Vágólapra másolva!
Massa és Räikkönen szerint a német készülhet nyugodtabban a versenyre, hiszen egyértelmű a feladata. Rosberg el tudja képzelni, hogy egy Williams Hamilton előtt végezzen.

Nico Rosberg 17 pontos hátrányból vág neki az abu-dzabi idényzárónak, ezért egy győzelem esetén is csak akkor lehet világbajnok, ha Lewis Hamilton a másodiknál rosszabb pozícióban végez. Bár a számok ellene beszélnek, és az irányítás nem az ő kezében van, több élversenyző szerint neki lesz könnyebb dolga a hétvégén, hiszen kisebb nyomás alatt kell versenyeznie. Ezzel egyetért Felipe Massa és Kimi Räikkönen is, akik korábban szintén hasonló helyzetből várhatták a világbajnoki finálét.

„Rajta kisebb a pszichológiai nyomás, mint Lewison" – mondta Massa, akinek 2008-ban kellett mindenképpen megnyernie az idényzáró Brazil Nagydíjat, hogy legyen esélye a címre. Ez sikerült is, de Hamilton az utolsó kanyarokban előrelépett egy helyet, és ezzel a brit végzett a tabella élén.

Massa hozzátette, Rosberg „nem ijedhet meg" a versenytől, mindenképpen a győzelemért kell hajtania. „Aki fél, az veszíthet néhány tizedet. Lewisnak viszont úriemberként kell viselkednie, és ez néha nehezére esik."

Rosberg a végsőkig küzd csapattársa ellen a bajnoki címért Forrás: AFP

A brazilt hidegen hagyja, hogy a Mercedes melyik pilótája nyeri a bajnoki címet, de Hamilton győzelmét némileg megérdemeltebbnek tartaná. „Több versenyt nyert, és talán jobban is teljesített ebben a bajnokságban" – mondta Massa, aki 2008-ban több futamgyőzelmet aratott, mint Hamilton. „De a sportban talán kicsit mást értünk a 'megérdemelt' szó alatt. Néha másképp alakulnak a dolgok."

Räikkönen is úgy érzi, 2007-ben bizonyos szempontból megkönnyítette a dolgát, hogy az idényzáró előtt csak a 3. helyen állt a bajnokságban. Végül megnyerte a versenyt, a rivális McLarenek pedig nem tudtak elég jó pozícióban végezni, ezért a finn lett a világbajnok.

„Hátrányban voltam, ezért nem tehettem mást – meg kellett nyernem a versenyt, közben pedig reménykedtem, hogy minden más a nekem kedvező módon alakul" - emlékezett vissza. „Az elmúlt években elég gyakran dőlt el az utolsó futamon a bajnokság. Ez izgalmasabbá teszi a küzdelmet, hiszen korábban is láthattuk, hogy egy futam alatt bármi megtörténhet."

Noha Rosberg tudja, hogy a győzelme önmagában még nem garantálja a bajnoki címet, bizakodva várja a versenyt. Szerinte nemcsak akkor van esélye a sikerre, ha Hamilton autója elromlik - azt sem zárja ki, hogy egy másik csapat versenyzője közöttük végez. „Ez könnyen megtörténhet: az egyik Williams például remekül rajtolhat, és befurakodhat közénk" – vélekedett. „Az előzés szempontjából ez az egyik legnehezebb pálya. Nagy sebességkülönbségre van szükség ahhoz, hogy valaki végrehajtson egy manővert, ez segíthet nekem. Sokféleképpen alakulhat a verseny, ezért optimista vagyok."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!