Vágólapra másolva!
Carmen Jordá szerint a Lotus anyagi gondjai miatt nem próbálhatja ki az istálló F1-es autóját, de így is elégedett, és fél éven belül igazi autóval is pályára lépne. Pastor Maldonado a Renault érkezését várja.

Tesztlehetőségben reménykedik Carmen Jordá, a Lotus női fejlesztő pilótája, aki tavasszal annak ellenére szerződést kapott a csőd szélén táncoló istállótól, hogy korábban semmilyen utánpótlás-bajnokságban nem ért el értékelhető eredményt. A spanyol hölgy úgy véli, az enstone-i csapat anyagi gondjai miatt hiúsult meg az idei F1-es tesztje, de továbbra is kitart célja mellett.

„Ez az első szezonom (a Lotusnál), és elégedett vagyok azzal, ahova eljutottam” – nyilatkozta a Marcának. „Az álmom, hogy tesztelhessem az autót még nem valósult meg, mert a csapatnak némi problémája adódott, de tudom, eljön majd az én időm, úgyhogy a szimulátorban végzett munkámra és a fizikai felkészülésre fókuszálok” – magyarázta Jordá.

Jordá szerint a Lotus pénztelensége miatt nem tesztelhet Forrás: Lotus F1 Team

A 27 esztendős pilóta hozzátette, így is elégedett, mert „ez nem úgy működik, hogy az ember megérkezik, és minden adott. Ez egy folyamat, egyszer fent, egyszer lent, most például a csapat gondjai ne tették lehetővé, hogy a terveknek megfelelően tesztelhessek” – nyomatékosított a valószínűleg szerződésben is rögzített tesztlehetőséget hiányoló spanyol, aki szerint a Renault hatalomátvétele valószínűleg megtörténik.

„A mérnökökkel végzett mindennapos munkámra koncentrálok, de azt is tudom, hogy a menedzsment mindent megtesz a csapatért. Valószínűleg megtörténik” – mondta a felvásárlás kapcsán. „Az F1 végül is üzlet, és ha a vállalatnak anyagi gondjai vannak, az nyilván mindenkit érint. Japánban mégis mindkét pilótánk pontot szerzett, ami rámutat, milyen remek technikai csapatunk van.” Saját terveivel kapcsolatban megjegyezte, csak arra gondol, hogy fél éven belül tesztelhessen.

Maldonado is várja a Renault érkezését

Nagy reményeket táplál a Renault egyre valószínűbb visszatérésével kapcsolatban Pastor Maldonado is, aki jövőre biztosan marad az enstone-i istállónál, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a távozó Romain Grosjean helyett ki lesz a csapattársa. A venezuelai pilóta előrelépést vár a franciák érkezésétől, akik a Williams motorszállítójaként közreműködtek abban, hogy emlékezetes győzelmet arasson a 2012-es Spanyol Nagydíjon.

„Várom már, hogy a dolgok fejlődni kezdjenek itt” – utalt a Lotusra, ami hetek óta egyáltalán nem fejleszt, és Japánban már a személyzet ellátására sem volt pénzük. „Dolgoztam már a Renault-val a múltban, és tudom, hogy igazi versenyzők. Azzal is tisztában vagyok, hogy Enstone-ban mindig keményen hajtanak, és azt korábban már láthattuk, hogy a Renault-val eredményes párost alkottak. Reméljük, szép sikereknek nézünk elébe” – mondta Maldonado.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!