Vágólapra másolva!
Az austini szabadedzéseken Ricciardo nemcsak egy mért körben, hanem a hosszú etapokon is gyors volt, míg a Ferrari erőtlenül kóválygott a pályán, a következtetésekkel mégis érdemes csínján bánni. Esélylatolgatás.

Hát oké, a Red Bull az idén csak két olyan versenyt nyert meg – a Spanyol és a Malajziai Nagydíjat –, amelyen a Mercedesek bajba kerültek, de az utóbbi hónapokban egyértelműen csökkent a különbség a két csapat között. Egy ideje már benne van a levegőben, hogy arassanak egy győzelmet erőből is, és erre Austin sok szempontból ideális helyszínnek tűnik.

A pálya első szektorát, jobban mondva a 9-es kanyarig tartó részt mintha a Red Bullnak találták volna ki.

Akárcsak Szuzukában, itt is gyors irányváltások követik egymást – nem meglepő, hogy péntek délután rendre Daniel Ricciardo és Max Verstappen érte el benne a legjobb részidőt. A pálya közepén található hosszú hátsó egyenes (nem mellesleg az egyik DRS-zóna) már sokkal inkább a Mercedes terepe, de a Renault motor mostanra eleget fejlődött ahhoz, hogy a Red Bullnak ott se legyen különösebb félnivalója.

Ricciardo a szuperlágy és a lágy gumikon is feltűnően gyors volt, de a Red Bull napja zökkenőmentesen alakult Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Az mindenesetre biztató volt, hogy Ricciardo a második szabadedzésen beférkőzött a két Mercedes közé, össz-vissz 0,194 másodperccel kapva ki Nico Rosbergtől. Ha egy mért körben ennyire csekély a Red Bull hátránya, versenykörülmények között akár még előnyük is lehet, amit a hosszú etapok eredményei alátámasztani látszanak. A szuperlágy keveréken, amelyet a Pirelli most először vitt el Austinba, Ricciardo szenzációs versenyszimulációt teljesített: ő tette meg a legtöbb (11) kört, mégis ő érte el a legjobb átlagot. Ráadásul nem is keveset, 5-6 tizedet vert még a Mercedesekre is, ha az első 5 normális (a trendből nem kilógó) kört vesszük alapul.

Az átlagok a szuperlágy gumikon
(Az első 5 „jó" kör, zárójelben az etap hossza)

1. Ricciardo 1:42.566 (11 kör)
2. Vettel 1:42.981 (4 kör)
3. Rosberg 1:43.018 (8 kör)
4. Verstappen 1:43.142 (6 kör)
5. Hamilton 1:43.177 (7 kör)
6. Räikkönen 1:43.883 (7 kör)
7. Pérez 1:44.064 (8 kör)
8. Massa 1:44.113 (8 kör)
9. Bottas 1:44.388 (9 kör)
10. Alonso 1:44.414 (8 kör)
11. Hülkenberg 1:44.510 (5 kör)
12. Button 1:44.928 (6 kör)

Vettel eredményének nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mert ő a többiekkel ellentétben az edzés végén kapta meg a harapós gumikat, amikor a pálya már jobb állapotban volt, ráadásul csak egy rövid, 4 körös sprintet húzott le velük. Ricciardo tempója viszont valósnak tűnik, és nem kerülte el a Mercedes figyelmét sem.

„Nagyon erősen lesznek ezen a hétvégén, komoly kihívást állítanak elénk – vélte Hamilton. – Ricciardo borzasztóan gyorsnak tűnik. Azt hiszem, a mi tempónkra holnap fog jobban fény derülni, de az biztos, hogy nincsenek jelentősen leszakadva tőlünk."

Az élversenyzők péntek délutáni hosszú etapja a szuperlágy gumikon (X: kör, Y: köridő, mp). A zöld vonal Ricciardóé, feltűnően jól tartotta a tempóját Forrás: Farkas Péter - Origo

A lágy gumikon pedig még nyilvánvalóbbnak tűnt a Red Bull előnye, minden egyes körben 3-5 tizeddel gyorsabbak voltak Rosbergnél (Hamilton a közepes Pirelliken tette meg a második hosszú etapját). A Ferrari sem egy mért körben, sem a versenyszimulációk során nem ért a nyomukba, ami nem túl biztató a még mindig a konstruktőri összetett 2. helyére hajtó Scuderia számára.

Az átlagok a lágy gumikon
(Az első 5 „jó" kör)

1. Ricciardo 1:42.594 (8 kör)
2. Verstappen 1:42.741 (9 kör)
3. Rosberg 1:43.109 (7 kör)
4. Räikkönen 1:43.491 (7 kör)
5. Vettel 1:43.936 (13 kör)
6. Massa 1:44.118 (9 kör)
7. Button 1:45.389 (8 kör)

A Red Bull tehát elégedetten zárhatta az USA Nagydíj első edzésnapját, és Ricciardo is megjegyezte, hogy ezúttal nem lesz szükségük hosszas technikai megbeszélésekre. „Biztosan ez volt az egyik legsikeresebb péntekünk – jelentette ki.

Hát ez az. Az óvatosság indokolt, mert az utóbbi hétvégéken a szokásosnál sokkal nehezebb volt megítélni a három élcsapat várható versenytempóját a pénteki szabadedzések alapján. A Ferrari például a szepangi és szuzukai első napon is le volt maradva, a futamon mégis gyorsabbak voltak a Red Bullnál, csak ezt különféle okokból nem tudták kihasználni.

A hosszú etapok a lágy gumikon (X: kör, Y: köridő, mp) Forrás: Farkas Péter - Origo

Meglehet, hogy Austinban is erősebbek lesznek, mint azt pénteken láttuk, hiszen a napjuk nem alakult simán: Sebastian Vettel lépéshátrányba került, amikor délelőtt leszakadt a jobb oldali visszapillantótükre, és emiatt elvesztette a beállításokra fordítható értékes idő egy részét, Kimi Räikkönen pedig azért lett csak 10., mert a gyors körében besokallt a 19-es kanyarnál. Mindketten elégedetlenek voltak a Ferrari balanszával, de mindketten úgy érezték, ha rendesen beállítják az autót, sokkal gyorsabbak lesznek. „Ma nem azt a Ferrarit láttuk, mint amit holnap fogunk" – állította Vettel.

Mindehhez hozzájön, hogy Austinban híresen szeszélyes az időjárás.

Pénteken is össze-vissza ingadozott a hőmérséklet, délelőtt még túl hideg volt az aszfalt a gumiknak. „Emiatt az első és a második szabadedzésen teljesen máshogy viselkedtek az autók. Az idő ráadásul a balanszra is kihatott, mert megváltozott a szélirány – magyarázta Rosberg. – Holnap várhatóan újra 180 fokkal el fog fordulni, ahogy az itt Austinban megszokott, úgyhogy amit ma megtanultunk, az szombaton nem feltétlenül lesz a segítségünkre."

Valóban: míg pénteken délnyugati szél fújt, szombatra északnyugati, vasárnapra pedig kétszer olyan erős, 16-18 km/ó-s északi szelet ígérnek. Ez apróságnak tűnik, de igenis van jelentősége, mert megváltoztatja a féktávokat, és egy-egy hirtelen széllökés kibillentheti a fejlett aerodinamikájú F1-es autókat az egyensúlyukból - tavaly pont Rosberg magyarázta ezzel a hibáját, amely miatt a verseny végén elvesztette a győzelmet Hamiltonnal szemben.

Hamilton most csak a 3. helyen zárta a pénteki edzésnapot, ez azonban szintén becsapós, mert egyszerűen a rossz délutáni beállításokra lehetett visszavezethető. „Elvégeztünk pár módosítást, amelyek némelyikétől jobb lett az autó, a fékek beállítása viszont katasztrofálisan sikerült – árulta el. – Nem tudtam túlkormányozottság nélkül befejezni egyetlen kört sem, de ezt szombatra megoldjuk. Rengeteget fejlődhetünk, és ha fékek problémáját orvosoljuk, visszanyerjük a tempónkat is."

Hamiltonnak van oka bizakodni, mert a nap nagy részében gyorsabbnak tűnt Rosbergnél:

az első edzésen mind a szuperlágy, mind a lágy gumikon 3 tizedet vert rá, és a második edzés elején is feltűnően jó időt ért el a közepes Pirellikkel. Csak az időmérő-szimulációk során kapott ki a csapattársától, ám ha szombatra összebarátkozik a fékekkel, ugyanolyan veszélyes lehet a pole-ra, mint máskor.

Hamilton a fékekkel küszködött, de előzőleg gyorsabb volt Rosbergnél Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mark Thompson

A világ szeme természetesen a Mercedes pilótáinak párharcán van, de ha valamelyik Red Bullnak sikerül megelőznie egyiküket, vagy akár mindkettejüket, az a világbajnoki esélyeiket is befolyásolhatja. Ricciardo ugyanakkor nem véletlenül fogalmazott óvatosan, hiszen az utóbbi pár hétvégén, köztük Japánban is volt már rá példa, hogy magán a futamon nem tudtak annyira közel kerülni a Mercedeshez, mint azt a pénteki hosszú etapjaik sugallták.

Mindennek tetejébe ezúttal azért is különösen nehéz volt kiértékelni a szabadedzések eredményeit, mert a pilóták jelentős részének félbe kellett hagynia a versenyszimulációját a megszakítás idejére, amelyre az egyik Haas hátsó szárnyáról leszakadó (konkrétan a rázóköveken fellépő rázkódástól leváló), a pályán szétszóródott aero-elemek miatt volt szükség. Úgy tűnt, a többségük ugyanúgy folytatta az etapját, ahogy abbahagyta, de valójában nem tudhatjuk, hogy nem változtattak-e az üzemanyagszinten a kényszerű bokszkiállás alatt.

Kényes a szuperlágy gumi

A Red Bull formája tehát ígéretes, mégis érdemes fenntartásokkal kezelni.

Amiben Ricciardónak mindenképpen előnye volt, az a szuperlágy gumik menedzselése.

Ő az első 4 körben nem egész 1 másodpercet lassult, míg Rosberg 1,4-et, Räikkönen 1,8-at, Vettel pedig 2-t. Ez vasárnap meghatározó tényező lehet, mert amikor legutóbb (2014-ben) végig száraz volt a pálya az USA Nagydíjon, a táv elején még a lágy gumik sem bírtak ki többet 14-15 körnél, a szuperlágyak tehát ennél is rövidebb nyitóetapra lehetnek hitelesítve. Így viszont akár három kerékcsere is szükségessé válhat, ezért a Pirellinél arra számítanak, hogy a Q2-ből egyesek meg fognak próbálni a lágy keveréken bejutni a Q3-ba.

Ebben az lehet a nehéz, hogy jelentős különbség van a három keverék között: a szuperlágy körönként kb. 1 másodperccel gyorsabb a lágynál, az pedig ugyanennyivel gyorsabb a közepesnél a Pirelli sportprogramját irányító Paul Hembery szerint. Stratégiai szempontból külön izgalmas, hogy a háromféle gumi teljesen másképp is viselkedik, nem úgy, mint Szuzukában, ahol a közepes és a kemény között alig volt eltérés az elhasználódás ütemét illetően.

„Nagyon körültekintően kell majd választanunk, mert a szuperlágy gumik gyorsan kopnak, ahogy az várható is volt – figyelmeztetett Fernando Alonso, akinek a csapata, a McLaren Austinban visszatért a Q3 esélyesei közé. – Csak a begyűjtött adatok áttanulmányozása után fogunk dönteni."

A hosszú etapok a kemény gumikon (X: kör, Y: köridő, mp), Látszik, hogy ezek sokkal tartósabbak a lágyaknál, a szuperlágyakról már nem is beszélve Forrás: Farkas Péter - Origo

A szuperlágyakat valójában még egy mért körön belül sem gyerekjáték úgy kezelni, hogy a pálya végére ne melegedjenek el. Ezzel magyarázható, hogy Ricciardo az első 5 jó körét nézve ugyanolyan, 1:42.5-ös átlagot ért a szuperlágy, mint a némileg tartósabb lágy keverékkel. A közepes sokkal lassabb volt, az viszont remekül bírta a strapát: Hamilton például az etapja 8. körében érte el a legjobb idejét, Nico Hülkenberg pedig a 13. körében is ugyanolyan tempót hozott velük, mint eleinte. Aki megpróbálja kevesebb kerékcserével megúszni az USA Nagydíjat, annak a közepes Pirelli lesz az adu ász.

Az átlagok a közepes gumikon
(Az első 5 „jó" kör)

1. Hamilton 1:44.199 (10 kör)
2. Bottas 1:44.491 (9 kör)
3. Pérez 1:44.515 (8 kör)
4. Hülkenberg 1:44.889 (12 kör)
5. Alonso 1:44.983 (6 kör)

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!