Vágólapra másolva!
A Red Bull csapatfőnöke szerint a Mercedesnek nem kell tartani az erőforrások fejlesztését korlátozó szabályoktól, de a Forma-1-nek jót tenne, ha a motorok terén is lehetőség nyílna a fejlesztésekre. Horner szerint ez a sport és a közönség érdeke is.

Állandó beszédtémává vált a Forma-1-es erőforrások fejlesztését korlátozó szabályok feloldása körüli vita. Az idei évre nagy fölénybe kerülő Mercedes a költségek elszabadulásától tartva nem támogatja a jelenlegi szabályok módosítását, de a Ferrari és a Red Bull szerint ez nem a helyes hozzáállás. A világbajnoki címvédő Red Bull csapatfőnöke úgy véli, változásra van szükség.

„Túlságosan kilóg a lóláb, amikor öt Mercedes (motoros) autó foglalja el az első öt helyet" – mondta. „A technológia még mindig kiforratlan, ezért a Mercedesnek nem kellene félni az ellenfelektől. Szuper munkát végeznek, de én úgy gondolom, hogy a Forma-1 számára az az egészséges, ha a Ferrarinak, a Hondának vagy a Renault-nak lehetősége van ledolgozni a hátrányát. Egyébként egy stagnáló helyzetben ragadunk."

A Red Bull feloldaná a motorfejlesztési tilalmat Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Horner úgy véli, az ilyen kérdésekben a csapatoknak túl kell lépniük pillanatnyi helyzetükön, és a sportág érdekeit is figyelembe kell venniük. Emellett viszont nem utalt arra, hogy korlátlan fejlesztéseket javasolna, ami a Mercedes szerint az ügyfélcsapatok költségeit is megemelné.

„(Az erőforrások fejlesztése) fontosabb kérdés annál, hogy csupán a jó a csapatok számára mi az előnyös. Itt az a lényeg, hogy mi tesz jót a sportnak és a rajongóknak. Könnyű felvenni egy olyan állást, ami az önös érdekeinket szolgálja, de ha jobban megnézzük, a Forma-1-nek az a legjobb, ha verseny van" - vélte. "A szabályok jelenleg olyanok, amilyenek, de úgy gondolom, fel kell nőnünk ahhoz, hogy nyissunk egy kicsit, közben viszont legyünk felelősségteljesek a költségek terén is. Így az ügyfélcsapatokat nem befolyásolnák, de ismét verseny lenne."

Inspiráló vereség

A Red Bull négy zsinórban nyert egyéni és konstruktőri világbajnoki cím után az idén a második helyre szorul vissza, de általános a meggyőződés, hogy nem elsősorban az autójuk, hanem a hajtáslánc hiányosságai okozták a visszaesésüket. Horner kijelentette, a vereségük inspirálja őket.

„Az idén a Mercedes végezte a legjobb munkát. Ez motivál minket, mert tudjuk, mennyi munka szükséges ahhoz, hogy megnyerjük a világbajnokságot, ami nekünk zsinórban négyszer sikerült" – emlékeztetett az angol csapatfőnök.

„Katasztrofális évünk van, de így is a második helyen állunk, és (a Mercedesen kívül) mi vagyunk az egyetlen csapat, amely versenyt tudott nyerni, ráadásul hármat is. Már az is eredmény, hogy ilyen sokáig el tudtuk húzni a bajnokavatást. Remélem, hogy az erőforrások kiegyenlítődésével jövőre sokkal nagyobb csatába szállhatunk velük."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!