Vágólapra másolva!
A Force Indiához hasonlóan a Porsche is szeretné megtartani Nico Hülkenberget a 2016-os szezon során. A sportautó márka a német pilóta részvételével kívánja megvédeni a Le Mans-i 24 órás verseny trófeáját, amit az idén nagy meglepetésre a Hülkenberggel felálló triójuk nyert meg.

A következő két szezon során Nico Hülkenberg a Force India versenyzője marad, az viszont egyelőre nem garantált, hogy a Le Mans-i 24 órás verseny idei meglepetés győztese jövőre is visszatérhet pályafutása eddig legnagyobb sikerének helyszínére. Andreas Siedl, a Porsche LMP1-es programjának csapatfőnöke kijelentette, 2016-ban is mindenképpen három autóval készülnek a maratoni futamra, és nem változtatnának a győztes alakulat felállásán sem.

„Ideális esetben ugyanaz a három srác tér majd vissza a harmadik autónkba, de először meg kell várnunk, hogy mi a helyzet Nicóval a Forma-1-ben” – utalt Siedl a német pilótára, és két váltótársára, Nick Tandy-re és Earl Bamberre. A csapatfőnök szerint „nagyjából eldőlt, hogy Nick és Earl a P1-ben fog versenyezni Le Mans-ban”, Hülkenberg a múlt hétvégi, nürburgringi látogatása alatt nem tudta megerősíteni, hogy ő is ott lesz, a Bildnek viszont azt mondta, valószínű a visszatérése.

Siedl, Hülkenberg, és a Porsche LMP1-es programjáért felelős alelnök, Fritz Enzinger Forrás: Porsche

„Ha ismét lesz a Porschénak harmadik autója, minden esély megvan arra, hogy én leszek az egyik pilótája” – idézte a német bulvárlap, és Vijay Mallyától, a Force India csapatfőnökétől azt is megtudták, hogy ő is támogatja Hülkenberg kalandját. „A világ egyik legjobb versenyzőjévé fejlődött nálunk” – jelentette ki. „Amikor Nico megnyerte Le Mans-t, nagyon büszke voltam rá. Ha úgy gondolja, jót tesz neki, ha ismét részt vesz, el fogom engedni.”

A Porsche két autót indít állandó jelleggel a Sportautó-világbajnokságon, a harmadikat kifejezetten Hülkenbergék számára nevezik a 24 órás futamra. A fennmaradó időben a harmadik 919 Hybrid stábja a márka tesztcsapataként dolgozik. „Le Mans bebizonyította, hogy a hozzáállásunk helyes, ha mind a három autót vezető kilenc pilótának körülbelül ugyanannyi vezetési lehetőséget biztosítunk Le Mans előtt” – nyilatkozta Siedl.

Maldonado miatt hosszabbított?

A nemzetközi sajtóban kisebb megrökönyödést váltott ki, hogy Hülkenberg újabb két évre aláírt a középcsapatnak számító Force Indiához, így várhatóan legközelebb csak 2018-ban lehet esélye arra, hogy az élmezőnybe kerülhessen az F1-ben. A német nevét összefüggésbe hozták a Ferrari B csapataként induló Haasszal is, de végül maradt jelenlegi istállójánál, mivel a Bild szerint a jelentős szponzori háttérrel rendelkező Pastor Maldonado neve felmerült az istállónál.

A venezuelai pilóta érvényes szerződése ellenére távozhat a Lotustól, ha a Renault nem tart igényt a szolgálataira, valamint szponzora, a PDVSA dollármillióira. Ebben az esetben Maldonado egyik célpontja a Force India lehet. Az Auto Motor und Sport szerint „a venezuelai olajdollárok problémát okozhatnak Sergio Péreznek, de olyan pletykák is vannak, hogy a Williams is érdeklődhet Pérez, és mexikói kapcsolatai iránt.” Sajtóhírek szerint Pérez neve a Renault-nál is felmerült.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!