Vágólapra másolva!
A német F4-es bajnokság idénynyitójának három versenye közül megnyerte az utolsót, de már az elsőt is ő zárta a legjobb helyen a formaautós újoncok közül.

A vártnál is jobban indult Michael Schumacher fiának formaautós pályafutása. A sikeres gokartos karrier után az idén útjára indított német Forma-4-es bajnokságban bemutatkozó, 16 éves Mick az első, oscherslebeni versenyhétvégéjén már egy futamot is meg tudott nyerni, és az összetettben az 5. helyen áll.

Mick Schumacher, aki a Van Amersfoort Racinget képviseli, az időmérő edzést az általa is csalódásként értékelt 19. helyen fejezte be a 35 fős mezőnyben. A hétvége három futama közül az elsőt azonban így is sikerült a kilencedikként zárnia, ezzel a legjobb formaautós újonc lett. A második versenyen a 20. rajtkockából a pontot nem érő 12. helyre tornázta fel magát, a harmadiknak viszont a 2. helyről vághatott neki.

A pole-ból startoló, osztrák Thomas Preininget megelőzve Schumacher hamar az élre állt, majd egy Safety Car-fázist követően lerázta az üldözőjét, Tim Zimmermannt. A 18 körös futam közepétől kezdve egyik csapattársa, Joey Mawson folyamatosan közeledett hozzá, és már egy támadást is intézett Schumacher ellen, akinek azonban a Safety Car újabb megjelenése bebiztosította a győzelmét.

Mick Schumacher (középen) a három oscherslebeni futam közül meg is nyert egyet Forrás: ADAC F4

„Természetesen eksztázisban vagyok! Az első versenyhétvégém nem is mehetett volna jobban" – lelkendezett. „Jól rajtoltam, mert még újak voltak a gumijaim, és utána is minden szépen alakult, eltekintve a hajrától, amikor megint szorosabbá vált a helyzet. A Safety Car miatt nem bánkódtam. Összességében elégedett vagyok azzal, ahogy a szezon kezdődött, és már alig várom a következő futamokat."

Az összetettben két győzelmével a 18 éves Marvin Dienst állt az élre. Schumacher csapattársai között van az F1-es sztártervező, Adrian Newey fia, a szintén 16 éves Harrison is, aki egy 7., egy 13. és egy 27. hellyel zárta az első hétvégéjét a német F4-ben.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!