Vágólapra másolva!
Szerdán lerántották a leplet a csapat szerint „ragadozószerű grafitszürkére” festett autóról. Abban bíznak, hogy az új szín jobban mutat majd az éjszakai futamokon.

A McLaren múlt hétvégén árulta el, hogy a Spanyol Nagydíjtól megváltozik az autójuk festése, kedden pedig azt is megerősítették, hogy megszabadulnak az eddigi dizájn alapját képező króm színtől. A csapat tájékoztatása szerint az autó ezentúl „dinamikus, ragadozószerű grafitszürke" színben fog pompázni. A McLaren abban bízik, hogy az új festés jobban néz majd ki az éjszakai villanyfényben, valamint a ragyogó napsütésben rendezett futamokon is.

Ilyen lesz a McLaren festése a Spanyol Nagydíjtól. Forrás: McLaren

Miután a McLaren idén lecserélte a motorszállítóját, és a Mercedes partnereként eltöltött mintegy két évtized után a Honda erőforrásaira váltott, sokan arra számítottak, hogy az autó festése is megváltozik. Az első futamoknak azonban még az előző évek festéséhez hasonló dizájnnal vágtak neki, bár a téli tesztek alatt elismerték, hogy az idény közben változtathatnak a festésen.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!