Vágólapra másolva!
A pénteki szabadedzéseken időnként amatőrnek érezte magát, amikor váratlanul megszűnt a tapadás a Hungaroringen. A McLaren szoros csatára számít a középmezőnyben, de bíznak benne, hogy bejutnak a Q3-ba.

A McLaren versenyzői elégedettek lehetnek a Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésein elért eredményeikkel, miután mindkét gyakorlást a 7. és a 8. helyen zárták. A lemaradásuk azonban így is majdnem 2 másodperc volt Nico Rosberghez képest, mögöttük viszont nagyon szoros a mezőny, ezért tudják, hogy szombaton nem lesz egyszerű bejutniuk az időmérő harmadik etapjába.

"Jó pozícióban végeztünk, de meg kell várnunk a holnapi napot, addig nem érdemes találgatni. Még sok dolgunk van, számos területen javulhatunk, főleg a beállításokkal lesz sok munkánk" - magyarázta Fernando Alonso, aki délután 6 századdal előzte meg Jenson Buttont.

A spanyol autójában a két edzés között ki kellett cserélni a motort,

de szerinte ez nem különösebben zavarta a felkészülésüket.

"Elég hektikusan indult a hétvégénk a motorcsere miatt. Én nem éreztem, hogy bármi baj lett volna a hajtáslánccal az első edzésen, de az adatok furcsa rendellenességet mutattak, ezért a Honda úgy döntött, ki kell cserélni a motort a délutáni gyakorlás előtt" - magyarázta.

Alonso szerint Magyarországon is elérhető, de nem garantált a Q3 Forrás: Farkas Péter - Origo

Button is óvatosan nyilatkozott az edzések után,

szerinte az eredménylistán elfoglalt pozíciójuk csalóka lehet,

mert mögöttük "nyolc autó követte egymást fél másodpercen belül, és a legtöbben még valószínűleg nem hozták ki magukból a legtöbbet."

Furcsán viselkednek a gumik az új aszfalton

A britnek egyébként tetszik a Hungaroring simább aszfaltja, de meglepő jelenségre lett figyelmes. Szerinte az új borítás is közrejátszott abban, hogy a szokásosnál többen pördültek meg pénteken, köztük a két McLaren is.

"Élveztem a vezetést az új pályán, és összességében a tapadással sem volt gond. Amikor viszont megszűnt a tapadás, hatalmasnak éreztük a különbséget - ha csak egy kicsit is megcsúsztunk, óriásit esett a gumik teljesítménye.

- magyarázta a brit, majd hozzátette, más versenyzők is hasonló problémával küszködtek, és a sok megpördülés is ezért történt.

"Nagyon furcsa volt. Ha a kelleténél egy kicsit is keményebben hajtottunk, a gumik hirtelen nem működtek tovább. Teljesen váratlanul történt, és a világ legjobb versenyzői sem tudtak megbirkózni vele, ez nagyon szokatlan volt. Szerintem az aszfalt és a gumik és közrejátszottak benne."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!