Vágólapra másolva!
Az F1 ügyvezetője szerint a Mercedes pilótájának nem szabad nyafogni, mert még van ideje megfordítani az idei helyzetet, és legyőzni Nico Rosberget. Hamilton kijelentette, nincs kedve csak résztvevőként jelen lenni az F1-ben.

Lewis Hamilton aktuális formája az idei F1-es szezon központi kérdése lett, miután meglepetésre tavaly október óta nem tudta legyőzni Nico Rosberget, így a német pilóta a maximális 100 pontot zsebelte be az idei első négy futamon, míg Hamilton gyenge rajtok és műszaki hibák miatt már 43 pontos hátrányba került.

Sokan úgy vélik, hogy Hamilton nem elég motivált, mások a Mercedesnél gyanítanak összeesküvést, de a brit pilóta mindkét feltételezést elutasította. Egyelőre csak azért kapta fel a vizet, mert Szocsiban megkapta idei második megrovását is, így elkerülhetetlennek nevezte, hogy később esetlegesen rajtbüntetést is le kell majd töltenie. Bernie Ecclestone szerint Hamilton jobban teszi, ha a feladatára koncentrál.

A statisztikák Rosberg világbajnoki címét vetítik előre, de Hamilton (képünkön) nem adja fel Forrás: Daimler

„Mondtam neki, hogy térjen napirendre e fölött, mert még van hátra 17 verseny” – idézte az F1 ügyvezetőjét a Times. „Végül is, nem dőlt össze a világ. Amikor nyert, akkoriban sem nyafogott, nem igaz? Lewisnak van még mit tanulnia” – vélte.

Hamilton már a sanghaji verseny után azt mondta, hogy kijátszotta az idei összes dzsókerét, de Oroszországban is csak részben állt mellé a szerencse. A futam előtt kijelentette, továbbra is minden lehetőséget meg akar ragadni ahhoz, hogy sikeres legyen, és beszállhasson a végső győzelemért folyó küzdelembe.

„Még mindig bajnokságokat és versenyeket akarok nyerni. Nem tudom, hogy mi késztet még erre, hiszen már elég sokszor győztem. Azért van ez, mert imádom, amivel foglalkozom” – idézte a Sky Sports. „Addig fogom csinálni, amíg élvezem, de nem azt, hogy itt lehetek, hanem azt, hogy nyerek. Nem azért vagyok itt, hogy csupán résztvevő legyek, ez soha sem volt így, és soha nem is lesz” – tisztázta.

Zavaros a kép Hamilton körül Forrás: RIA Novosti/Alexey Filippov

Bár Hamilton még csak 31 esztendős, és az elmúlt két szezon során ő volt a világbajnok, az utóbbi időben többször is felmerült vele kapcsolatban, hogy még hány évig marad az F1-es mezőny tagja. Édesapja úgy vélte, fiának van még ideje a sportban, de Hamilton arra is utalt már, hogy látja az út végét, és szeretné úgy zárni pályafutását, mint a MotoGP legendája, Valentino Rossi.

– utalt a brit pilóta az F1-es pályafutására. „Az elég menő, hogy nincs semmi előre megtervezve, teljesen képlékeny az egész. Abban teljesen biztos vagyok, hogy amíg fitt maradok, képes leszek akár 10 év múlva is vezetni. Azt majd az idő megmondja, hogy akarok-e majd.”

Másokat nem érintenek Hamilton autójának hibái

A világbajnoki címvédő jelenlegi ponthátrányában az is nagy szerepet játszik, hogy Kínában és Oroszországban is motorhibák miatt vesztett értékes rajthelyeket. Ez előtt a Mercedes is értetlenül áll egyelőre, főleg, hogy az ügyfélcsapatoknál és Rosberg autóján sem találkoztak hasonló meghibásodásokkal.

– nyilatkozta Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke az UOL-nek. „Mi minden tőlünk telhető óvintézkedést megteszünk, de nyilvánvalóan a (Mercedes) motorrészlegének iránymutatásait követjük” – mondta. „Ez egy technikai sport, amelyben a teljesítményt és a megbízhatóságot kell kiegyensúlyozni. Az embernek a határokat kell ostromolnia, és néha becsúsznak hibák is” – foglalta össze.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!