Alonso: A McLaren fogja átvenni a vezetést a Mercedestől

Forma-1, Fernando Alonso, McLaren Honda, Kanadai Nagydíj
MONTREAL, QC - JUNE 12: Fernando Alonso of Spain driving the (14) McLaren Honda Formula 1 Team McLaren MP4-31 Honda RA616H Hybrid turbo leads Nico Rosberg of Germany driving the (6) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes F1 WO7 Mercedes PU106C Hybrid turbo on track during the Canadian Formula One Grand Prix at Circuit Gilles Villeneuve on June 12, 2016 in Montreal, Canada. Dan Istitene/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
A Honda szerint az ERS-ük már elérte a Mercedes szintjét, de a belső égésű motoron még javítaniuk kell. Alonso úgy véli, a csapat jól dolgozik, és ők foszthatják majd meg a Mercedest az 1. helytől.

A szezon első 8 futamán csupán 3 ponttal szerzett kevesebbet, mint tavaly az egész szezon során, de az előző két futamon, a gyors kanadai és azerbajdzsáni pályán nem tudtak beférni a legjobb 10 közé. Montrealban új ERS-t vetettek be fejlesztési zsetonok felhasználásával, és Juszuke Haszegawa, a Honda F1-es programjának vezetője úgy véli, e téren már elérték a céljaikat.

„Már a Mercedes szintjén vagyunk” – jelentette ki. „Az energia-visszanyerő rendszer teljesítménye nem igazán különbözik az élcsapatokétól, ez szilárd meggyőződésem” – mondta. „Tavaly óta megdupláztuk az energia-visszanyerést, és elértük a legmagasabb szintet. Nem tudom azt mondani, hogy jobbak vagyunk a többieknél, de az észszerű, hogy ugyanabban a zónában vagyunk. Hihetetlen, hogy ezt 2-3 év alatt elértük, a többieknek ehhez 8 év kellett.”

Alonso legyőzné a Mercedest Forrás: AFP/2016 Getty Images/Dan Istitene

Haszegawa elismerte, még jobb teljesítményt kell nyújtaniuk, hogy esélyük legyen a dobogós helyekért küzdeni. Elsősorban a belső égésű motor terén keresi a kiaknázatlan lehetőségeket.

„A fejlesztéseink egyelőre nem hoznak elég javulást, ezért még nem vethetjük be őket. Néhány teszt során látunk előrelépéseket, de azt még nem igazoltuk, hogy ez egy teljes erőforrásként is működik. Nincs elég időnk mindent megváltoztatni, és elég zsetonunk sem, ezért csak néhány kiegészítő elemet fogunk bevetni.”

Monacóban jól szerepelt, de nem volt elégedett Forrás: AFP/Jean Christophe Magnenet

Fernando Alonso, a McLaren Honda versenyzője továbbra is töretlenül hisz abban, hogy a tavaly még kínosan, az idén már csak középszerűen teljesítő istállóval legyőzhetik a továbbra is szinte megingathatatlan Mercedest.

„Akadnak hétvégék, amikor küszködünk a hosszú egyenesek miatt” – nyilatkozta. „Szerintem a csapat általában jól működik. A Mercedes korszaka után is kell valakinek a sport élén állnia. Ha körbenézünk a gyártók között, nem hiszem, hogy bárki is jobb helyzetben lenne a McLaren Hondánál a jövő szempontjából. Hosszú út áll még előttünk, de nem hiszem, hogy bárki is jobban áll nálunk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!