Vágólapra másolva!
Nagyon meggyőzőnek tartja az új Honda erőforrás teljesítményét Ron Dennis, a McLaren csoport elnöke, de a megbízhatóság és a határidők betartása kihívást jelent a japán gyár számára.

Nem indult zökkenőmentesen a McLaren és a Honda újkori együttműködése, de a wokingi vállalatcsoport elnöke, Ron Dennis töretlenül hisz az új munkakapcsolat sikerében. „A partnerünk, a Honda számára elsősorban a határidők elérése és a megbízhatóság jelent kihívást" – mondta. „A teljesítmény igen meggyőző, de erről persze nem oszthatok meg több részletet."

Optimizmusban nincs hiány a Honda részéről sem, a japán vállalat motorsport részlegének vezetője már a három hónap múlva esedékes Ausztrál Nagydíj megnyerését is kilátásba helyezte. A Honda 1992 novembere óta mindössze egy futamon, a 2006-os Magyar Nagydíjon tudott nyerni.

Nem óvatoskodnak a Hondánál Forrás: McLaren

„Az új szabályok nagyon-nagyon összetettek" – mondta Jaszuhisza Arai. „Abu-Dzabiban rengeteg adatot gyűjtöttünk a teszt során, és McLaren-Hondaként már egy csapatot alkotunk. Rendkívül magabiztos vagyok azzal kapcsolatban, hogy az együttműködésünk révén jövőre győzelmet aratunk Melbourne-ben, és új korszakot kezdünk."

A Hondánál a munkahelyükön alszanak a sikerért

Dennist lenyűgözte a Honda és az alkalazottak elhivatottsága. Elmondása szerint többen is vállalták, hogy családjukkal a zöldmezős beruházás keretében épített, sakurai kutatás-fejlesztési központ közelébe költöznek, ahol a McLaren főhadiszállásához hasonlóan kialakítottak egy távgarázst. Onnan a szakemberek a pályán zajló akciót végig élőben fogják követni, pedig az időeltolódás miatt nehezebb dolguk lesz.

„A távgarázs mellett 50 fő számára kialakítottak alvási lehetőséget és egy éttermet is, így bármikor legyenek a versenyek, az alkalmazottak bevethetők lesznek" – szólt elismerően Dennis. „A részletekre való odafigyelés és az elhivatottság ilyen magas szintje sokkal beszédesebb annál a ténynél, hogy harminc munkaállomásuk van a legújabb és legjobb fékpadokkal."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!