Vágólapra másolva!
A gyártóknak pedig kötelező lesz ellátniuk a csapatokat, így többé egyik sem kerülhet olyan helyzetbe, mint tavaly a Red Bull.

A Forma-1-es csapatok főnökei végre megállapodtak a motorok használatával kapcsolatos részletekről, amire az FIA elnöke, Jean Todt szombatig adott haladékot. Ez a hét elején, amikor a 2017-es szabályreformról is tárgyaltak, nem sikerült nekik, de az Autosport úgy tudja, most

elfogadták, hogy az ügyfelek számára 2017-től több lépcsőben lejjebb viszik a vételárat.

A nem gyári csapatok jövőre évente 1 millió euróval kevesebbért juthatnak majd hozzá a hajtásláncokhoz, mint az idén, a 2018-tól 2020-ig tartó időszakra pedig újabb 3 millió euróval fog csökkenni az ár. Ezt az FIA feltételül szabta a gyártóknak, kilátásba helyezve, hogy különben tendert ír ki a független beszállítók számára egy alternatív ügyfélmotorra vonatkozóan.

Senki nem maradhat motor nélkül Forrás: AFP/Wang Zhao

2017-től a Sportszabályzatba is bekerülhet, hogy nem lehet évente 12 millió eurónál többet kérni a hajtásláncokért, de ez a kitétel csak akkor lép életbe, ha a gyártók nem tartják magukat a megállapodáshoz.

A csapatfőnökök elfogadták azt a feltételt is, hog

együtt szükség esetén kötelező lesz ellátniuk hajtásláncokkal az egész mezőnyt

– ezt az indokolta, hogy a Red Bull tavaly kis híján motor nélkül maradt, miután a Renault-val megromlott a viszonya, de sem a Ferrari, sem a Mercedes nem akarta felvenni az ügyfelei közé. Ilyen helyzet a jövőben nem fordulhat elő.

Hogy a jelentős lemaradásban lévő motorszállítók számára lehetővé tegyék a felzárkózást, a zsetonrendszer a korábbi híreknek megfelelően valószínűleg megszűnik. A fejlesztések szabaddá válnak, cserébe a tömegre, a méretekre és a töltőnyomásra vonatkozó korlátozások révén igyekeznek majd megakadályozni a költekezési verseny kibontakozását.

Várhatóan tovább csökkentik az egy szezonban felhasználható hajtáslánc-elemek számát is

– a jelenlegi, évente legfeljebb 20 forduló esetén érvényes négyről háromra.

Legkésőbb 2018-tól egy szabványos, a kipufogórendszerbe integrált berendezés révén fel fogják erősíteni a motorok hangját is, az FIA viszont ígéretet tett arra, hogy a hajtásláncokkal kapcsolatos szabályokon csak akkor változtat, ha az egyes motorok teljesítménye közötti különbség túl nagy lesz.

Mindezt még a Motorsport Világtanácsnak is meg kell erősítenie ahhoz, hogy hatályba lépjen.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!