Vágólapra másolva!
Az őt meginterjúvoló gyerekeknek elárulta, tanulási zavarral küzdött, ezért nem élvezte az iskolai éveket. A jövőben szegény gyerekeknek építene iskolát.

Lewis Hamilton a napokban a Mercedes központjában, Stuttgartban járt, ahol egy interjú keretében gyerekek tehettek fel neki kérdéseket. A címvédő több olyan kérdést kapott, amely az iskolai éveivel volt kapcsolatos, ezért bevallotta, egy részképesség-zavar miatt nem igazán élvezte a tanulással töltött időt.

„Diszlexiás vagyok, ezért nehezen ment a tanulás" – idézi őt a Stuttgarter Zeitung. „Péntekenként ráadásul sokat hiányoztam az órákról, mert a hétvégéket versenyzéssel töltöttem."

Hamilton nem az első híres F1-es versenyző, aki bevallottan diszlexiával küzd: a szintén háromszoros világbajnok Jackie Stewart gyakran beszélt arról, mennyire megkeserítette a gyerekkorát a tanulási zavar, amelyet ráadásul a negyvenes években nem is diagnosztizáltak nála.

Hamiltontól ezúttal gyerekek kérdezhettek Forrás: AFP

Hamilton elmondta, 5 éves kora óta álmodott arról, hogy autóversenyző lesz, majd 8 éves korától versenyzett rendszeresen gokarttal. Nem meglepő, hogy a kedvenc tantárgyaként a testnevelést említette, de hozzátette, az énekórákat is szerette, sőt franciául is szívesen tanult, „bár a mai napig nem tudok ezen a nyelven beszélni."

A háromszoros világbajnok tisztában van vele, milyen fontos, hogy minden gyerek megfelelő oktatást kapjon, ezért a jövőben mindenképpen szeretne segíteni a nehéz helyzetben lévő fiataloknak. „Szeretem a gyerekeket, ezért az a tervem, hogy visszavonulásom után szegény gyerekeknek építtetek iskolákat, ahol mindenki megtanulhat valamilyen hangszeren játszani, és jó oktatásban részesülnek."

Az egyik gyerek azt is megkérdezte tőle, mit tart saját maga, illetve csapattársa, Nico Rosberg legfőbb erősségének. „Nico jó a beállítások terén, és gyakran jó érzékkel mondja meg, milyen irányba kellene fejleszteni az autónkat" – válaszolta. „Én főleg a féktávokon vagyok erős, nagyon későre tudom hagyni a fékezést. Tényleg vannak különbségek kettőnk között."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!