Vágólapra másolva!
A vb-döntőn megpróbálja nyomás alá helyezni és hibára kényszeríteni Hamiltont, aki nem túl csalódott az időmérőn elszenvedett újabb vereség után.

Nico Rosberg életben tartotta a világbajnoki reményeit, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjra az idén tizenegyedszer is megszerezte a pole pozíciót, de tisztában van vele, hogy ezzel csak apró lépést tett a végső győzelem felé, mert arra még mindig Lewis Hamilton az esélyesebb.

„Ebben az évben végig az időmérő volt az erősségem, ezzel az eredménnyel azonban még félig sem végeztem el a munkát" – ismerte el Rosberg. „Az számít igazán, ami vasárnap történik majd. Mostanában a versenyeken kellett fejlődnöm, és Interlagosban előre is léptem ebből a szempontból. Holnap ugyanerre lesz szükségem."

Rosberg 12:7 arányban legyőzte Hamilton az idei időmérőkön Forrás: AFP/Tom Gandolfini

Hamilton 0,386 másodperccel lemaradt a csapattársától, és mindössze 0,159-cel előzte meg Valtteri Bottast. Rosberg remélte, hogy valamelyik Williams beférkőzik Hamilton elé, s bár ez nem történt meg, később azzal viccelődött, hogy az este befizeti Bottast „egy all-inclusive wellnessre" a szállodában, hátha ezzel sikerül megszereznie a támogatását.

„Természetesen inkább abban bízom, hogy nyomást tudok gyakorolni Lewisra" – mondta Rosberg, akinek a második legjobb köre is elég lett volna a pole-hoz. „Ha emiatt hibázna, ahogy ma és egy kicsit Brazíliában is tette, azzal megkapnám a várva-várt lehetőséget."

„Ma végig teljes erőbedobással vezettem, hogy nagyon magasan tartsam a lécet. Holnap is a győzelemre fogok hajtani, és igyekszem majd fenntartani a nyomást" – tette hozzá. „Hálás vagyok a mérnököknek, mert nagyszerűen felkészítették az autómat, teljesen elégedett voltam a beállításokkal."

Hamilton nem túl csalódott

A világbajnokság favoritja azonban továbbra is Hamilton, akinek 17 pontos előnye révén elég lesz a 2. helyen végeznie az év utolsó nagydíján a cím megszerzéséhez. Bár a Williamsek 8 km/ó-val gyorsabbak voltak az egyenesben, ezért a versenyen veszélyesek lehetnek rá, Hamilton azt állította, tisztában van vele, hogy „nem a csatát, hanem a háborút" kell megnyernie.

„Nem vagyok különösen csalódott" – mondta az időmérő után, amelyen 7:12-re romlott az idei mérlege Rosberggel szemben. „Nem tudtam összehozni igazán jó köröket, de az edzés így is izgalmas volt, élveztem. Ahogy Nico már említette, a világbajnokság holnap dől el."

A lehetséges pontkülönbségek a vasárnapi vb-döntő után. A piros rubrikák Rosberg, a kékek Hamilton vb-győzelmét jelentik Forrás: Farkas Péter (Origo)

Hamilton a Q3-ban többször elfékezte magát, és az utolsó körében már az első kanyarnál lépéshátrányba került, ennek ellenére úgy érzi, hogy adott a tempója a győzelemhez.

„Az időmérőn és különösen (a pénteki) hosszú etapokon végig erős tempót diktáltam" – emlékeztetett. „A Q1 és a Q2 jól sikerült. Csak a Q3-ban nem tudtam menni egy rendes kört, egyszerűen nem jött össze. Nico nagyszerű munkát végzett, a java azonban csak holnap következik. Már alig várom. Ugyanúgy fogok vezetni, mint máskor."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!