Vágólapra másolva!
Az olasz Rai csatorna szerint Ecclestone rendelte el, hogy a Ferrarit minél kevesebbszer mutassák a képernyőn a Magyar Nagydíjon, de Arrivabene abszurdnak nevezte ezt az elméletet.

Az olasz Rai tévécsatorna egyik kommentátora, Gianfranco Mazzoni azzal vádolta meg a Forma-1-es közvetítésekért felelő Formula One Managementet (FOM), hogy a Ferrarit szándékosan mutatták nagyon kevésszer a képernyőn a hétvégi Magyar Nagydíjon. Noha a rajt után a két Ferrari állt az élre, és Sebastian Vettel meg is nyerte a versenyt, Mazzoni szerint az olaszok autói a szokásosnál jóval kevesebbszer tűntek fel a tévében.

Mazzoni szerint a FOM vezére, Bernie Ecclestone összeveszett a Ferrari menedzsmentjével, ezért ő adta ki az utasítást, hogy Vettelt és Kimi Räikkönent minél kevesebbszer mutassák. A kommentátor a nézőket is felszólította, hogy tegyenek panaszt a FOM-nál.

A két Ferrari sokáig az élen állt a Hungaroringen Forrás: AFP

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene azonban „abszurdnak" nevezte Mazzoni vádjait. „Ne terjesszük tovább ezt a hülyeséget" – mondta, amikor a verseny után a közvetítésről kérdezték. Hozzátette, teljesen érthető, hogy a televízióban inkább a kerék-kerék elleni csatákat mutatták, miközben Vettel a futam nagy részében zavartalanul haladt az élen.

„Nem vettem észre, hogy bojkottálták volna a Ferrarit. Az biztos, hogy nekem semmi ilyesmihez nincs közöm" – jelentette ki Ecclestone is. „Majd még egyszer meg kell néznem a felvételeket."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!