Bottas úgy érzi, el tudott volna szakadni Massától

Forma-1, Felipe Massa, Valtteri Bottas, Williams, Brit Nagydíj, Silverstone
Silverstone, Northamptonshire, England. Sunday 5 July 2015. Felipe Massa, Williams FW37 Mercedes, leads Valtteri Bottas, Williams FW37 Mercedes. Photo: Steven Tee/Williams ref: Digital Image WL4R5199
Vágólapra másolva!
A finn pilóta nem várta, hogy csapattársa simán utat engedjen neki, de úgy véli, hogy ha hagyják csatázni Felipe Massával, akár körönként fél másodperccel is gyorsabb lett volna nála. Valtteri Bottas szerint a Williams jobban is kezelhette volna a helyzetet.

Nem értett egyet csapattársával Valtteri Bottas, akinek a Williams a vasárnapi Brit Nagydíjon egy ideig nem engedte meg, hogy megelőzze Felipe Massát. A brazil szerint Bottas csak a DRS miatt tűnt gyorsabbnak, a finn viszont rámutatott, hogy amint szabaddá vált előtte a pálya, rögtön jobb időre volt képes. „Úgy érzem, meg tudtam volna lépni” – jelentette ki Bottas.

„Úgy saccolom, körönként fél másodperccel lettem volna gyorsabb, mert a bokszba bevezető körömön majdnem egy másodperccel jobb tempóra voltam képes” – közölte, majd hozzátette, hogy nem várt előzékeny gesztust a csapattársától. „Senkinek sem kell senkit elengednie, mert az nem autóverseny, viszont jó lett volna, ha hagynak minket harcolni, amikor a legjobb lehetőségeim adódtak. Akkor azonban nem engedtek előzni. Később már igen, de akkor már nem nyílt olyan jó alkalom rá” – foglalta össze.

Bottas üldözi Massát Silverstone-ban Forrás: LAT Photographic/Steven Tee

A Williams győzelmi esélyei szempontjából Massa feleslegesen akadályozta Bottast, a csapat viszont kitartott álláspontja mellett, hogy helyesen döntöttek, amikor azt kérték tőlük, hogy a csatározás helyett inkább próbáljanak a lehető leggyorsabban a Mercedesek előtt menni. Ez viszont kevésnek bizonyult, hiszen Lewis Hamilton simán eléjük vágott az első kiállásnál, Nico Rosberg pedig az eső érkezésekor előzte meg mindkét grove-i versenyautót, igen könnyen.

„Mivel nagyon jó helyeken autóztunk, a csapat azt akarta, hogy szilárdítsuk meg a pozíciónkat, ne veszítsünk időt a csatával, úgyhogy volt értelme a döntésüknek” – védte a csapatát Bottas, aki végül épp, hogy az 5. helyre be tudott jönni Danyiil Kvjat előtt. „Számomra ez persze elkeserítő volt, de ezt utólag könnyű mondani. Talán voltak dolgok, amiket jobban is csinálhattunk volna a versenyen.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!