Vágólapra másolva!
Jóban voltak, de ez már a múlté. Mika Häkkinen szerint Rosberg azért jobb mostanában a csapattársánál, mert ő nem ad ki magából mindent.

Nico Rosberg a 2015-ös idény nagy részében nem tudta tartani a tempót csapattársával, Lewis Hamiltonnal, aki az USA Nagydíjon be is biztosította zsinórban második világbajnoki címét. Utána viszont két versenyen is alulmaradt Rosberggel szemben, aki Mexikóban és Brazíliában is a pole pozícióból indulva aratott győzelmet.

Rosberg elismerte, maga sem tudja, mitől táltosodott meg az idény végére. "Keményen hajtok, de ez a szezon elején is igaz volt. Nincs magyarázatom arra, hogy most miért vagyok ilyen erős" - nyilatkozta. "Sokat dolgoztam, mert a szezon első felében Lewis volt jobb formában. Örülök, hogy fordult a helyzet, és remélem, ez így is marad."

Együtt nőttek fel, már nem barátok Forrás: Presse Sports/Boue Sebastien

Bár ezt ő maga és a Mercedes vezetői is tagadják, Mika Häkkinen szerint az erősorrend megváltozásának köze van ahhoz, hogy Hamilton hamar bebiztosította a bajnoki címet. "Lewis most olyan helyzetben van, hogy nem feltétlenül kell nyernie. Már nem kell mindent beleadnia, ahogy korábban, mert megnyerte a bajnokságot" – mutatott rá. "A Mercedes viszont még mindig uralja a mezőnyt, ezért csak két versenyzőnek van esélye a győzelemre - ha nem Lewis nyer, akkor Nico."

Rosberg elismerte, hogy az évek óta tartó rivalizálás miatt megromlott a gyerekkoruk óta tartó barátságuk Hamiltonnal, de ez a munkakapcsolatukat nem befolyásolja. "Barátok voltunk, már nem vagyunk azok. Riválisok vagyunk. A bokszban ettől függetlenül teljesen nyitottan kezeljük az információkat - ez fontos, mert ha a versenyzők nem működnek együtt, hanem falat húznak maguk közé, a csapat fog rosszul járni."

A német hozzátette, a közöttük lévő feszültség elsősorban a csapat vezetőit aggasztja. "Ők jobban szenvednek miatta, ez biztos. Nekünk nem olyan nehéz, mert már van tapasztalatunk, tudjuk, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!