Vágólapra másolva!
A Lotus úgy döntött, beszerelik az idei hatodik motort a francia autójába, aki a futamon így időbüntetésekre is számíthat. Abu-Dzabiban ismét öt kieső lesz az időmérő első két szakaszában.

Romain Grosjeant 20 rajthelyes büntetéssel sújtják az Abu-Dzabi Nagydíjon, miután a Lotus úgy döntött, hogy az idényzáróra új hajtásláncot szerel be az autójába. A franciának ez lesz a hatodik idén használt motorja, ezzel túllépi a megengedett limitet.

Grosjean Abu-Dzabiban egy vadonatúj belsőégésű motort, turbófeltöltőt és hőenergiájú motor-generátort (MGU-H) fog használni, és a szabályok értelmében ezért összesen 20 hellyel fogják hátrébb sorolni az időmérő után. Mivel azonban a mezőny összesen 20 főből áll az idényzárón, ráadásul Grosjean várhatóan a mezőny második felébe kvalifikál majd, a szankció egy részét időbüntetésekben kell majd letöltenie a futamon. Ha maximum 5 pozíciónyi büntetése maradna az időmérő után, 5 másodpercet adnának hozzá az idejéhez, 10 helyig 10 másodperces büntetés járna, ha pedig több, mint 11 helyet kellene még leszolgálnia, egy áthajtásos büntetést kap.

Grosjean időbüntetésekre is számíthat Forrás: AFP

Grosjean elmondta, a garantált utolsó hely ellenére sem fogja kihagyni az időmérő edzést, mert nem szeretne a bokszutcából rajtolni. Úgy érzi, a büntetések ellenére is futhat egy jó versenyt. „Persze nem vagyok ideális helyzetben, de egy új, 100 százalékos állapotban lévő motorral versenyezhetek. Van itt néhány hosszú egyenes, ez segíthet nekünk" – mondta.

Változik az időmérő

Két kihagyott verseny után a Caterham Abu-Dzabiban visszatért a mezőnybe, ezért 18-ról 20-ra emelkedett az autók száma. Az előző két futamon - a Caterham és a Marussia távollétében - úgy módosították az eredeti időmérős szabályt, hogy a Q1-ben és a Q2-ben hat helyett négy versenyző búcsúzott.

A Caterham visszatérésével megint változtatnak a kiesők számán: Abu-Dzabiban az első két etap végén öt-öt versenyző lesz, akik nem folytathatják a kvalifikációt, a Q3-ba pedig szokás szerint a leggyorsabb tíz pilóta kerül be.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!