Vágólapra másolva!
Felmerült a gyanú, hogy az autójukat szintén Maranellóban tesztelő Haas segítségével a megengedettnél többet használják a létesítményt. Az FIA vizsgálatot tartott, nem találtak szabálytalanságot.

A Ferrari tavaly együttműködési megállapodást kötött a Forma-1-be 2016-ban beszállni készülő Gene Haas csapatával, akik többek között az olaszok maranellói szélcsatornáját is használhatják. Az amerikai istálló már gőzerővel készíti fel az autóját a következő idényre, ezért sok időt töltenek Maranellóban is.

Az olasz Omnicorse néhány napja arról tudósított, hogy a Mercedes gyanakodni kezdett a Ferrarira, akik szerintük szabálytalanul használják ki a partnerkapcsolatukat, és a Haas autóján a saját alkatrészeiket is tesztelik. A jelenleg érvényben lévő szabályok heti 20 órában korlátozzák a csapatok szélcsatorna-használatát, ezt azonban nagyon nehéz pontosan ellenőrizni. A Haasnak pedig hiába kell saját kasztnit építenie, ez nem zárja ki, hogy a Ferrari a saját autójára szánt elemeket is kipróbálja az amerikaiak autóján.

Nem találtak szabálytalanságot

A Ferrari számos új alkatrészt bevetett a Spanyol Nagydíjon, és a Mercedes állítólag kételkedett benne, hogy az összes újítást a megengedett időkereten belül sikerült kifejleszteniük. Miután több csapat is gyanakodni kezdett, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elküldte az aerodinamikai kérdésekkel foglalkozó szakemberét, Marcin Budkowski-t Maranellóba, hogy vizsgálja meg a Ferrari és a Haas együttműködését.

Az FIA szerint nem volt szabálytalan a Ferrari Forrás: AFP

A korábban a Ferrarinál és a McLarennél is dolgozó Budkowski a látogatás után azt jelentette, hogy mindent rendben talált. „A Ferrari és a Haas szokatlan módon dolgozik együtt, ezért szükségesnek találtuk, hogy pontosabb képet kapjunk a helyzetről" – mondta az FIA egyik szóvivője. „Ez a Spanyol Nagydíj utáni héten meg is történt, és elégedettek vagyunk az eredménnyel."

Idén sem javult a Ferrari

A Ferrari tavaly egyetlen futamgyőzelmet sem aratott, és a dobogó közelébe is ritkán kerültek. Ehhez képest idén Sebastian Vettel már a második versenyt megnyerte, és a bajnokságban a 3. helyen áll a Mercedes pilótái mögött. Sokan úgy vélik, Fernando Alonso rossz döntést hozott, amiért tavaly elhagyta az istállót, és a küszködő McLarenhez szerződött, Flavio Briatore azonban nem ért velük egyet.

Briatore Alonso csapatfőnöke volt a Renault-nál, és azóta is tagja az idén még pont nélkül álló spanyol menedzsmentjének. Már többször kijelentette, hogy a kétszeres világbajnok nem feltétlenül járt rosszul a csapatváltással, és most is kitart a véleménye mellett – szerinte ugyanis a Ferrrari nem javult tavaly óta, csak a többi rivális „tűnt el" a Mercedes mögül.

„A Red Bull hajtáslánca katasztrofális, a Williamst pedig az hátráltatja, hogy a Mercedes nem állítja a rendelkezésükre a legjobb motort. Egyértelmű, hogy az ő hajtásláncuk nincs olyan szinten, mint amit Hamilton és Rosberg használ" – mondta. „A többiek estek vissza, a Ferrari pedig egy helyben maradt – de a Mercedes mögötti hátrányukat ők sem csökkentették." Briatore szerint a Ferrari malajziai győzelme „a Mercedes stratégiai hibájának köszönhető, ahogy Vettel monacói 2. helye is."

Bár Briatorének mindig határozott véleménye van a Forma-1-ről, és köztudottan jó viszonyt ápol Bernie Ecclestone-nal is, nem tervezi, hogy egy nap a sportág élére álljon, hiszen „sötét" jövőt jósol a bajnokságnak. „Abszurd szabályok vannak, és a mérnökök folyamatosan arra utasítják a versenyzőket, hogy spóroljanak a gumikkal, a motorral vagy az üzemanyaggal – ez lenne az autóversenyzés az új évezredben?" – tette fel a kérdést.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!