Vágólapra másolva!
A Red Bullnál még nem tudják biztosan, mi volt a probléma Kvjat autójával, amely meggátolta az ifjú oroszt, hogy felvegye a versenyt a tökéletes köröket futó Ricciardóval a bahreini időmérőn.

Láthatóan eltérő szárnyállásokkal vágott neki a Red Bull két versenyzője az időmérő edzésnek Bahreinben: míg Daniel Ricciardo a magasabb végsebességre törekedett, Danyiil Kvjat inkább a pálya középső, kanyargós szektorában próbált gyorsabb lenni, meredekebb hátsó szárnnyal.

Valószínűleg nem ez okozta a jelentős különbséget a két pilóta szerencséje között: míg Ricciardo a 7., Kvjat csak a 17. helyről indulhat majd a vasárnapi futamon. Az ausztrál úgy véli, kihozta a maximumot a lehetőségekből.

„Kisebb kockázatot vállaltunk azzal, hogy csak egy szett gumit használtunk a Q2-ben, és kettőt megspóroltunk a Q3-ra” – mondta a háromszoros futamgyőztes. „Végül aztán nem igazán tudtam javítani a Q3-ban a második alkalommal, szerintem már az első köröm is elég jó volt. Úgy vélem, alapvetően a lehető legjobban teljesítettünk ma.”

Ricciardo egy ideig 2. volt a Q3-ban, majd ideiglenesen vezetett is, de a Mercedes, a Ferrari és a Williams versenyzői az új gumikon később vissza tudták szorítani. Ezt egy kimagasló rajttal szeretné ellensúlyozni, ami nagy teljesítmény lenne a múlt heti, katasztrofálisan sikerült kínai indulás után.

„Elég sokat gyakoroltunk a héten, hatszor-hétszer megpróbáltuk, és még a verseny előtt is fogjuk” – mondta a rajtokról. „Tudom, hogy mi történt a múlt héten, és ahelyett, hogy a tudatalattimra hagyatkoznék a rajtnál, jobban fogok koncentrálni rá. Mindent elintéztünk holnapig. Rakétaként akarok kilőni.”

Kvjat lemaradása irreális

Bár a Red Bull az idén nem teljesít a tőlük megszokott szinten, az nem szokványos, hogy az egyik autójuk már a Q1-ben búcsúzni kényszerül. Még a csapat sem biztos abban, hogy mi hátráltatta Kvjatot, de azt már az időmérőn is gyanítani lehetett, hogy az orosz nem önhibája miatt esett ki.

A Red Bullnál még nem egészen értik Kvjat problémáit Forrás: AFP/Fayez Nureldine

„Nagyjából értjük, hogy mi volt a probléma” – mondta a fiatal pilóta az edzés után. „Úgy gondoljuk, hogy az energia(-visszanyerő rendszerekkel) volt gond az időmérőn. Alaposabban utána kell járnunk, megértenünk, hogy mi okozta a hibát, és hogyan befolyásolta a teljesítményt. Meglátjuk, mi volt a valós indok. Olyan ez, mint egy lavina: az egyik dologtól ered a másik.”

Kvjat szerint a csapattársához viszonyított 1,2 másodperces lemaradás mutatja, hogy valami nem volt rendben az autójával, így Ricciardóval ellentétben nem tudott tiszta kört menni. „Ő mindent kihozott az autóból, de neki normális etapja volt, nekem pedig nem” – kommentálta Kvjat csapattársa eredményét.

Ezzel Christian Horner is egyetértett: „Az, hogy Daniel két köre is 1 tizeden belül volt, igazolja, hogy mindent kihozott az autójából. Bosszantó, hogy Danyt már a Q1-ben elvesztettük, és még nem is tudjuk biztosan az okát. Átnézzük az adatokat, hogy megértsük, mi történt.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!