Vágólapra másolva!
A 2009-es bajnok mindkettejük csapattársa volt már, szerinte a spanyol kiegyensúlyozottabb versenyző. Maga Alonso úgy véli, az idei küszködés szükségszerű volt a pályafutása szempontjából.

Mindössze egy pilóta van az F1 mezőnyében, aki a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton és a kétszeres világelső Fernando Alonso csapattársa is volt. Jenson Button a spanyollal a McLarennél töltött első közös idényük utolsó futama előtt összehasonlította a két klasszis erényeit, és arra jutott, hogy a három évvel ezelőtti Hamiltonnal szemben a jelenlegi Alonso ellen nehezebb feladat sikeresnek lenni.

„Versenyen nehezebb, folyamatosabb kihívást jelent” – mondta. „Ő mindig ott van a szeren. Voltak napok, amikor Lewis utolérhetetlen volt, más versenyeken viszont nem értettem, hogy hova tűnt. Gondolom, manapság már ő is egy más versenyző, tapasztaltabb lett, de Fernando mindig bitang erős. Akár előtted van, akár mögötted, nagyon nyomja a gázt. Ez csodálatos, nekem tetszik. A csapatnak is fontos, hogy így van.”

Alonsót még mindig a mezőny egyik, ha nem a legjobb versenyzőjének tartják Forrás: McLaren

Alonso néhány nappal ezelőtt önkritikusan minősítette idei teljesítményét, amit Button elismerően azzal kommentált, hogy „az okos versenyzők okos dolgokat mondanak.” A spanyol Abu-Dzabiban úgy jellemezte az szezonját, melynek során mindössze kétszer végzett pontszerző helyen, hogy „egyértelműen nehéz volt, küszködtünk a tempónkkal és a megbízhatósággal”, de úgy vélte, „erre szükségem volt, előrelépést jelent a pályafutásomban.” Ismét hangsúlyozta, hogy új motivációt keresett.

A McLaren az idén csak a még pont nélküli Manort tudta megelőzni, a 8. helyezett Saubertől 9 ponttal vannak lemaradva, és Alonso szerint „valószínűtlen”, hogy ezt az utolsó futamon be tudnák hozni. „Három-négy alkalommal szereztünk csak pontot az idén, úgyhogy nehéz lenne egyetlen verseny alatt tízet begyűjteni. Mindent megteszünk, hogy jó hétvégénk legyen, de a fejünkben már a jövő évi projekt jár. Az autó felét jövő évi alkatrészek teszik ki” – árulta el.

Miután a Ferrariból tavaly kiábrándult, Alonso továbbra is úgy gondolja, hogy a McLaren-Honda lehet az egyetlen csapat, amely legyőzheti a jövőben a Mercedest, de elismerte, „kérdőjeles” számára, hogy mennyire lehetnek erősek a 2016-os szezon elején a kiábrándító idei év után. „Csak tippelni lehet, hogyan szerepel majd a McLaren-Honda. A csapatnak nagy várakozásai vannak, Keményen és összetartóan dolgoztunk az egész év során, mindig előre tudtunk lépni.”

„A célunk, hogy visszatérjünk oda, ahova tartozunk, és versenyképesek legyünk, a legjobb helyekért harcoljunk. Nem tudom, hogy ez a világbajnoki címet és győzelmeket, vagy csak dobogós pozíciókat jelent-e. Egy olyan összetett sportban, mint az F1, ezt nehéz előre megítélni. A télen mindenképpen kihívások várnak ránk, de látom, hogy a csapat mit ért el az elmúlt néhány hónap során. Pozitív és magabiztos vagyok, jövőre teljesen más évünk lesz.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!