Vágólapra másolva!
Christian Horner úgy látja, a két csapatot kevés választja el egymástól, és az is inkább az időmérőn, mint a versenyen. Azért nem biztos benne, hogy jövőre ők lesznek a nyerők.

Bár a Mercedes többet várt tőlük, a múlt vasárnapi USA Nagydíjon a Red Bull ismét közel került ahhoz, hogy legalább az egyik autójával beférkőzzön a két Ezüstnyíl közé. Miután a rajtnál hátraesett a 3. helyre, a világbajnokság éllovasának, Nico Rosbergnek igyekeznie kellett, hogy visszakerüljön Daniel Ricciardo elé, amiben végül egy Virtuális Safety Car-fázis volt a segítségére.

Enélkül az ausztrál versenyzőnek lett volna esélye elöl maradni, és a Red Bull főnöke úgy látja, a Mercedesnek alapvetően már csak szombatonként van jelentős előnye velük szemben – leginkább azért, mert akkor nagyobb teljesítményű motorprogramot tudnak használni.

– mondta Christian Horner. – A versenynapokon azonban egyre közelebb férkőztünk hozzájuk."

Ricciardo a második kerékcseréjéig maga mögött tartotta Rosberget Austinban Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mark Thompson

„Egyértelműen ledolgoztuk a hátrányunk nagy részét – tette hozzá. – Ha megnézzük az austini futamot, ott nem húztak el tőlünk túlzottan, pedig feltételezhetjük, hogy a Mercedesek nem csak kocsikázgattak az utolsó bokszkiállásuk után, hiszen a világbajnoki címért harcolnak. Biztató volt, hogy tartani tudtuk velük a lépést, nem kellett végignéznünk, amint elszáguldanak a távolba. Óriásit léptünk előre az idén."

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Ricciardo lemaradása az USA Nagydíj utolsó 23 körében 2,5-ről 15,2 másodpercre nőtt Rosberghez képest. Bár a végén szemlátomást elvette a gázt, már előzőleg, az 52. körig is vesztett 5 másodpercet, ami azt jelenti, hogy

körönként 0,26 másodperccel volt lassabb a Mercedes versenyzőjénél – jóllehet, 6 körrel öregebb gumikon.

Horner reméli, hogy ha a világbajnoki riválisok között elmérgesedik a helyzet a szezon hajrájában, a Red Bull ott lesz, és kihasználhatja a lehetőséget. Abban viszont nem biztos, hogy jövőre ők lesznek a pole pozícióban, pedig az aerodinamikára nagy hangsúlyt helyező új szabályok sokak szerint nekik kedveznek.

„Fogalmam sincs – ismerte el Horner. – Mindenki tiszta lappal indul. Tény, hogy ezen a területen mi korábban erősek voltunk, de nem tudhatjuk, hogy valaki nem bukkan-e rá egy csodafegyverre az új szabályok révén."

A Red Bull főnöke hozzátette, hogy már a Renault is dolgozik a Mercedeséhez hasonló, nagyobb teljesítményt biztosító motorprogramon az időmérőkre.

„Ha ezt összehozzák, közel leszünk ahhoz a szinthez, amelyen a V8-asokkal voltunk" – mondta Horner. Alighanem a csapata versenyképességére célzott, a hibrid turbómotorok ugyanis már régen sokkal erősebbek a hajdani V8-as szívóknál, a Mercedesé edzésmódban átléphette az 1000 lóerőt is.

A Mercedes csapatát irányító Toto Wolff úgy véli, a 2017-es világbajnoki küzdelem már tulajdonképpen el is kezdődött, és ennek az egyik jele, hogy a Red Bull tényleg közelebb került hozzájuk, főleg a versenyeken. „A Renault is szép munkát végzett, egyre kisebb a hátrányuk" – tette hozzá.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!