Vágólapra másolva!
Ron Dennis a Hondával és a pénzügyi partnerekkel való munkát helyezi előtérbe, Alonso csapattársáról csak az igazgatótanács decemberi ülésén fognak dönteni.

A 2014-es Forma-1-es idény az Abu-dzabi Nagydíjjal véget ért, de a McLaren még mindig nem jelentette be a jövő évi pilótapárosát. Az már biztosnak tűnik, hogy Fernando Alonso visszatér a korábbi csapatához, a második versenyző kilétéről viszont csak találgatni lehet.

A McLaren nemcsak a nyilvánosság elől titkolja, hogy melyik versenyzőjüket tartják meg a 2015-ös idényre, egyelőre Jenson Buttont és Kevin Magnussent sem értesítették a döntésről. Ron Dennis szerint ennek az az egyszerű oka, hogy a csapat vezetősége még valóban nem döntött a pilóták sorsáról.

„Figyelembe véve, hogy jelenleg mennyi munkánk van a Hondával és a pénzügyi partnereinkkel, már sokkal korábban ki kellett volna jelentenünk, hogy 'a versenyzőink szerződése az év végén jár le, a döntést pedig a megfelelő időpontban fogjuk meghozni'" – nyilatkozta a McLaren vezérigazgatója, akit sokan kritizáltak amiatt, hogy igazságtalanul bánik a két versenyzőjével. „A megfelelő időpont a következő néhány napban lesz."

Dennis elárulta, a McLaren igazgatótanácsa december elején tart egy ülést, és csak akkor fognak dönteni a versenyzők sorsáról. „Csak akkor fogunk tárgyalni erről" – mondta a brit. „Még én sem döntöttem, de egyébként sem én vagyok az egyetlen, akinek beleszólása van az ügybe. Ez nem lenne helyes – a döntésünket a részvényeseknek és az igazgatótanácsnak is jóvá kell hagynia."

Button 2010 óta versenyez a McLarennél Forrás: AFP

Noha mindenki arra számít, hogy a McLaren Button és Magnussen közül választja ki Alonso csapattársát, Dennis szerint más versenyzők is szóba kerülhetnek. Mindenesetre nehéz helyzetbe kerülhet az, akivel nem hosszabbítanak szerződést, hiszen decemberben már nem könnyű helyet találni a következő idényre. Ebben az esetben Button valószínűleg elbúcsúzna az F1-től, hiszen korábban többször kijelentette, hogy csak versenyképes csapatnál szeretné folytatni a pályafutását.

Button gyors döntést remél

A mezőny legtapasztaltabb versenyzője vasárnap elmondta, a januárban elhunyt édesapja dühös lenne, ha megtudná, milyen helyzetbe került. „Remélem, azért büszke lenne rám, mert bebizonyítottam, hogy még lenne helyem a Forma-1-ben" – mondta. „Fogalmam sincs, hogy versenyezhetek-e jövőre. Kevin érdekében is remélem, hogy minél előbb meghozzák a döntést."

Button javára billentheti a mérleget, hogy a McLarennek az új motorszállító partner miatt sok változással járó idényben tapasztaltabb versenyzőkre lehet szüksége, ráadásul idén jobban is teljesített, mint Magnussen: 126 pontot gyűjtött a dán 55 pontjával szemben. Magnussen mellett az szól, hogy 12 évvel fiatalabb Buttonnál, így hosszú távra tervezhetnek vele, ráadásul a fizetése csak töredéke annak, amit a 2009-as világbajnok kap. Mivel Alonsónak valószínűleg óriási összegeket kell majd fizetniük, elképzelhető, hogy az anyagi szempontok döntenek.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!