Vágólapra másolva!
Legalábbis Kevin Magnussen így látja. A McLaren autója még mindig nem elég erős a győzelmekhez, de a Hondának az energia-visszatáplálási gondokat sikerült megoldania.

Még mindig adós a sikerekkel a McLaren, amely a 2014-es szezon előtt kezdett átfogó átszervezésben annak érdekében, hogy megálljanak a lejtőn. Ron Dennis visszatért, új versenyigazgatót neveztek ki Eric Boullier személyében, a Red Bulltól visszacsábították Peter Prodromout az aerodinamikai részleg élére, a Mercedes ügyfélmotorját pedig a Honda gyári támogatására cserélték. A változtatások egyelőre nem hozzák az eredményeket, de Boullier bizakodó.

– mondta Boullier a Honda fejlesztéseivel kapcsolatban. „Viszont még mindig nem értük utol a Mercedes és a Ferrari teljesítményszintjét, úgyhogy rengeteg dolgunk van. A tavalyi gondok után az volt a legfontosabb számunkra, hogy sok kört tegyünk meg, és ellenőrizzünk mindent az autón, az adatokat pedig visszaküldhessük a gyárba” – mondta a francia.

Javult a McLaren, de még messze nem eleget Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Boullier szerint tavaly november óta csak szimulációkat futtathattak le, a teszteken viszont „az igazság visszaköltözik a rendszerbe.” Úgy véli, a kedden kezdődő második tesztciklusban kezd majd tisztulni a kép, mert akkor már minden csapat kénytelen lesz versenyszimulációkat és időmérős etapokat is futni. A francia szerint

a McLaren kudarcot vall, ha végül nem nyer,

de ezt a jelenlegi helyzetükben túl korai lenne elvárni, és nem akarnak elbukni rosszul kitűzött célok miatt.

A wokingi istálló felemelkedésére számít 2009-ben menesztett egykori sportigazgatójuk, Dave Ryan is, aki jelenleg a Manor versenyigazgatójaként pont egykori munkáltatóját próbálja legyőzni. „Szenzációs lenne, ha néha megküzdhetnénk velük, de a helyzet valójában az, hogy nekik a rajtrács elején kellene lenniük” – magyarázta Ryan.

Az elmúlt néhány évük nem alakult kifejezetten jól, de elég erősek ahhoz, hogy összekapják magukat.”

Magnussen (balra) az idén már a Renault uniformisát viseli Forrás: AFP/Franck Fife

Érdekes részleteket osztott meg a McLarennél uralkodó hangulatról a csapattól tavaly elküldött Kevin Magnussen is, aki a múlt héten tesztelte először a Renault új F1-es autóját. „Nagy a különbség” – mondta a két csapatnál uralkodó állapotokat összehasonlítva. „Az első, amit észre lehet venni, hogy

A légkör is pozitívabb, mert bíznak a csapatban” – foglalta össze a fiatal dán.

„Amikor a McLarennél dolgoztam, a csapat a padlón volt, a Renault viszont felszállóágban van, és észre lehet venni, hogy ez az emberek hangulatát is befolyásolja” – tette hozzá a 2014-es szezont a McLarennél töltő Magnussen, akit tavaly Fernando Alonso szorított ki a csapattól, mielőtt parkolópályára tették, majd a születésnapján ki is adták az útját. „Még mindig beszélek néha a McLarennél dolgozó srácokkal” – állította. „Semmi bajom nincs velük, csak néhány vannak, akikre neheztelek.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!