Vágólapra másolva!
A McLaren motorszállítójának képviselője elismerte, jelenleg nincsenek felkészülve egy újabb F1-es csapat ellátására, de a jövő év végétől már ezen is elgondolkodhatnak.

Jövőre még biztosan csak a McLaren marad a Honda egyetlen partnercsapata az F1-ben, de hosszabb távon elképzelhető, hogy az autógyártó újabb ügyfelekkel állapodik meg. Juszuke Haszegawa elárulta, hogy nemrég kibővítették a Milton Keynes-ben található angliai központjukat, így már csak a szervezeti felépítésüket és a munkaerő-állományukat kell nagyobb feladathoz igazítaniuk.

„Talán a jövő év végén azt mondhatjuk majd, hogy felkészültünk egy másik csapat ellátására a motorunkkal, úgyhogy felkészülünk a szervezetünkkel” – nyilatkozta Haszegawa. „A gyárat már felépítettük Milton Keynes-ben. Nagyobb lett, nem óriási, de megfelelő méretű. Most már csak embereket, mérnököket kell igazolnunk. Elég sok szabad asztalunk van számukra!”

Egyelőre csak a McLarenben van Honda motor Forrás: McLaren

A Honda egyelőre viszontagságos F1-es visszatérése miatt került legtöbbször terítékre, de a Red Bullnál a tavalyi szorult helyzetükben már felmerült, hogy az anyaistálló vagy a Toro Rosso számára igénybe veszik a Honda szolgáltatását, a McLaren azonban a két fél közé állt, és megvétózta az együttműködést. Haszegawa úgy véli, továbbra is le vannak maradva a Mercedes, a Renault és a Ferrari idei erőforrásánál, de

az olaszok tavalyi motorjánál már jobbat készítettek.

„Mindenki azt kérdezi tőlem, hogy a Honda készen áll-e a motorszállításra, de erről még csak csevegünk” – nyilatkozta a japán vezető, aki szerint hosszabb távon vannak érdeklődők az együttműködést illetően. „Konkrét üzleti lehetőség viszont még nem alakult ki” – ismerte el.

A McLaren Honda az idén a 6. helyen áll a konstruktőri világbajnokságban 54 ponttal, a listavezető Mercedes eddig 538 pontot gyűjtött.

A wokingi istálló az 5. helyezett Williamstől is alaposan le van maradva, hiszen ők 111 egységet takarítottak be, a Toro Rossót viszont már verik, mert ők 47 pontot szedtek össze.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!