Vágólapra másolva!
Nem tartották hibásnak a sportfelügyelők a Pérezzel történt ütközésben, de a Ferrarit veszélyes kiengedés még büntethetik. Rosszul rögzíthették a jobb első kerekét.

Bizarr baleset történt a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén, amikor felvezető körét megkezdve Sebastian Vettel kihajtott a bokszutcából, de elmondása szerint valami eltörhetett az autóján, így nem tudott megfelelően lelassítani az 1-es kanyar féktávján. A versenytempóban érkező Sergio Pérez nekiment, és letört egy darabot a német Ferrarijának első szárnyából.

Az autóban ülve Vettel még méltatlankodva integetett Péreznek, majd személyesen is átment hozzá elnézést kérni. Végül mindkettejüket beidézték a sportfelügyelők, de egyiküket sem tartották felelősnek az incidensért, így büntetés nélkül megúszták az esetet.

Lefagyhat a mosoly Vettel arcáról Forrás: Scuderia Ferrari

Vettel viszont még bajba kerülhet, hiszen a meghallgatás során elismerte, hogy műszaki hiba miatt nem tudott eléggé lassítani, számolt be róla a blogján Adam Cooper szakújságíró. Az Auto Motor und Sport úgy tudja, az FIA-t "rivális csapatfőnökök" figyelmeztették, hogy esetleg egy nem kellő gondossággal rögzített kerék okozhatta a Ferrari problémáját.

Ez kimerítené a bokszutcából való veszélyes kiengedés fogalmát, amit a szövetség különösen szigorúan kezel az edzések során, mivel a futamokkal ellentétben a legtöbbször nem kötelező a szerelőknek kapkodva végezni a munkájukat, ráadásul többen is tartózkodnak védtelenül a bokszutcában, mint a versenyek idején.

A sportfelügyelők bahreini idő szerint szombaton délelőtt újra megvizsgálják majd az esetet, megtekintik a videófelvételeket, és amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Ferrari szerelői hanyagul dolgoztak, Vettelt a szabályok szerint tetszőleges mértékű rajtbüntetéssel sújthatják. Ez a gyakorlat szerint általában öt pozíciót jelent.

Az biztos, hogy Vettel az ütközés után is - lassú tempóban ugyan, de -, egy teljes kört megtett anélkül, hogy elhagyta volna bármelyik kerekét. A német szaklap szerint a jobb elsővel akadtak problémák, és tekintettel arra, hogy a pályán több éles kanyar is található, a Ferrari aligha tudott volna egy darabban visszatérni a bokszba, ha a kereket nem rögzítették volna kielégítően.

Amennyiben Vettel autóján is meglazult egy kerék, ez már az idei második ilyen jellegű hiba a Scuderiánál: Ausztráliában Kimi Räikkönen második bokszkiállásánál nem rögzítették megfelelően a bal hátsót, de a hibát észrevették, és tájékoztatták róla a versenyzőt. A finn gyorsan félreállt és feladta a futamot, így a Ferrari elkerülte a további szankciókat.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!