Vágólapra másolva!
Valtteri Bottas a poros aszfaltra, Felipe Massa a gyors gumikopásra panaszkodott a pénteki szabadedzések után.

Feltűnésmentesen, a középmezőnyben kezdődött a Williams pilótáinak hétvégéje Szepangban, de a pénteki edzésnap végére Valtteri Bottas és Felipe Massa már az 5-6. helyre jött fel. Bottas a kihagyott ausztráliai futam után ült vissza a Williamsbe, és úgy vélte, a két futam között elvégzett változtatások révén kordában tudja tartani a hátfájását.

„Az üléspozíciómat érintő változások pozitívak, remek volt fájdalom nélkül vezetni” – mondta, bár az Autosportnak elismerte, hogy még nem teljesen tünetmentes. „Bízom abban, hogy a hétvége további részében a hátam nem fog gondot okozni.”

Bottas és csapattársa, Felipe Massa sokat csúszkált, és többször elhagyta a pályát is, aminek a finn szerint a poros aszfalt volt az oka.

„A pálya elég koszos volt délelőtt, rengeteg por rakódott rá, ami a hétvége folyamán változó tényező lesz, a második edzésre ráadásul nagyon meleg is lett. A rövid etapjaink jól sikerültek, a hosszabb etapot viszont sérült fékhűtő csatornával teljesítettem, ezért nehéz pontosan értékelni” - mondta Bottas.

A Williamsnek még fejlődnie kell Szepangban Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

Massának nehéz napja volt pénteken, elsősorban a gumik optimális használatával gyűlt meg a baja. A munkáját délelőtt az itató félrecsúszott csöve is nehezítette, amely beszorult a háta mögé, és csak a bokszban tudták eltávolítani. Massa közelíteni szeretne a listavezető Mercedes és a Ferrari tempójához.

„A gumik sokat szenvedtek ilyen körülmények között. Gyorsan kopnak, ez mindenkire érvényes. A célunk az, hogy csökkentsük a hátrányunkat az élen állókhoz képest. Erre még van időnk, úgyhogy tanulmányozzuk az adatokat, és a lehető legjobb teljesítményt próbáljuk kihozni az autóból" - mondta a brazil.

Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke a hűtés jelentőségére hívta fel a figyelmet, és jelezte, hogy az előrelépéshez még keményen kell dolgozniuk. Elismerte ugyanakkor, hogy már ma is sokat haladtak mind alacsony, mind pedig magas üzemanyagszinttel.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!