Vágólapra másolva!
Nem sok örömöt okozott a McLarennek, hogy Fernando Alonso végre pontot tudott szerezni Silverstone-ban. A sportigazgató, Eric Boullier szerint kezdik érezni, hogy a Honda erőforrás versenyképtelensége nekik károkat is okozhat.

Fernando Alonso 10. helyével Monaco után Silverstone-ban is gyűjtött egy pontot a McLaren Honda, ez viszont a legkevésbé sem tette boldoggá a szebb napokat látott wokingi istálló menedzsmentjét, és maga Alonso is csak annyit tudott elmondani, hogy a „morálnak jót tesz” az eredmény. A McLaren teljesítménye hazai pályán is kilátástalannak bizonyult, és Eric Boullier kijelentette, sokáig már nem folytathatják a vergődést a Forma-1-ben.

„Nem nehéz belátni, hogy ez károkat okoz nekünk” – mondta a francia csapatfőnök. „A márkánkat a siker alapozza meg, és a győzelmek, valamint a bajnoki címek számával a McLaren világosan összekapcsolta magát a kiválósággal” – vélte. „Ez már üzletileg is ártalmas, mert számos vállalat csatlakozna hozzánk, de egyesek megkérdőjelezik ennek az értelmét az eredmények hiánya miatt. Sokáig már nem várhatunk.”

Boullier szerint nyomás alatt kell tartani a Hondát Forrás: McLaren

Ez elsősorban azért probléma, mert bár a McLaren az előző Honda-korszak és a Mercedesszel töltött évek alatt sikeresen kiépített egy technológiai vállalatbirodalmat, amely jelenleg finanszírozza az F1-es csapatot, a sikerek elmaradása a kapcsolódó üzletágak megítélésének sem tesz jót. Láthatóan elriasztja a szponzorokat a csapattól, amely ráadásul jövőre a korábbiaknál jóval kevesebb pénzhez jut majd a befolyó jogdíjakból is. Boullier nem tagadta, hogy próbálnak nyomást helyezni a Hondára.

„Minden nap elmondom (Jaszuhisza) Arai-szannak, hogy amilyen gyorsan csak lehet, sikeressé kell válnunk. Azt nem áruljuk el, hogy mi hangzik el a színfalak mögött, hiszen a külvilággal egységet mutatva kell farkasszemet néznünk. A kínlódásunk viszont valós, nincs mit rejtegetni ezen. A nekünk szegezett kérdéseknek van alapjuk, már százszor felmerültek” – jelentette ki.

Probléma a filozófiával?

A Sky Sports a hétvégén úgy értesült, hogy a McLaren új szakemberek elcsábításával erősítené a fejlesztési részleget, ez viszont nem megy könnyen, hiszen a Honda mentalitása arra épül, hogy a lehető legtöbb feladatot próbálnak meg házon belül, saját erőből, tanulás útján megoldani. A filozófiájukba nem fér bele, hogy egyszerűen megvegyék a tehetséges szakembereket, ahogy ez az F1-ben egyébként mindennapos eljárás. Boullier azonban nyilvánvalóvá tette, hogy fel kell pörögniük.

„Az autó és a motor által alkotott csomagból 50 százaléknál jóval több múlik az erőforráson. Ők tudják ezt, ahogy mi is, ezért próbáljuk nyomás alatt tartani őket, hogy zárkózzunk fel” – nyilatkozta. „Az igaz, hogy az időzítés problémát okoz, mert bár a Honda itt van az F1-ben, a fő tevékenységük az autók értékesítése, mi viszont nyerni vagyunk itt, úgyhogy biztosítanunk kell, hogy mindkét projekt azonos időzítéssel folyik” – utalt arra, hogy komótos munkára nincs lehetőség. „Ezt számtalanszor átbeszéltük már.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!