A Renault még csak a motor terén vette célba a Mercedest

Forma-1, Kevin Magnussen, Renault Sport Racing, Belga Nagydíj
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2016, Grand Prix of Belgium, #20 Kevin Magnussen (DEN, Renault Sport Formula 1 Team),
Vágólapra másolva!
Nincs még elég pénzük ahhoz, hogy felnőjenek az éllovasokhoz, a motorjuk is új lesz, és a szervezetfejlesztés sem fejeződött be, de az előző szezonnál mindenképpen jobb eredményt várnak.

Tavaly tért vissza gyári csapattal a Forma-1-be a Renault, de csak alkalomszerű pontszerzésig jutottak, ráadásul Kevin Magnussen és Frederic Vasseur is távozott az istállótól. Érkezett viszont több, mint 100 szakember az enstone-i gyárba, és Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezetője a Motorsport.com-nak elárulta, az idén már részlegvezetők elcsábításán fog dolgozni.

Viry-ben közben egy teljesen új motort fejlesztettek ki, ami Abiteboul elmondása szerint már most a Mercedes teljesítményszintjén üzemel, és a jövőben annál jobb is lehet, de egyelőre a megbízhatóság biztosításán dolgoznak, és nem álmodoznak arról, hogy már az idén felnőhetnek az élmezőny csapataihoz. A fejlesztési versenyhez szükséges pénzügyi források sem állnak még rendelkezésre.

Előrébb lépnének Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Nem tagadom, van különbség az élcsapatok és köztünk a források terén, mi tényleg a középúton járunk – nyilatkozta. – Az első három csapatot kivéve mindenkinél jobb lesz az anyagi hátterünk. A McLaren kissé ismeretlen, nekem nem világos az üzleti szerkezetük, és az, hogy miként működnek.”

Abiteboul úgy véli, hiába épülnek új szabályok szerint az autók, az év elején még mindig érződni fog a hátrányuk tavalyról, de a közvetlen ellenfeleiknél gyorsabb ütemű fejlesztést vár a csapatától. Elárulta, az ötéves tervük része, hogy a későbbiekben több pénzből is gazdálkodhassanak.

Új aero-főnököt igazoltak

Bár Abiteboul elismerte, hogy Vasseur távozása elkeserítő számára, a csapat fejlesztése személyi fronton sem áll meg. Elcsábították a Red Bull aerodinamikai részlegéről Pete Machint, aki 2017. július 3-tól a Renault aerodinamikai főnöke lesz, helyettesének pedig Jon Tomlinsont nevezték ki. Abiteboul szerint Machin leigazolása fénypont a Renault toborzási programjában.

„Bob Bell vezette a technikai csapatot, amikor a Renault konstruktőrként utoljára világbajnoki címet nyert, úgyhogy nagyon várom már, hogy vele dolgozhassak, és ugyanezt az eredményt tűzhessem ki célként. Korábban szorosan együttműködtem Nick Chesterrel és Ciaron Pilbeammel is, úgyhogy jól ismerem a kulcsembereket, akiknek ugyanilyen elképzeléseik vannak” – nyilatkota Machin.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!