Alonso: A McLaren hátrányba kerülhet a gumiteszt kihagyása miatt

Fernando Alonso, McLaren, Forma-1
McLaren Honda's Spanish driver Fernando Alonso looks on prior to the Formula One Malaysian Grand Prix in Sepang on October 2, 2016. / AFP PHOTO / MANAN VATSYAYANA
Vágólapra másolva!
Szerinte a Pirelli munkáját segítő csapatok mindenképpen előnyhöz jutnak a teszttel. Ennek ellenére optimistán várja a 2017-es idényt, szerinte a McLaren végre készen áll a támadásra.

Fernando Alonso továbbra is töretlenül hisz benne, hogy az elmúlt két szezon gyengélkedései után a McLaren-Honda a jövőben győztes csapattá válhat, és szerinte a 2017-es szezon remek lehetőséget kínál a feltámadáshoz. A McLaren sokat fejlődött tavaly óta, s bár Alonso rámutatott, hogy a 2017-ben bevezetésre kerülő új szabályok miatt az idén gyűjtött információk egy része kárba veszhet, szerinte felkészülten várják a kihívásokat.

"Nagyon örülök, hogy az átszervezések után a csapatunk helyzete stabilizálódott,

- nyilatkozta a spanyol, aki az ideinél is nagyobb fejlődést vár a 2017-es idénytől. "Az idén viszonylag könnyen elértük, hogy látványosan javuljon a motor teljesítménye, mert nagyon mélyről indultunk. Szerintem jövőre még nagyobbat léphetünk előre, mert azóta további átszervezések történtek. Most sokkal több emberünk, forrásunk és ötletünk van. Már mindent tudunk, és úgy látom, sokkal logikusabban készülünk a következő évre, ezért optimistább vagyok."

A kétszeres világbajnok szerint a McLaren "felnőtt az elmúlt 15-16 hónapban", és egy "remek tervvel" várják az új idényt. Úgy véli, az istálló a Hondával is sokkal hatékonyabban képes együttműködni, mint egy évvel ezelőtt. "Készen állunk arra, hogy a következő évben az új szabályok segítségével végre támadást indítsunk" - jelentette ki. "A hajtásláncunk persze még elmarad a Mercedesétől, de egyre jobb lesz.

Alonso magabiztosan várja a következő szezont Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

Egyetért Alonsóval a McLaren másik versenyzője, Jenson Button is, aki jövőre átadja a helyét Stoffel Vandoorne-nak, és a háttérből segíti az istállót. "Sok időbe telik, mire elérkezünk oda, ahol lenni szeretnénk, de az a lényeg, hogy folyamatosan jó irányba haladunk. Ráadásul a Honda tisztában van vele, hogy az utolsó részletek tervezésekor a versenyzők véleményét is érdemes figyelembe venni. A háttérben rengeteget javult a helyzetünk, és a Honda részéről a vezetőség is sokkal hatékonyabban végzi a munkáját" - magyarázta.

"Most mindenki magabiztosabb, mint tavaly ilyenkor, a Hondánál ez különösen érezhető. A kezdeti kudarcok fájdalmasan érintették a japánokat, és romba döntötték az önbizalmukat, hiszen olyan emberekről van szó, akik szenvedélyesen szeretik az autóversenyzést. Nagyon fájhatott nekik, de az elmúlt másfél évben nagyon megerősödtek."

Segített volna a gumiteszt

Bár Alonso szerint a McLaren felkészülten várja a következő idényt, azt

nem bánta volna, ha a McLaren is részt vesz a 2017-es Pirelli gumik tesztelésében.

Az olasz gumigyártó munkáját a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull segíti, a McLaren azért nem vállalta a tesztelést, mert minden erőfeszítését a 2017-es autó tervezésére akarta összpontosítani.

"Hiába használnak régi, 2015-ös autókat, biztos vagyok benne, hogy sokat tanulnak a gumik viselkedéséről" - mondta a tesztelésben részt vevő rivális istállókról. "Ezt persze ők nem fogják kimondani, de akkor is tény, hogy előnyhöz jutnak a teszttel."

Alonso szerint a McLaren eredetileg szeretett volna együttműködni a Pirellivel, de "a tesztelés feltételei ezt nem tették lehetővé." Az új gumikat tesztelő versenyzők egyébként eddig pozitívan nyilatkoztak a nagyobb tapadást biztosító, gyorsabb 2017-es abroncsokról.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!