Ezentúl többször figyelmeztetik a lekörözendő versenyzőket

Forma-1, Japán Nagydíj
Spectators watch as Formula One drivers compete during the Formula One Japanese Grand Prix in Suzuka on October 9, 2016. / AFP PHOTO / BEHROUZ MEHRI
Vágólapra másolva!
Az FIA szeretné elérni, hogy a lekörözés előtt álló a versenyzők a lehető leggyorsabban utat engedjenek az élmenőknek, ezért az USA Nagydíjtól egy új rendszert vezetnek be a pilóták figyelmeztetésére.

Az utóbbi időben számos élversenyző panaszkodott arra, hogy a lekörözendő versenyzők a lengetett kék zászlók ellenére nem engedik el őket az első adandó alkalommal, ami akár több másodpercnyi időveszteséget is jelenthet. Esteban Gutiérrezt például rengeteg bírálat érte emiatt az idei szezonban, a Magyar Nagydíjon kétszer meg is büntették a sárga zászlók figyelmen kívül hagyásáért. A két héttel ezelőtti Japán Nagydíjon pedig a szokásosnál is többen szólaltak fel amiatt, hogy a sereghajtók nem álltak félre elég gyorsan előlük.

Az FIA ezért az USA Nagydíj előtt kidolgozott egy rendszert, amelynek segítségével az eddigieknél is nyomatékosabban tudathatják a lekörözés előtt álló versenyzőkkel, hogy utat kell adniuk a mögöttük érkezőknek.

A pilótákat először akkor fogják figyelmeztetni, amikor az őket megközelítő autó 3 másodpercen belülre került hozzájuk képest,

amikor pedig a különbség 1 másodpercre csökken, megkapják a kék zászlós figyelmeztetést is.

A Japán Nagydíjon a szokásosnál is több gond volt a kék zászlókkal Forrás: AFP/Behrouz Mehri

Az FIA a rendszerrel azt szeretné garantálni, hogy "a versenyzők következetesen mindig ugyanakkor kapják meg a figyelmeztetést, és ne a pályabírók helyzetfelismerésén múljon, mikor kezdik lengetni a kék zászlókat." A közlemény szerint a pályabírók eddig is többnyire sikeresen teljesítették a feladatukat, de

A szövetség továbbá hangsúlyozta, hogy a figyelmeztetések után a lekörözendő versenyzőknek az első adandó alkalommal félre kell állniuk, "ennek a legfőbb prioritássá kell válnia". A kék zászlók mellett a pilótafülkében is felvillan majd egy kék fény a gyorsabb autó közeledésekor, illetve a műszerfalon is megjelenik egy figyelmeztető üzenet. Amennyiben valamelyik pilótának ez sem lenne elég, az FIA "szükség esetén további eszközöket is bevethet."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!