Vágólapra másolva!
A Red Bull David Coulthard narrációjával izgalmas filmet készített a Forma-1-es bokszkiállások történetéről. Szó esik benne Jos Verstappen és a Benetton 1994-es tűzesetéről is.

Ma már evidenciának számít, hogy a gyors bokszkiállások létfontosságúak a Forma-1-ben: akár a győzelmet is eldöntheti, ha egy csapat a riválisainál 3-4 tizedmásodperccel rövidebb idő alatt cserél kereket. Nem volt ez mindig így. A világbajnoki sorozat születése után, az 1950-es években még egy nagy kalapáccsal lazították, illetve szorították meg a szárnyas kerékanyákat, és a kiállások nem másodpercekig, hanem alkalmasint percekig tartottak.

Archív felvételek segítségével ezt is feleleveníti a Red Bull által készített háromnegyed órás film, amelyben David Coulthard kalauzolja végig a nézőket a bokszkiállások izgalmas történetén.

Kiderül, hogy a hőskort követően mintegy negyedszázadon át, az 1960-as, 70-es években a versenyzők legfeljebb kényszerből gurultak ki a szerelőikhez a nagydíjak közben,

mígnem a híres mérnök, Gordon Murray vezetésével a Brabham 1982-ben rájött, hogy egy tankolással egybekötött kerékcserét beiktatva gyorsabban lehet teljesíteni a távot. A filmben Murray mellett megszólalnak a csapat akkori szerelői is, és elmesélik, milyen technikai kihívásokkal és veszélyekkel kellett szembenézniük, amikor még bokszutcai sebességkorlátozás sem létezett.

Újra láthatjuk a félelmetes jelenetet, ahogy Jos Verstappen Benettonja lángba borul az 1994-es Német Nagydíj alatt, sőt a holland versenyző maga is feleleveníti, mit élt át a pilótafülkében ülve. A Red Bull ügyesen kihasználja, hogy a Benetton akkori szerelője, Jonathan Wheatley ma az ő csapatmenedzserük: Coulthard rákérdez a hírhedt történetre, amely szerint a gyorsabb tankolás érdekében megbuherálták az utántöltő berendezést.

Ezt Wheatley huszonkét év után sem erősíti meg, azt viszont hamiskás mosollyal elárulja, hogy

Ennek megvolt az a mellékhatása, hogy az üzemanyag nagyobb sebességgel áramlott a tartályba, amitől a bokszkiállás gyorsabb lehetett volna, de sajnos ezt a tempót a szelep nem bírta, mert nem erre tervezték. Úgy emlékszem, az a szűrő a következő versenyen már újra a helyén volt..."

A filmnek itt a trailerjét nézhetik meg. A teljes verzió (sajnos csak angol nyelven) itt látható, vagy okostelefonról és tabletről bármikor elérhető az iOS-es és Android-os, ingyenesen letölthető Red Bull TV appból.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!