Vágólapra másolva!
A Mercedes pilótája nem ért egyet azokkal, akik kárognak az F1-es futamokon hallható rádióüzenetekben küldött instrukciók miatt. Szerinte ugyanúgy vezetne, ha senki nem mondana neki semmit, de elismerte, hogy bizonyos információkra szüksége van a mérnökétől.

Nem támogatja a rádiós kommunikáció további szigorítását, esetleges betiltását Lewis Hamilton. A közönség és a sportban érdekeltek egy része a Kanadai Nagydíj után hördült fel a versenyzőknek folyamatosan küldött instrukciók miatt, mert a pálya jellegéből adódóan gyakran figyelmeztetni kellett a pilótákat, hogy spóroljanak a benzinnel, a fékekkel, és óvják a gumikat is. A világbajnoki címvédő szerint azonban ezekre az üzenetekre egyszerűen szükség van.

„Mit gondolnak, mi fog történni, ha nem mondanak nekem semmit a gumikról?" – tette fel a kérdést. „Ugyanúgy fogok vezetni. Ha pedig az üzemanyagszintről nem adnak tájékoztatást, egyszerűen több autó fog kiesni. Ha ezt érdekesebbnek találják, hát hajrá!. Már most is sokkal kevesebb információhoz jutunk, mint pár évvel ezelőtt” – utalt a tavaly bevezetett szigorításra. „Ha az emberek valamivel nem elégedettek, mindig keresnek valamit, amit okolni lehet.”

Van azért, amit hallani akar Forrás: AFP/Mark Thompson

A Mercedes pilótája azt is elárulta, vezetés közben nem tudnak eleget az autó állapotáról, ezért kell hallaniuk a versenymérnöküket, hogy menedzselni tudják a teljesítményt és a köridőket befolyásoló kulcsfontosságú tényezőket. Hamilton szerint így is a lehető legmagasabb szinten vezetnek.

„A mostani gumik jellegéből adódóan számunkra nem áll rendelkezésre minden információ azzal kapcsolatban, hogy miként juthatunk el ideálisan a verseny végére. Nem vesszük észre, mennyi üzemanyagot használunk el, és az idő nagy részében olyan gyorsan vezetünk, ahogy csak tudunk, úgyhogy szükségünk van útmutatásra. Nehéz a gumikopásra is ráérezni, hiszen hajszálnyi változásokról van szó. Nem tudjuk, mikor esnek vissza a hőmérsékletek, ezekkel kapcsolatban is szükségünk van támogatásra” – magyarázta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!