Vágólapra másolva!
Szerinte a Ferrari idei fejlődése bizonyítja, hogy az Ezüstnyilak is verhetőek. Räikkönennek Abu-Dzabiban végre tiszta hétvégéje volt.

Sebastian Vettel „csodának" tartja a Ferrari 2015-ös fejlődését. Miután tavaly még dobogós helyből is csupán kettőt szerzett, ez a maranellói istállónak az idén tizenhatszor sikerült, sőt összejött nekik három győzelem is, ráadásul önerőből.

„Az év elején úgy 1,5 másodperc volt a hátrányunk körönként, most viszont egy teljes versenytávon is csak 10-15" – mutatott rá Vettel. „Tisztában vagyunk vele, hogy még rengeteg dolgunk van, ha el akarjuk kapni a Mercedest, mert nagyon erősek, de igenis jobbak lehetünk náluk. Verhetőek."

Vettel szerint a Ferrari az összes csapatnál többet fejlődött az idén Forrás: DPPI media/Florent Gooden

„Nagyon fel vagyunk tüzelve a következő évvel kapcsolatban. Nem akarjuk tovább játszani az üldöző szerepét – fordítani szeretnénk a helyzeten, hogy mi uraljuk a pályát." Vettel elismerte, hogy „ehhez nekünk, versenyzőknek is jobban kell teljesítenünk", de úgy vélte, egyetlen más csapat sem fejlődött annyit a szezon folyamán, mint a Ferrari.

Hogy a Mercedesen kívül nincs komoly ellenfelük, az az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon újfent bebizonyosodott, amikor Vettel a 15. kockából rajtolva egy alternatív stratégiával, a szuperlágy gumikat az utolsó etapjára hagyva felkapaszkodott a 4. helyre csapattársa, Kimi Räikkönen mögé. A német versenyző elégedett volt az eredménnyel, amely az istálló szintjén szerinte akkor sem lehetett volna jobb, ha ő a Q1-ben nem esik ki.

Szavazzon!

Megszorongatja-e valaki 2016-ban a Mercedest?

„Tegnap elkövettünk egy hibát, de a futamon kijavítottuk, Kimi pedig simán jutott el a 3. helyig" – mutatott rá. „Eleve a 3-4. hely lett volna a legtöbb, amiben reménykedhettünk. Az ember mindig szeretne közelebb végezni az előtte lévőhöz, de sok versenyen értünk célba mindketten a Mercedesek mögött. Nem bánok semmit. A rajthelyünkhöz képest elértük a maximumot."

Räikkönennek végre sima versenye volt

Miután két héttel ezelőtt, Brazíliában Vettel ért célba mindössze 14 másodperccel a győztes Rosberg mögött, ezúttal Räikkönen tartotta tőle 20 másodpercen belül a Ferrarit – pedig a második kerékcseréje során 3,5 másodpercet vesztett, amikor nem akart lejönni az autójáról a jobb első kerék.

A finn az idén csak harmadszor ért célba a csapattársa előtt, és harmadszor állhatott a dobogóra is, de ez elég volt ahhoz, hogy az összetettben bebiztosítsa a 4. helyet, megelőzve az Abu-Dzabiban betliző Vatteri Bottast.

Räikkönen tavaly egy dobogós helyet sem szerzett, az idén viszont hármat is Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

„Ez kellemes és tiszta hétvége volt, az autómat könnyű volt vezetni, nem akadtak gondjaim" – mondta. „A versenytempómmal elégedett voltam, minden simán ment. A bokszkiállásnál csak kis késedelmet szenvedtünk, a Mercedest nem igazán tudtuk megszorongatni. Közelebb is lehettünk volna hozzájuk, de a 3. hely rendben van."

Räikkönen szerint még korai találgatni a 2016-os erőviszonyokkal kapcsolatban, ám Vettelhez hasonlóan ő is úgy érzi, a Ferrari az idén óriásit lépett előre a tavalyihoz képest. „A következő szezon az új autóval egy új kihívás lesz: biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan kitartóan és ugyanúgy egy csapatként tudunk majd fejlődni, mint az idén" – tette hozzá.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!