Elhagyhatták Belgiumot a Lotus autói

Forma-1, Pastor Maldonado, Jolyon Palmer, Lotus F1 Team, Belga Nagydíj
Pastor Maldonado (VEN) Lotus F1 E23 and Jolyon Palmer (GBR) Lotus F1 E23 Test and Reserve Driver leave the pits. Belgian Grand Prix, Friday 21st August 2015. Spa-Francorchamps, Belgium.
Vágólapra másolva!
Nem sikerült megoldást találniuk a Charles Pickel kialakult konfliktusra, de így is elszállíthatták a felszerelésüket Belgiumból, és azt állítják, részt vehetnek majd az Olasz Nagydíjon.

Két év után először állhatott a Lotus egyik versenyzője dobogón a Forma-1-ben, és Romain Grosjean 3. helyének értékét tovább növelte, hogy ismét komoly anyagi, sőt újabban jogi problémák merültek fel az enstone-i istálló háza táján. A múlt pénteken híre ment, hogy a csapat felszerelését a belga hatóságok lefoglalhatják, miután korábbi tesztpilótájuk, Charles Pic keresetet nyújtott be ellenük, mert tavaly nem biztosították számára a szerződésben rögzített számú tesztnapot.

A Lotus menedzsmentje ezért az egész péntek éjszakát a bokszban töltötte, és csupán az FIA méltányosságának volt köszönhető, hogy ezért nem vontak le tőlük egyet a szezon során rendelkezésre álló két jokerből, amikor a csapat tagjai meghosszabbíthatják munkanapjukat a versenyhétvége során. Vasárnap a leintés után még nem lehetett tudni, hogy mi lesz a Lotus felszerelésének sorsa, de a csapat autói szerdán elhagyhatták Belgiumot, és visszaszállíthatták őket az angliai bázisra.

A Lotus elszállíthatta autóit Belgiumból Forrás: Lotus F1 Team

A Sky Sports úgy értesült, hogy Pic és a csapat jogvitája továbbra sem rendeződött, és a Lotusnál bíznak abban, hogy az Olasz Nagydíjon való részvételük nincs veszélyben. Az FIA egyelőre csupán megfigyeli a helyzetet, de aggódik, hogy az F1 megítélése sérülhet, ha a Lotus ismét hasonló helyzetbe keveredik. Erre van esély, hiszen a Hungaroringen a Pirelli visszatartotta a csapatnak szállított gumikat a kifizetések késése miatt, és néhány héttel ezelőtt egy beszállítójuk is felszámolási eljárást kezdeményezett ellenük.

A veterán F1-es szakblogger, Joe Saward szerint nem kizárt, hogy a Lotus nemsokára formálisan tényleg csődbe megy, de úgy véli, ennek a legvalószínűbb forgatókönyve az, hogy már előre elkészül egy mentőcsomag, amelynek része lehet a Renault beszállása is. Saward úgy tudja, a franciák továbbra is a Lotus felvásárlását mérlegelik, míg a Force Indiával kapcsolatos pletykák valószínűleg Vijay Mallya tárgyalási pozícióját erősítik egy másik potenciális vevővel szemben, ami az Aston Martin lehet.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!