette az okok egyikeként. Ez korántsem mellékes tényező, ők ketten ugyanis nem szimpla csapattársak. Múltjuk van.

Az útjuk egyszer, tizenhárom évvel ezelőtt, már hasonló körülmények között keresztezte egymást, amikor a Team MBM – a Mercedes-Benz és a McLaren által kifejezetten nekik létrehozott istálló – színeiben tinédzserként a gokart Európa-bajnoki címért harcoltak. A Mercedes támogatását a kapcsolatai révén Nico apja, az 1982-es vb-győztes Keke járta ki, így a jóval szegényebb családban felnövő Hamilton bejáratos lett hozzájuk, ahol egy teljesen más életszínvonallal szembesült. „Nicóval együtt utaztam az édesapja magángépén, elmentem a jachtjukra, a házukba, és az élmények arra inspiráltak, hogy egy napon majd én is megengedhessem magamnak mindezt. Ezért vagyok éhesebb a sikerre" – mondta. Érdekes interpretáció, de arra mindenképpen magyarázatot kínál, hogy a Forma-1-be betoppanó Hamiltont anno miért szippantotta be szinte azonnal a show-biznisz.

Ha folytatja a nyilatkozatháborút, fennáll a veszélye, hogy a saját hálójába gabalyodik. Rosbergnek régóta az a szokása, hogy az edzések és a versenyek előtt stresszoldásként focizik egy kicsit a személyi trénerével a kamionok között, de Hamilton a hétvégén állítólag már azt is szóvá tette, hogy a garázsajtónak ütődő labda zavarja a koncentrációban. Szombat este pedig gyanúsnak találta, hogy Rosberg az időmérő után lezavarta a szokásos eligazítást a mérnökökkel, amíg ő vécén volt. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elnézően úgy fogalmazott, hogy a versenyzők viselkedése néha a tinédzserekét idézi, ez a „nem vagyok a barátod" szöveg azonban igazság szerint inkább egy másik korosztályra jellemző.

Olyan, mintha Hamilton önmagát hergelné bele az elszabaduló rivalizálásba; mintha a környezete által is állandóan sulykolt Senna-Prost párhuzamnak bedőlve elhitte volna, hogy a világbajnoki címért küzdő csapattársak között nem lehet más, csakis totális háború, és most, amikor már elhitte, ahelyett, hogy gátolni próbálná, még rá is játszana erre. Rosberg viszont a folyamat fékjének tűnik, olyasvalakinek, aki szeretné elkerülni a veszekedést, és ezért tenni is hajlandó. „Ebben a sportban kizárólag csapatként lehet sikert elérni" – mondta. „Egyedül semmire sem megyünk. Én éppen ezért a csapatmunka érdekében megpróbálok erőfeszítéseket tenni a normális légkör megteremtéséért."

Ha netán tudatosan erőlteti magára ezt a szerepet, el kell ismerni, hogy ügyesen csinálja. Mivel korábban nem volt lehetősége a vb-címért harcolni, Rosbergről eddig nem igazán tudtuk, hogyan viselkedik kiélezett helyzetekben, de az idén egyelőre jelesre vizsgázott. Nem keresett mentségeket a nagy különbséggel elszenvedett szepangi és sanghaji vereségek után, s bár nyilván fájt neki, hogy Szahírban és Barcelonában elérhető közelségbe került győzelmeket szalasztott el, akkor is képes volt tisztességesen, fenntartások nélkül gratulálni Hamiltonnak. Ezzel azt bizonyította, hogy nem törik meg a nyomás alatt, akárcsak azzal, hogy a kudarcok után felszívta magát, és a következő alkalommal keményebb ellenállást tanúsított. Alighanem már eddig is jobban megszorongatta a nyers tempó szempontjából a mezőny etalonjának tartott Hamiltont, mint a legtöbben várták.

Tulajdonképpen a rivalizálásuk elfajulása is ennek tudható be; elvégre egy gyengébb csapattárssal könnyű jóban lenni. Hamilton annak idején nem véletlenül Fernando Alonsóval rúgta össze igazán a port, miközben Heikki Kovalainennel nem volt semmilyen konfliktusa, és Jenson Buttonnal is csak akkor, amikor nem tudta megemészteni, hogy kikapott tőle. A 2012-es Belga Nagydíj időmérője után a McLarent magára haragítva még egy összehasonlító telemetriát is közkinccsé tett a Twitteren, bizonyítandó, hogy csupán a rossz beállítások miatt, az egyenesben volt lassabb csapattársánál. Igaz, „a következő versenyen ilyenkor mindig rommá vert. Még erősebben tért vissza" – emlékezett Button. „A lélektani játszmák ellene nem válnak be." Talán így van, csakhogy most úgy tűnik, ezeket a játszmákat ő maga tartja életben. Az időmérő után is nagy feltűnést keltett azzal a nyilatkozatával, hogy Sennáról fog példát venni, amikor azonban másnap szembesítették vele, szinte tudathasadásosan reagált. „Fogalmam sincs, az igazat megvallva nem is nagyom emlékszem rá. Valószínűleg csak viccnek szántam" – mondta.

Rosberg számára három éven keresztül Michael Schumacher csapattársának lenni jó iskola lehetett. Ha a vb-címért nem is kellett egymással megküzdeniük, a tét – a büszkeségük – nem volt kisebb, és Rosberg vele szemben is tisztességgel helytállt: hogy ebben milyen tényezők játszottak szerepet, az egy másik történet, de összességében, legalábbis az időmérőkön, ő bizonyult a gyorsabbnak. És, ami nem kevésbé beszédes, Schumacherrel nem bonyolódott olyan pitiáner játszmákba a nyilvánosság előtt, mint Hamiltonnal.

Hamilton leginkább a csapat elleni spontán kirohanásokkal vágja maga alatt a fát. Mondhatjuk ugyan, hogy ezeknek nem kell jelentőséget tulajdonítani, mert csak a csata hevében vetemedik rájuk, de az istállón belüli megítélésének semmiképpen nem tesznek jót. Monacóban azért reklamált, mert nem hívták ki azonnal a bokszba, amikor Adrian Sutil balesete miatt a pályára küldték a Safety Cart. Szeretett volna egy korábbi kerékcserével Rosberg elé vágni, holott ő is tisztában van vele, hogy a Mercedes ezt az igazságosság jegyében nem engedte volna meg neki – ahogy fordított helyzetben, Bahreinben és Spanyolországban, nem engedte meg Rosbergnek sem. „A stratégiánk egyszerű: aki vezet, az állhat ki előbb a bokszba. Ezt mindenki tudja" – mutatott rá Niki Lauda. Nem tagadta ezt Hamilton sem, mégis elejtett egy olyan megjegyzést, hogy a McLarennél előreengedték volna. Rosberg kommentje? „Tudom, hogy megbízhatok a csapatban, mert úgyis helyes döntést hoznak." Nem nehéz megítélni, melyik hozzáállás a megnyerőbb...

A Mercedesnél leginkább mégis az csapta ki a biztosítékot, hogy a versenyzőik látványosan nem álltak szóba egymással a Monacói Nagydíj után. „Ez nem azért zavar, mert illedelmes vagyok, hanem azért, mert a Mercedest képviselik" – jelentette ki Lauda. A csapat főnöke, Toto Wolff pedig kilátásba helyezte, hogy ha nem tudják maguktól biztonságos szinten tartani a rivalizálásukat, kénytelenek lesznek ők közbelépni. „Mások példájából már láttuk, hogy milyen nehéz lehet menedzselni a csapattársak kapcsolatát, és nekünk még szerencsénk van, hogy az előnyünknek köszönhetően hagyhatjuk őket játszani" – mondta. „Egy szokványos világbajnoki küzdelemben már valószínűleg unalmasabbá kellett volna tennünk a belharcot."

Valószínűleg nem mindegy, hogy amikor esetleg elérkezik ez a döntő pillanat, ki áll majd az összetett élén – ezért is van nagy jelentősége annak, hogy monacói győzelmével Rosberg visszavette a vezetést. Mivel az előző négy futamot megnyerte, és eleve csak az idénynyitón elszenvedett műszaki hibájával került lépéshátrányba, Hamilton csalódottsága érthető. Kevesen vonják kétségbe, hogy ő a gyorsabb, de az éppen ezért teljesen felesleges vádaskodással, mentségkereséssel és látványosan sértődött viselkedéssel, amelyek mind a gyengeség jelei, Rosbergnek nyújthat támadási felületet, miközben önmagát bizonytalanítja el. Bármilyen furcsa, mert erre kevesen számítottak, mentálisan egyelőre Rosberg tűnik az erősebbnek. Lányos külseje, különösen a szőke fürtjei miatt a társai annak idején ráaggatták a Britney becenevet, egyelőre mégis ő tűri férfiasabban a stresszt. Pedig Hamiltonnak valószínűleg nem kellene mást tennie, mint amit egyelőre csak ígér, de nem csinál: játszmák helyett a vezetésre kellene koncentrálnia. „Hamiltonnak jobban kell végeznie a feladatát" – vélte Gerhard Berger. „Jelenleg ő a Forma-1 leggyorsabb versenyzője, de túl sokat foglalkozik banalitásokkal."

„Számomra egyértelmű, hogy Lewis egy-két tizeddel gyorsabb Nicónál. Az időmérőn össze tudja hozni a fontos köröket" – erősítette meg Lauda is. „Nico viszont keményen dolgozik a szerelőkkel, a mérnökökkel, a gumikkal. Pont olyan típus, mint én. Az egyikük istenadta tehetség, de nagyon temperamentumos, a másik teljesen más úton éri el ugyanazt az eredményt. Tehát igazán kényelmes helyzetben vagyunk. Két eltérő karakterű versenyzőnk van, akik végső soron ugyanolyan tempóra képesek." Pillanatok alatt fordulhat a kocka, ez a világbajnokság azonban jelenleg nem tűnik lefutottnak.

Rosberg tényleg szándékosan csúszott ki?

A mosolyszünet közvetlen kiváltó oka Rosberg kicsúszása volt az időmérő végén, amelyről Hamilton azt feltételezte, hogy szándékosan történt, mert a csapattársa jobb híján a sárga zászlók segítségével próbálta megfosztani őt a pole pozíciótól. Láttunk már ilyet, mégpedig éppen Monacóban: Michael Schumacher nyolc évvel ezelőtti trükkjére senkit nem kellett emlékeztetni.

De vajon Rosberg tényleg tőle merített ihletet? A két eset között valójában csak annyi a hasonlóság, hogy mindkettő idejekorán véget vetett az időmérőnek, és ezzel megakadályozott valakit (anno Alonsót, most Hamiltont) a javításban. Míg azonban Schumacher egy viszonylag ártatlan helyen – már ha Monacóban egyáltalán beszélhetünk ilyenről –, kétségkívül gyanús körülmények között követett el egy meglepő hibát, Rosberg a pálya egyik baleseti gócpontjánál, élesben rontott, miközben ő maga is jobb kört próbált futni. Schumacherrel ellentétben őt felmentették a sportfelügyelők, miután átvizsgálták a telemetriát és a videofelvételeket. Hamilton meggyőződését azonban ez sem ingatta meg: még vasárnap este is azt hangoztatta, hogy Rosberg direkt csúszott ki. „Bárcsak mindenkinek megmutathatnám az adatokat" – mondta. „Én láttam bennük valamit, amin csak mosolyogni tudtam." Pedig a sportfelügyelőket Monacóban Derek Warwick, 146 nagydíj veteránja segítette tanácsadóként, aki nem ma jött le a falvédőről, és a telemetriát is tudja értelmezni.

Míg Schumacherre anno az egész paddock azonnal rávetette magát, a többség ezúttal úgy vélte, Rosberg egyszerűen csak hibázott a Mirabeau-nál. Igen, kétségkívül balszerencsés, hogy rontott, mégis övé lett a pole, ám ez benne van a pakliban. Ha valaki az edzés végére hagyja a mért körét, mint Hamilton, számolnia kell vele, hogy nagyobb valószínűséggel történik előtte valamilyen incidens. Az sem volt igazságosabb, hogy Felipe Massa azért nem vehetett részt a Q2-ben, mert Marcus Ericsson – egyébként ugyanott, ahol Rosberg később kicsúszott – nekilökte a korlátnak. Mit szólt volna Hamilton, ha ez vele történik? Ennél azért jobban járt.

Persze nagyon is lehetséges, hogy az utolsó körével megfosztotta volna Rosberget a pole-tól. Noha azt állította, „néhány századdal" vezetett az első szektor végén, ez nem volt igaz. A Q3 elején futott körökben még Rosberg volt a gyorsabb, igaz, mindössze 59 ezredmásodperccel. A részidejeik akkor így alakultak:

Rosberg: 19,826 / 35,241 / 20,922

Hamilton: 19,973 / 35,140 / 20,935

A Q3 végén Rosberg a sajátjánál gyengébb, 19,950-es részidővel indította a körét. Hamilton 19,906-os eredményt ért el, ami a csapattársa által előzőleg felállított etalontól ugyan kereken 8 századdal elmaradt, a saját addigi legjobbjánál viszont 67 ezreddel gyorsabb volt. A csekély különbségeknek köszönhetően ez már akkor is elég lett volna számára a pole-hoz, ha a második és harmadik szektorban nem javít. Rosberg elismerte, hogy biztos volt benne: elveszíti az első rajtkockát, hiszen a pálya a Q3 eleje óta gyorsabb lett. Ám ironikus módon éppen azért tarthatta meg, mert a kicsúszása miatt sárga zászlókat lengettek a Mirabeau-nál, így Hamiltonnak – egyébként nemcsak neki, hanem például Sebastian Vettelnek is – lassítania kellett.

Ez vetette fel a szándékosság gyanúját, de az indíték megléte önmagában semmit nem bizonyít, és a belső kamerából úgy tűnt, Rosberg valódi vezetési hibát követett el. Ha figyelmesen fülelünk, az alábbi videóból, amelybe egymás után fűztem a pole-t érő és az elbaltázott körének az érintett részét, világosan kiderül, hogy legalább 10-15 méterrel később lépett a fékre, mint előzőleg. Viszonyítási pontként érdemes a bal oldalon látható, piros-fehér csíkos kapukat figyelni; a második zebra után két ilyen is van. Jól látszik és hallatszik, hogy míg Rosberg először röviddel az első kapu után lépett a fékre, az utolsó körében egészen a másodikig várt:

Ez nem mellesleg pontosan az első szektor vége, ahol Rosberg először láthatta a részidejét – addig nem lehetett számára egyértelmű, hogy el van maradva önmagától. Igaz, alighanem érezte. A történet ugyanis már jóval korábban, a domb tetején balra forduló Massenet kanyarnál kezdődött: a videón azt is láthatjuk, hogy itt túl szűk íven fordult, ettől az autója alulkormányzottan lesodródott az ívről, ezért kapkodva kellett visszahúznia a bal oldalra, a jobbos Casino előtt. Valószínűleg az itt elvesztett időt akarta behozni a Mirabeau előtti rövid féktávval.

Amely egyébként az egyik legnehezebb a monacói pályán. Az aszfalt hepehupás, és a Casinótól és a Mirabeau-ig vezető, elvileg egyenes lejtőn, a két zebra között van egy lépcsőszerű törés, amit a versenyzők jobbra mindig kikerülnek. Normális esetben éppen a fékezési pont előtt szoktak visszaérni a bal oldalra, hogy a külső ívről kezdhessék meg a Mirabeau-t.

Amint a belső kamerás felvételeket kikockázva nyilvánvalóvá válik, Rosbergnek ez a kritikus pillanatban nem jött össze. Az alábbi képen látható, hogy a második zebránál még minden rendben volt: ami azt illeti, nem is ment ki annyira jobbra, mint a pole-t érő körében (ez a vékony fehér csíkhoz viszonyítva nyilvánvaló), és ugyanolyan szögben kormányzott visszafelé, azaz balra. A bal oldali kép a jó, a jobb oldali a rossz körét mutatja.

Ezután került bajba. A második piros-fehér kapu előtt a pole-körében tehát már javában lassított – a kormánykerék egyenesen is állt – az utolsóban viszont még jobbra kormányzott valamiért, így az oldalterhelés alatt akkor sem fékezhetett volna rendesen, ha akar. A telemetriai antenna vonalában lévő fehér folt bizonyítja, hogy a két kép ugyanott készült. Az autó pozíciója is hasonló, csak a kormányszög és a tempó nem – ez azt sugallja, hogy Rosberg későn ért vissza a pálya bal oldalára.

Hamilton (és Felipe Massa, aki szintén említést tett ilyesmiről) talán ezt a kormánymozdulatot találhatta gyanúsnak, de igazság szerint Rosberg azon a ponton már bajban volt, és kívülről lehetetlen megítélni a korrekciókat, amelyekkel a versenyző a csak általa érzékelt erőket követve a dinamikus egyensúlyt próbálja megtartani. A pálya mellől borzasztóan nehéz felmérni, hogy egy kormánymozdulattal nem az autó számunkra láthatatlan mikromozgására reagált-e – az ítélkezés ezért veszélyes. Schumacher esetében sem voltak maradéktalanul meggyőzőek a bizonyítékok, de a sportfelügyelőkre a közhangulat miatt óriási nyomás nehezedett.

Mi támasztaná alá minden kétséget kizáróan a szándékosságot? Például az, ha a telemetria szerint Rosberg nem fékezett volna a maximális nyomással, ez azonban gyorsan kiderülne. A reakciója arról árulkodott, hogy a kanyarig hátralévő métereken kétségbeesetten próbálta menteni a helyzetet. Először még be is akart fordulni, de érezve, hogy túl szűk íven van, és a tempója is nagyobb a kelleténél, az utolsó pillanatban inkább kiengedte az autóját a szervizútra. Amint Anthony Davidson rámutatott, ez is mellette szól: ha direkt a sárga zászlókra játszik, vagy nekikoccan a szemközti korlátnak, vagy nem gurul be mélyen a bukótérbe, ahol először szemlátomást meg is akart fordulni, mielőtt tolatásba kezdett.

Warwick elismerte, hogy az ítéletet nem volt könnyű meghozni, mert a kép „nem volt fekete-fehér", de úgy véli, nem verték át. „Megkaptuk a Mercedes teljes telemetriáját, többek között Lewis és Nico egymásra vetített grafikonjait. A rendelkezésünkre álltak az FIA adatai. Láttuk a fedélzeti kamerákkal, valamint a felső kameraállásból és a zártláncú rendszerrel készült felvételeket. Tanulmányoztuk a gáz- és a fékpedálok mozgását. Remélhetőleg mindenünk adott volt ahhoz, hogy helyes döntést hozzunk" – mondta. „Tudok az összeesküvés-elméletekről, de nehéz lenne Nicónál becsületesebb versenyzőt találni a mezőnyben. Ő maga is elismerte, hogy túl gyorsan érkezett meg a kanyarhoz, a kelleténél később fékezett, és blokkolta a hátsó kerekeket."

Martin Brundle-nak a versenyzők egyike névtelenül megjegyezte: Rosberg kicsúszása annyira életszerű volt, hogy akkor is megérdemli a pole-t, ha netán szándékosan követte el. Wolff ugyanakkor nemes egyszerűséggel „baromságnak" nevezte a felvetést, és a többséghez hasonlóan egyszerű elfékezésnek minősítette az incidenst. „Ha mégis direkt csinálta, talán vissza akarta fizetni a kölcsönt" – tette hozzá, egy újabb izgalmas részletre világítva rá.

Ugyanis ez a történet is úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött. Ha magabiztosan tartják az első két helyet, a csapatok egyszerre szokták megkérni a versenyzőiket, hogy állítsák vissza ugyanabba a kímélő üzemmódba a motorjukat; így közöttük igazságos marad a küzdelem. Ám, amint Lauda megerősítette, a Spanyol Nagydíjon Hamilton a Mercedes kérésére fittyet hányva nagyobb teljesítménnyel tartotta maga mögött Rosberget. Wolff szerint ezért ő nem túl meglepő módon bántva érezte magát emiatt, és Hamilton utólag elnézést is kért tőle. Rosberg azonban a Monacói Nagydíj utáni sajtótájékoztatón úgy tett, mintha nem is hallott volna erről. „Nem tudom, Niki mire célzott, de mindig egyszerre kapcsolunk a meghatározott motor üzemmódokba" – mondta.

Tulajdonképpen hízelgő, hogy Hamilton azt hiszi, Rosberg csak direkt hibázhat Monacóban. A reakciójára azonban nem lehet büszke, mert már az autójából kiszállva úgy viselkedett, mint aki biztosra veszi a szándékosságot, holott akkor még nem is volt alkalma visszanézni az ominózus kicsúszást – legfeljebb a szervizúton parkoló Mercedest láthatta. Talán úgy érezte, a csapattársának lenne miért elégtételt vennie? A legvalószínűbb forgatókönyv mégiscsak az, hogy Rosberg megroppant a nyomás alatt. Érezte, hogy vesztésre áll, és kétségbeesetten időt akart nyerni. Ez egyáltalán nem szokatlan, különösen Monacóban nem.

Bárhogy is, a viszonyuk a szezon folyamán valószínűleg még jobban el fog mérgesedni. Ez nézői szemmel szórakoztató lehet – két héttel ezelőtt én is éppen azt írtam, hogy egy viszály dobhatná fel a világbajnokságot –, a Mercedes menedzsmentje számára viszont felér egy rémálommal. A küzdelemben mindketten le fognak lepleződni, és kiderülhet, hogy Laudának igaza volt-e, amikor azt mondta: „A Forma-1-ben gazembernek kell lenni a győzelemhez. A jófiúk nem nyerhetnek. Gondoljunk csak Fernando Alonsóra! Ezek az emberek 110 százalékosan a sikerre koncentrálnak, és bevetnek minden létező trükköt, hogy megsemmisítsék a másikat."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!