Vágólapra másolva!
Szerencse is kell hozzá, de nem tartja kizártnak. Räikkönen bosszús volt, amiért túl későn vágott ment ki a pályára a Q2 elején.

Sebastian Vettel az esőt kihasználva beférkőzött a két Mercedes közé a Malajziai Nagydíj időmérő edzésén, mindössze 74 ezredmásodperccel maradva le a pole pozíciót elhódító Lewis Hamiltontól, aki az utolsó körében nem tudott javítani. Mivel a Ferrari versenytempója a péntek délutáni szabadedzésén még erősebbnek tűnt, a német versenyző elérhetőnek tartja a győzelmet.

„Igen, de ez egy csomó olyan körülményen is múlik majd, amit most nem tudok elmondani" – jelentette ki. „Ahogy ma mindenki láthatta, bármikor eleredhet az eső, és ha ez éppen a számunkra kedvező pillanatban történik, az jól jön, csakhogy éppilyen könnyen dolgozhat ellenünk is. A tempónk tűrhető, de realistának kell maradnunk."

Vettel a Mercedes legyőzését sem tartja kizártnak Szepangban Forrás: AFP/Greg Baker

„A Mercedes előnye nem szívódott fel. Még mindig megvan, úgyhogy magunkra kell odafigyelnünk, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég" – tette hozzá. „Azt hiszem, az elmúlt pár hónapban túl könnyű dolguk volt, most megpróbáljuk megnehezíteni nekik."

Räikkönen az időzítést okolja

Vettel a végsebességek tekintetében 322,6 km/ó-s tempóval az erős középmezőnyben végzett, Kimi Räikkönen pedig 325,4 km/ó-val repesztett az egyenesben, míg a Mercedesek 7 km/ó-val lassabbak voltak. Ez jól jöhet a Ferrari számára, ha esetleg támadási helyzetbe kerülnek. Räikkönennek azonban inkább a Williamsek lesznek az ellenfelei, mivel hiába futott ígéretes köröket a szabadedzéseken, a Q2-ben kiesett, így csak a 11. rajtkockát szerezte meg.

Az elhibázott időzítést okolta emiatt: amikor eleredt az eső, forgalomba került, beragadt Marcus Ericsson Sauberje mögé, és mire nekivágott a következő körének, a pálya már túl vizes volt. „Egyértelmű, hogy elrontottuk. Korábban kellett volna kimennünk. Ez van" – mondta szemlátomást csalódottan. „Megpróbáltam Ericsson elé kerülni, aztán viszont az utolsó kanyarban nem lassíthattam le, mert közvetlenül mögöttem is voltak."

„Pedig az autóval elégedett voltam tegnap és ma reggel is, a köridőkkel sem volt gond. Jó időmérőre számítottam, a lehetőség azonban kárba veszett. Ez benne van a pakliban, de akkor is bosszantó. Pont akkor történik ilyen, amikor gyorsak vagyunk..."

Räikkönen azért hozzátette, hogy „tökéletesnek nem érzem az autót. Kicsit csúszkál, Malajziában ez is része a játéknak. Nagy a forróság, láthatóan mindenki hasonló gondokkal küzd."

A Ferrari technikai igazgatóját, James Allisont láthatóan elkeserítette Räikkönen kiesése a Q2-ben, a finn versenyző szerint azonban „nem segít, ha bárkit is hibásnak kiáltunk ki. Utólag könnyű azt mondani, hogy Sebastian mögött kellett volna várakoznom, de most már ez az eredmény, úgysem tudunk változtatni rajta."

A Ferrarinak legutóbb a 2013-as Spanyol Nagydíjat sikerült megnyernie, még Fernando Alonso révén.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!