Vágólapra másolva!
A csapatok elfogadták, hogy négy helyett ugyanúgy öt motor álljon a versenyzők rendelkezésére a szezon folyamán, mint tavaly.

Az F1-es csapatok csütörtökön megállapodtak abban, hogy a versenyzők a tervezett négy helyett az idén is öt motort kapjanak, értesült az Autosport. A lap szerint a szabálymódosítási indítvány most az FIA elé kerül, és elképzelhető, hogy már a Kínai Nagydíj előtt jóvá is hagyják.

Az istállók azért szorgalmazzák a keret bővítését, mert így nő a mozgásterük az év közbeni fejlesztések bevezetése terén, hiszen hamarabb lecserélhetnek egy régebbi változatot, mint a jelenleg érvényes szabályozás szerint. Ez természetesen jól jön azoknak a versenyzőknek is, akiknek már most, a szezon második futamán a másodikat használják a hajtáslánc valamelyik eleméből. A csapatok azt is ígérik, hogy a plusz motornak köszönhetően több kört tesznek majd meg a pénteki edzéseken.

Több erőforrást használhatnak évente a versenyzők? Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Dan Istitene

A tervezet elfogadása esetén gyakorlatilag a tavalyi szabályozás áll vissza, mert 2014-hez hasonlóan az idén is összesen öt motort lehetne elhasználni a tizenkilenc futam alatt. Ez tavaly a mezőny többségének elég volt, az idén viszont egyelőre meglepően sok gyermekbetegséggel küzdenek a csapatok az erőforrások kapcsán.

„Ez a tervezet még annyira friss, hogy szinte meleg, ezért igazából nem is volt időm rendesen átgondolni” – jegyezte meg a változások hatásával kapcsolatban James Allison, a Ferrari technikai igazgatója. „Nyilván rugalmasabb, és több lehetőséget tartogat a fejlesztések ütemezése terén, így nemsokára elvonulunk, és kitaláljuk, hogy mit lépjünk, ha erre a szabálymódosításra tényleg sor kerül.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!