Vágólapra másolva!
Szerintük nem elég stabil a szabályrendszer, és nem tisztázott a tulajdonosi háttér sem. Ezzel indokolják, hogy nem akarnak beszállni, holott azt állítják, a Le Mans-i program még drágább is.

Éppen aznap, amikor nyilvánosságra hozták a Forma-1 2017-től tervezett reformjait, a VW sportprogramjainak főnöke, Wolfgang Dürheimer élesen kritizálta a világbajnoki sorozatot. A német autógyárat az elmúlt években számtalanszor hírbe hozták az F1-gyel, és a Red Bull bevallottan őket szerette volna megszerezni motorszállítónak, de végig tagadták, hogy be akarnak szállni.

Dürheimer az Autocarnak most úgy nyilatkozott, ez továbbra sem szerepel a terveik között, mert

az F1 helyzete „nem elég kiszámítható" ahhoz, hogy érdemes legyen befektetniük.

A VW-t különösen a motorformulával és a technikai szabályzattal kapcsolatos, bizonytalanságot szülő pletykák zavarják.

A Red Bull hiába próbálta az F1-be csábítani a VW-t Forrás: AFP/Jose Jordan

„Mielőtt pénzt szánnánk rá, a szabályoknak legalább öt évre kiszámíthatónak kell maradniuk. Nem fenyegethet a veszély, hogy megváltoztatják a motor hengereinek számát, vagy a hibrid technológia eltávolodik a közúti autókhoz készülő fejlesztésektől" – mondta Dürheimer.

Egy nagy üzlet részeseként elvárnánk, hogy beleszólhassunk a működésébe, és hogy a tulajdonosi háttér tartós legyen. Úgy tűnik, az F1 gazdái nem terveznek örökre, ami instabilitáshoz vezet."

Ez a megjegyzés nyilván arra vonatkozik, hogy Bernie Ecclestone időről időre ellentmondásos nyilatkozatokat tesz a tulajdonos, a CVC szándékaival kapcsolatban. Ennek ellenére a dízelbotrány előtt úgy tűnt, a VW közelebb áll az F1-hez, mint korábban bármikor.

A cég inkább két márkájával, az Audival és a Porschével is a sportautó világbajnokságban, a WEC-ben vesz részt, amelyben szintén hibrid hajtást használnak. Habár erre a sorozatra csak egyetlen hétvégén, a Le Mans-i 24 órás alatt irányul igazán nagy figyelem, összességében sokkal kisebb expozíciót kap az F1-hez képest, Dürheimer azt a meglepő kijelentést tette, hogy

az Audi és a Porsche többet költ az LMP-programra, mintha az F1-ben indítana csapatot.

„A technológia fejlettebb, mint az F1-ben, ezért nagyobb befektetést is követel" – mondta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!