Vágólapra másolva!
Elhárult a legkomolyabb akadály a Manor 2015-ös részvétele elől, a brit kis csapat teljesítette az FIA által előírt kötelező törésteszteket, így ott lesznek a jövő heti idénynyitón. Mérnöki fronton is erősítettek, Will Stevens csapattársa várhatóan fiatal pilóta lesz.

A Manor Marussia csütörtökön bejelentette, hogy teljesítették az FIA 2015-ös töréstesztjeit, így nincs akadálya annak, hogy részt vegyenek a jövő heti Ausztrál Nagydíjon. A tél során megmentett brit istálló a tavalyi Marussia módosított változatával áll rajthoz.

„Ez egy új autó, amiben jelentős mértékű az áthozott alkatrészek száma. Ebben benne foglaltatik a 2014-es karosszéria, de teljesen átalakítottuk az összes 2015-ös biztonsági fejlesztéssel” – mondta Greame Lowdon, a csapat elnöke.

A tavalyi Marussián alapul a Manor új autója. Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

„Az egész autónak meg kell felelnie a 2015-ös szabályoknak, így mindenképpen szükség volt egy új orrkúpra, és új töréstesztekre. Nem az egész autót hoztuk át tavalyról, de az alkatrészek közül rengeteget. Úgyhogy, ez erősen a ’14-es autón alapul, de teljesen megfelel a 2015-ös szabályoknak.”

Lowdon azt is elmondta a Reutersnek, hogy egynél több „nagyon gyors, fiatal versenyzővel” tárgyalnak arról, hogy Will Stevens csapattársa legyen 2015-ben. A tempó mellett azt is fontosnak tartják, hogy a leendő pilóta mentalitása illeszkedjen a fejlődésre törekvő csapathoz.

Mérnöki fronton is erősítettek

Miután a csődhelyzetben a csapat munkaerejének jelentős része távozott, újra kell építeni a Manor Marussia mérnöki gárdáját is. Az istálló vezetése figyelemre méltó döntést hozott azzal, hogy leigazolták a francia Nicolas Perrint, aki a versenyhétvégéken zajló mérnöki munkáért felel majd.

Perrin azzal keltett feltűnést az elmúlt hónapok során, hogy saját vállalkozásában „nyílt forráskódú” LMP1-es és F1-es autókat kezdett tervezni, a finanszírozást pedig tagdíjak révén teremtette elő. Nem tudni, hogy ezzel a projekttel mi lesz, de a szokatlan üzleti modell miatt Perrin szerződtetése mindenképpen érdekes lépés.

A francia szakember korábban a Courage, a Pescarolo és a Reynard alkalmazottjaként prototípus-versenyautók tervezésében vett részt, de 2005 és 2010 között dolgozott a Williamsnél is.

Justin King nem hajt Ecclestone helyére

Amikor felmerült a Manor megmenekülésének lehetősége, Justin King neve merült fel elsőként lehetséges befektetőként. A brit Sainsbury’s áruházlánc volt elnöke végül csak a csapatot ténylegesen finanszírozó Stephen Fitzpatrick tanácsadójaként, és a csapat „átmeneti elnökeként” vállalt szerepet.

Kinget korábban Bernie Ecclestone munkakörével is összefüggésbe hozták, de a brit üzletember világossá tette, nem szándékozik Ecclestone helyébe lépni.

„Azt mindig is egyértelműen közöltem, hogy soha sem jelentkeztem olyan munkahelyre, ahol nem volt betöltetlen állás, és itt nincs” – közölte King. „Megértem, hogy az emberek összefüggéseket látnak, de ez a fiam miatt van” – utalt a 21 esztendős Jordan Kingre, aki idén a GP2-ben versenyez majd.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!