Vágólapra másolva!
A legjobb köridők a Malajziai Nagydíj első edzésnapján sem árulták el a teljes igazságot: a Mercedes pilótáinak vasárnap muszáj lesz rajta tartaniuk a szemüket a Red Bull üdvöskéjén, aki a győzelemre sem tűnik esélytelennek Szepangban.

A rossz hír? A Malajziai Nagydíjon minden visszatért a régi kerékvágásba, a Mercedesek szokás szerint fölényesen uralták a pályát. A jó? Ez csak egy mért körben volt igaz: a hosszú etapokon a Ferrari nagyon közel került hozzájuk, a Red Bull pedig, legalábbis Max Verstappennel, még rájuk is vert, ráadásul a lágy keverékű gumikon éppúgy, mint a közepeseken.

A Mercedesek tavaly is sebezhetőek voltak Szepangban.

Egy évvel ezelőtt Sebastian Vettel pont itt aratta első ferraris győzelmét, amikor a 2. helyről rajtolva kibekkelte kerékcsere nélkül a korai Safety Car-fázist, és két kiállással eljutott a célig, míg Lewis Hamilton és Nico Rosberg a versenyzők többségéhez hasonlóan eggyel többször járt a bokszban. Igaz, hogy Vettel akkor az időmérőn is beférkőzött a két Mercedes közé, 74 ezredre megközelítve Hamiltont, ami most túl merész álomnak tűnik, de a sikere jól mutatja a stratégia fontosságát ezen a pályán.

A Mercedest az időmérőn nehéz lesz megszorongatni Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

Igaz, erre az évre Szepang látványosan megváltozott. Nem elég, hogy a Red Bull Ringhez és a Hungaroringhez hasonlóan teljes hosszában újraaszfaltozták, némelyik kanyar oldaldőlésén is módosítottak, és a pénteki tapasztalatok megerősítették a várakozásokat: a pilótafülkéből nézve szinte olyan, mintha egy teljesen új pálya született volna. „Egyértelműen nagyon más lett – mondta a Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley. –

A pilóták többsége ugyanerről számolt be. „Malajziában eddig küszködtünk a hátsó gumik tapadásával a kigyorsításokon, de úgy tűnik, a ráncfelvarrás segített. Szerintem élvezetesebb lett vezetni a pályán” – jelentette ki Verstappen, több társa véleményét visszhangozva. Akadtak ugyanakkor negatív tapasztalatok is. Jenson Button például teljesen váratlanul jelentkező túlkormányzottsággal szembesült, és kifejezetten furcsának ítélte a burkolat viselkedését. „Az új aszfalt csalfa reménnyel kecsegtet. Az ember úgy érzi, óriási a tapadás, aztán hirtelen elveszik – magyarázta. – Ez nagyon szokatlan, így borzasztóan nehéz ráérezni. Nem tűnik normálisnak. Kicsit olyan, mint Szocsi aszfaltja, nehéz kiigazodni rajta.”

Räikkönen úgy érezte, zűrös napja volt, a köridejei mégis rendben voltak, ami általában jó jel Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

A látszólag előjel nélküli tapadásvesztés a pálya egyes pontjain lehet a megváltozott dőlésszög következménye is. Míg a burkolatra alapvetően pozitív visszajelzések érkeztek, ez a módosítás nem bizonyult népszerűnek, különösen az utolsó kanyarban, amely most már kifelé lejt.

– vélte Hamilton. – Mivel kifelé dől, a külső ív előnyösebbnek tűnik. Kicsit V-alakban kell fordulni.” Daniel Ricciardo hasonlóan látta: „Ha belül próbálunk kanyarodni, a lejtés miatt eltűnik alólunk a pálya, ha viszont kívül, akkor nagyobb távolságot teszünk meg, úgyhogy a helyes kompromisszumra kell ráérezni.”

Rosberg szerint így több lehetséges ív van ott, ami megkönnyítheti az előzéseket, Hamilton viszont nem ért egyet vele, szerinte ezen a téren semmilyen változás nem várható. Meglátjuk.

A gumikat is kíméli

Amiben viszont biztosan lesz változás, az a gumik viselkedése. Szepang hagyományosan keményen bánt velük – a Pirelli ezért vitte el mindig a legkeményebb keverékeket –, de az új aszfalt kevésbé érdes. Mivel sötét, szívja magába a meleget, és az olasz gyártó által pénteken délután mért 61 fokos pályahőmérséklet rekordnak is számít.

Ennek ellenére sem a kopás, sem a hőfáradás nem volt vészes.

A csapatrádióban hallhattuk, hogy Rosberget figyelmeztették a bal hátsó gumi hőmérsékletére, de valójában még a lágy keverékkel sem akadt különösebb gondja. Azzal Valtteri Bottasszal együtt ő tette meg a leghosszabb etapot, és még a 11. körét is ezredmásodpercre ugyanannyi idő, 1:40.886 alatt teljesítette, mint az elsőt. Verstappen keményebben megnyomta az első köreit, ám így is csupán 9 tizedmásodperccel lassult tíz kör alatt. „Úgy éreztem, ezzel a keverékkel is sokáig lehet a pályán maradni, úgy ránthattam rá vele az autómat a kanyarokra, ahogy akartam” – mondta.

Verstappen ezúttal sokkal erősebb volt pénteken, mint Ricciardo Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Rose

Bottas megjegyezte, hogy a Pirellik Szepang új aszfaltján kiegyensúlyozottabban viselkednek, mint a régin, és Rosbergnek szintén az volt a benyomása, hogy a versenyen sem lesz velük gond.

Érdekes módon nem mutatkozott drámai különbség a három keverék teljesítménye között;

egy mért körben persze a lágy volt a leggyorsabb, az időmérőn az lesz a nyerő, de ha megnézzük az összes hosszabb etapot, a legjobb átlag éppenséggel a kemény gumikon született, Hamilton jóvoltából. Ő 9 kör alatt 1:40.217-es átlagot ért el, bár ebből csak 5 kör volt értékelhető, Räikkönen a délutáni edzés elején 12 jó kört húzott le alig gyengébb, 1:40.235-ös eredménnyel. Ennél jobbra a lágy és a közepes gumikon sem volt képes senki.

Az alábbi grafikonon jól látszik, hogy Räikkönen a keményebb keverékkel végig jobb tempót diktált, mint Vettel a közepeseken.

Vettel etapja a közepes (kék) és Räikkönené a kemény (piros) gumikon (X: kör, Y: köridő, mp). A két keverék között nem volt nagy eltérés, bár Räikkönen az edzés elején, Vettel a végén teljesítette ezt a menetet Forrás: Farkas Péter - Origo

A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe ezért mondta, hogy „a stratégia vasárnap teljesen nyitott lesz a lágy, a közepes és a kemény gumik között”. Egy körülményt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni: az időmérő három órával később (helyi idő szerint délután 5-kor) kezdődik majd, mint a péntek délutáni edzés, ezért várhatóan mások lesznek a hőmérsékleti viszonyok. A gumik életben tartását egyébként segíti a Pirelli által megszabott, viszonylag alacsony keréknyomás is: elöl 20,5, hátul 18,5 psi.

Verstappen ijesztő tempót diktált

Hamilton 1:34.944-es ideje kis híján 5 teljes másodperccel jobb volt, mint amellyel egy évvel ezelőtt az élen végzett péntek délután. Ez részint a lágy gumiknak, részint pedig az autók technikai evolúciójának, valamint az új aszfaltnak köszönhető.

Egy mért körben a Vettel 0,6, Verstappen pedig 1,1 másodperccel lemaradt tőle, ezért vakmerőség lenne arra fogadni, hogy a Mercedest kitúrják a pole pozícióból.

A hosszú etapokon viszont egészen másnak tűnt a helyzet. A Ferrari és a Red Bull nagyon közel került hozzájuk, bár vegyes volt a kép: Ricciardo a lágy gumikon nem nyert annyit a keményebbekhez képest, mint mások, és a versenyszimulációi során sem tudta tartani a lépést a csapattársával.

Verstappen bezzeg őrült tempót diktált. Máskor láttunk rá példát, hogy amikor túlságosan megnyomja egy etap elejét, hamar szétgyilkolja a gumikat, de nem most. Ezúttal egy 1:39.873-as körrel kezdett, és utána is nagyon egyenletes időket ért el, ahogy erről a grafikonról is látszik:

A pilóták hosszú etapjai a lágy gumikon (X: kör, Y: köridő, mp) Forrás: Farkas Péter - Origo

Bár az etapja vége felé akadtak körök, amikor Rosberg és Hamilton gyorsabb volt nála – mindketten óvatosabban kezdtek –, az átlagokat tekintve így is Verstappen bizonyult jobbnak. Az élcsapatok pilótáit nézve ez volt a sorrend:

Átlagok a lágy gumikon:

1. Verstappen 1:40.498 (10/10 kör)
2. Rosberg 1:40.764 (12/10 kör)
3. Hamilton 1:40.791 (11/10 kör)
4. Vettel 1:40.895 (11/10 kör)
5. Ricciardo 1:41.223 (9/7 kör)
6. Hülkenberg 1:41.418 (11/9 kör)
7. Pérez 1:41.629 (11/9 kör)
8. Massa 1:41.729 (8/8 kör)
9. Bottas 1:41.750 (12/9 kör)
10. Button 1:42.249 (6/6 kör)

A két Mercedes nagyon közel került egymáshoz, és Vettel is alig maradt le tőlük, míg Ricciardo hátránya már elég jelentős volt. A konstruktőri 4. helyért harcoló Force India és Williams megint egymásra talált, bár az időmérőn valószínűleg az előbbi csapat lesz az erősebb.

A közepes keverékű gumikon Verstappennek még jelentősebb előnye volt mindenki mással szemben. Rosbergre körönként átlagosan 7 tizedet vert, ez a különbség azonban csalóka, mert 4 körrel rövidebb etapot tett meg, vagyis lehet – ami persze amúgy is elképzelhető –, hogy jóval kevesebb benzin volt az autójában. Ígéretesnek látszott Vettel tempója is, ő sem szakadt le Rosbergtől, és ami a legérdekesebb, pár kör elteltével még Hülkenberg is felzárkózott hozzájuk.

Köridők a közepes gumikon. Verstappen nagyon gyors köröket ment, de az előnye irreális, mert két lassút is beiktatott, és rövid volt az etapja Forrás: Farkas Péter - Origo

Átlagok a közepes gumikon

1. Verstappen 1:39.773 (7/5 kör)
2. Rosberg 1:40.449 (11/7 kör)
3. Vettel 1:40.754 (10/9 kör)
4. Ricciardo 1:40.749 (7/5 kör)
5. Hülkenberg 1:40.896 (9/7 kör)
6. Bottas 1:41.219 (10/10 kör)
7. Pérez 1:41.531 (11/11 kör)
8. Alonso 1:42.480 (10/10 kör)

A McLaren hátránya gumikeveréktől függetlenül elég nagy volt, még láthatóan nincsenek azon a szinten, mint akár a Williams és a Force India, amelyek maguk is egy lépcsőfokkal a Ferrari és a Red Bull mögött járnak.

Ilyen szoros eredmények mellett számíthatunk rá, hogy a Mercedesek indulnak majd az első sorból, de ha elrontják a rajtot, vagy egy Safety Car-fázis a tavalyihoz hasonlóan összekeveri a stratégiákat, nem lesznek biztonságban. Pénteken különösen Verstappen tűnt veszélyesnek rájuk. A fáma szerint a meleg idő a Ferrarinak kedvez, ám a délutáni szabadedzésen nem volt nyoma, hogy egy körben közelebb lennének a Mercedeshez a szokásosnál, vagy jobban bánnának a gumikkal, mint a másik két élcsapat. Räikkönen ugyanakkor hiába érezte zűrösnek a napját, a tempója egyáltalán nem volt rossz, és a kemény Pirelliken nagyon gyors 12 körös etapot teljesített.

Reméljük, a Mercedes vasárnap sem rázza le túl könnyen az üldözőit, arra viszont jó esély van, hogy a konstruktőri vb-címet bebiztosítják.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!