Vágólapra másolva!
A Brit Nagydíj szabadedzésein sem sikerült túljutniuk műszaki hiba nélkül, de Eric Boullier hálás az F1-es közösségnek, hogy kaptak egy további, büntetlenül elhasználható motort az idei szezonra. A Honda F1-es főnöke nem kommentálta érdemben a silverstone-i teljesítményüket.

Problémás hétvégére számít a McLaren hazai pályáján, Silverstone-ban, és Eric Boullier kénytelen volt elismerni, hogy nem is tévedtek az előrejelzésükkel. A wokingi csapat nehezen birkózott meg a változó irányú széllel, így nem találták meg az ideális beállításokat, kénytelenek voltak spórolni a kilométerekkel, és műszaki hibák is hátráltatták a felkészülésüket.

„Próbáltunk néhány használható kört futni, a körülmények senkinek sem könnyítették meg a dolgát, láthattuk, hogy sokan ki is csúsztak. Remélhetőleg holnapra kitalálunk valamit” – mondta Fernando Alonso, miután a 15. és a 17. helyen végzett. „Lépésről lépésre kell haladnunk. Nehéz lesz bejutni a Q2-be, ehhez le kell győznünk a Saubereket” – magyarázta. „Nehéz helyzetben vagyunk, de rengeteg alkatrészt kipróbáltunk, és biztos vagyok abban, hogy holnap előrébb tudunk lépni.”

Alonso már a Saubereket figyeli a Q2-be való bejutás érdekében Forrás: LAT Photographic/Steven Tee

Bár az első szabadedzésen Alonsónak is akadtak problémái az energia-visszanyerés terén, Jenson Button autójának levegőrendszerében ki kellett cserélni egy tömítőgyűrűt, így a padlólemez és egyéb alkatrészek le- és visszaszerelése miatt az első másfél óra nagy részét a bokszban töltötte. Később is csak aerodinamikai vizsgálatokat hajthatott végre a hátralévő idő alatt.

„A délután végén tettünk egy kis lépést előre a beállítások terén, de kell még némi tempót találnunk” – összegzett Button. „A hétvége számunkra arról szól, hogy megértsük ezt a csomagot, minden alkalommal javítsunk a beállításokon és a balanszon. Bár vasárnap nem a pontokra hajtunk, így is hasznos hétvége lesz ez. Este jelentősebb változtatásokra készülök, és holnap javulnia kell a helyzetnek” – nyilatkozta a brit, aki a hétvégén először vezetheti az Ausztriára felújított McLarent.

Jenson Button is megkapta a frissített McLarent Forrás: Honda

Silverstone-ban kiderült, hogy az FIA szabályt fog módosítani, és visszamenőlegesen is minden új motorszállítónak öt erőforrás elhasználását engedélyezik büntetlenül az első szezon során, így a McLaren beszerelhet egy további egységet Button és Alonso autójába a további futamokon. A francia csapatfőnök a Motorsport.com-nak elmondta: „Nagyon örülök, hogy az F1-es közösség ilyen jóakaratú gesztust tett. Problémát okozott, hogy soha semmilyen eljárás nem volt kidolgozva arra, ha valaki 2014. január 1. után akar belépni a sportba.”

Ez viszont csak rövid távon menti meg a Hondát a további kínos meghibásodások következményeitől. A japánok erőforrása továbbra sem teljesít az elvártak szerint, sportprogramjuk vezetője, Jaszuhisza Arai pedig pénteken egyszerűen kijelentette: „A mai szabadedzések után nincs sok mondanivalóm a Honda szemszögéből.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!