Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy a következő szezon közben mégis fejleszthetnek erőforrásaikon a Forma-1-ben érdekelt gyártók, de ehhez a Stratégiai Munkacsoport engedélye is szükséges. Bernie Ecclestone közben ismét új technikai szabályok mellett kampányol. 

Nem nyugszanak a kedélyek az F1-es erőforrásokkal kapcsolatban. Bár korábban úgy tűnt, a Mercedes sikeresen megvétózta a következő szezon közbeni fejlesztések bevezetését, ismét elterjedt a hír, hogy a küzdelem még továbbra sem ért véget annak érdekében, hogy az idei bajnok ellenfelei jövőre akár a jelenlegi technikai szabályok közepette is felzárkózzanak.

Úgy hírlik, hogy a jövő évi erőforrások homologizációja 2015. február 28-ig esedékes, de a Ferrari és a Renault kiskaput találhatott a szabályokban, amire alapozva ismét felmerült, hogy a következő szezon közben is javítanák hajtásláncaik teljesítményét. A BBC szerint a téma szóba is került a Stratégiai Munkacsoport múlt heti ülésén, Genfben, „és most valószínűnek tűnik, hogy a gyártók a szezon kezdete előtt és után is fejleszthetnek majd."

Az Auto Motor und Sport szerint a javaslat lényege egy korábban is javasolt megoldás, amely engedné a motorszállítóknak, hogy a szezon előtt fel nem használt fejlesztési zsetonokat az idény későbbi szakaszára ütemezzék át. A kérdés egyelőre nem dőlt el, a svájci Blick tudósítója, Roger Benoit úgy tudja, a kérdés „annyira érzékeny, hogy a Mercedes és a Honda kiszállással fenyegetőzött."

Ecclestone több ló- és nagyobb hangerőt akar

Szintén a genfi megbeszélésen merült fel Bernie Ecclestone alternatívája a motorokkal kapcsolatos konfliktus megoldására. A pozíciójában az elmúlt napok során megerősített üzletember teljesen új erőforrásokat akar bevezetni. „A motorok hangosabbak, erősebbek és olcsóbbak lennének" – írta Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport tudósítója. „A cél 1000 lóerő, és csapatonként 10 millió eurós költség. Egy szakértőkből álló csoportnak január végéig kell előállni a részletekkel."

Ecclestone új motorokat akar, ezért a Mercedes kénytelen lehet engedni Forrás: AFP

Az elmúlt hetek során több vad elképzelés is napvilágot látott a jelenleg több mint évi 20 millió euróba kerülő motorok jövőjével kapcsolatban. Ecclestone korábban felvetette a V8-as, sőt a V10-es erőforrások visszahozását is, a Red Bullt képviselő Christian Horner pedig egy ikerturbós megoldást vizionált, egységes energia-visszanyerő rendszerekkel.

A 2016-os szabályokat a technikai munkacsoport egyszerű többséggel is megszavazhatja, így Ecclestone támogatásával elvileg egy idejétmúlt megoldás is visszatérhet a korszerű változatok helyett, de az nem világos, hogy a gyártók hogyan tudnának már 2016-ra teljesen új megoldásokat kifejleszteni, és az egész mezőnyt ellátni velük.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!