Vágólapra másolva!
Legalábbis így látja Jacques Villeneuve, aki szerint egyértelműen hiba volt, hogy a spanyol elhagyta a Ferrarit. Maga Alonso azt fájlalja, hogy a versenyzők véleményére nem adnak eléggé.

A Forma-1 1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve attól tart, hogy Fernando Alonso nemcsak több vb-címet, hanem több nagydíjat sem fog nyerni, mert a McLaren-Hondánál megreked a karrierje.

Villeneuve az AS-nek azt mondta, az F1-ben soha, senkit nem látott olyan jól vezetni, mint Alonsót a Ferrarinál töltött első éveiben, de a spanyol versenyző egyértelműen hibát követett el, amikor a tavalyi szezon végén elhagyta a maranellói istállót a McLaren-Honda kedvéért. Bár maga Alonso továbbra is helyes lépésnek tartja ezt, mert úgy érzi, mindenképpen valami mással kellett próbálkoznia, ha újra világbajnok akart lenni, Villeneuve szerint az idei Ferrarival harcolhatott volna a címért.

Alonso karrierjének befellegzett a McLarennél? Forrás: McLaren

„Eltölthetett volna velük még három-négy évet, mielőtt visszavonul, vagy átigazol a McLarenhez, ha velük is mindenképpen győzni akar, mint 2007-ben" – vélte a kanadai. „Ezzel a lépéssel azonban könnyen lehet, hogy zsákutcába jutott a pályafutása. Elképzelhető, hogy többé sem címet, sem futamot nem nyer majd."

A McLarennek egyelőre nem jött be, hogy a Mercedes motorjait Hondákra cserélte, de a csapatnál kitartanak a mellett, hogy így hosszú távon sokkal jobban járnak. Villeneuve azonban – aki a BAR-nál négy évig versenyzett a Honda erőforrásaival – szkeptikus a japánok esélyei kapcsán, mert „tudom, hogy a kultúrájukban gyökerezik egyfajta lassúság, amely sok mindenben akadályozza őket."

Nem hallgatnak eléggé a versenyzőkre

Habár Jenson Button és Kimi Räikkönen után Alonso a mezőny legrégebb óta szolgáló tagja, nehezményezi, hogy az F1-ben nem hallgatnak eléggé a pilótákra. „Versenyzőként sok dolgot kérhetünk, az viszont nem igazán érdekel senkit, hogy mit mondunk, mert az üzleti és gyártói érdekek fontosabbak a véleményünknél" – mondta.

Alonso nincs túl hízelgő véleménnyel a sport jelenlegi állapotáról, mert az autók „lassabbak és nehezebbek", mint amikor bemutatkozott. „Kínában most 1:43 volt a tempó a versenyen, míg 2004-ben 1:33, ami 10 másodperces különbség. Ilyen sebességgel már nem ugyanolyan érzés vezetni" – vélte.

„Másfelől viszont a sport DNS-e nem változott. Ugyanúgy küzdeni kell a többiek ellen, le kell győzni őket, és okosabbnak kell lenni náluk" – tette hozzá. „Amikor a barátaimmal gokartozok, azt is borzasztóan élvezem, pedig csak 50 km/ó-val megyünk. A sebesség nem számít, maga a küzdelem az igazi szórakozás."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!