Vágólapra másolva!
A melbourne-i időmérőn a vártnál nagyobb volt a hátrányuk a Mercedeshez képest, de a helyezésükkel elégedettek. A Q3-ban direkt spóroltak meg egy szett szuperlágy gumit.

Miután Kimi Räikkönennel párban kisajátította a második rajtsort az idénynyitó Ausztrál Nagydíjra, de a legjobb körideje 0,838 másodperccel elmaradt Lewis Hamiltonétól, Sebastian Vettel elismerte, hogy „a vártnál kicsit jobban le vagyunk maradva a Mercedesektől." Igaz,

még mindig jóval közelebb tudott kerülni hozzájuk, mint egy évvel ezelőtt,

amikor 1,430 másodperc volt a hátránya, és az egyik Williamstől is kikapott.

„A 3-4. hellyel így is elégedettek vagyunk, különösen, hogy én kissé nehezen rázódtam bele a ritmusba az időmérőn" – ismerte el Vettel. „A harmadik szabadedzésen jól éreztem magam az autóban, de aztán beletelt egy kis időbe, mire megint elkaptam a fonalat, és csak a Q3-ban kezdett újra minden összeállni."

A Ferrari közelebb került a Mercedeshez, de nem eléggé Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Habár a Forma-1 vezető személyiségeinek többségéhez hasonlóan Vettel is kritizálta az új időmérőt, a Q3 végén nem amiatt maradt el a nagy összecsapás a Ferrarik és a Mercedesek között. „Az első köröm kifejezetten jól sikerült, a hátrányom azonban meglehetősen nagy volt, ezért úgy gondoltam, ennyi elég" – magyarázta a német.

úgyhogy inkább kiszálltunk, és megspóroltunk egy szett gumit. Persze, azért szerettünk volna közelebb lenni hozzájuk."

Vettel és Räikkönen lemaradása egyértelmű volt: a pálya mindhárom szektorában a 3-4. legjobb részidőt érték el. A finn versenyző ugyanakkor azt állította, felesleges aggódni a különbség miatt, mert más pályákon valószínűleg sokkal közelebb lesznek a Mercedeshez. Ez tavaly is így volt.

„Kicsit küszködtem a gumik felmelegítésével" – mondta Räikkönen, aki a csapattársához hasonlóan szintén megspórolt egy szett szuperlágyat a versenyre. „Az utolsó szettel valamelyest jobb volt a helyzet, de én nem látnék bele túl sokat a Mercedeshez képesti hátrányunkba."

„Ez eleve elég furcsa hétvége volt, és nekünk amúgy is jobban kedvez a kicsit melegebb idő, olyankor hatékonyabban tudjuk előkészíteni és használni a gumikat. Az autónk elég jó.

a normális pályákon fogjuk meglátni."

Räikkönen hozzátette, hogy főleg a pálya első három kanyarjában küszködött a gumikkal. Nico Rosberg is azt mondta, a Mercedesnél meglepődött az előnyükön, ám szerinte „az nem tekinthető valósnak, mert mi két gyors kört tettünk meg a Q3-ban, ők viszont csak egyet." A futammal kapcsolatban Vettel is bizakodó: ő eleve számított rá, hogy a Ferrari az időmérőn nagyobb hátrányban lesz, a versenytempójukat viszont relatíve erősebbnek tartja.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!