Vágólapra másolva!
A Mercedes szemléletesen lerajzolta a változásokat. A kasztni mérete több helyen megnő, ami jelentősen kihat az aerodinamikára.

A Mercedes egyik mérnöke a csapat által kiadott videóban, a tavalyi autó képére szabad kézzel rajzolva magyarázta el szemléletesen, hogy milyen technikai változásokkal igyekeztek gyorsabbá varázsolni az F1-es autókat 2017-re. Át is adjuk neki a szót:

Ennek aerodinamikai értelemben nagy jelentősége van, mert a gumik mérete erősen befolyásolja, hogy mi történik a levegővel mögötte, az autó többi részén."

„Így ez kihat azoknak a tervezésére, köztük az első vezetőszárnyéra. A szárny is kiszélesedik, de csak 75 mm-rel, és hátrafelé nyilazott lesz, hogy az autók esztétikailag gyorsabbnak tűnjenek. Az első szárny és a kerekek közötti kapcsolat mindenesetre kiemelten fontos aerodinamikai szempontból, úgyhogy jól el kell találnunk."

„A karosszéria is szélesebb lesz, mégpedig mindkét irányba ugyanúgy 100-100 mm-rel, mint az autó a kerekekkel együtt. Ettől a padlólemez mérete is megnő, ami nagyobb leszorítóerőt jelent. Ugyanez érvényes a hátsó szárnyra: azt szintén kiszélesítették, de 150 mm-rel hátrébb is tolták, valamint ugyanennyivel lejjebb eresztették. Ezáltal közelebb került a diffúzorhoz, tehát erősebben befolyásolja a működését. Maga a diffúzor is nagyobb lesz, 150 mm helyett 175 mm magas, és az eleje előrébb kerül. Mindez segít növelni a leszorítóerőt."

„Az oldaldobozok előtti területet eddig szigorúan szabályozták. 2016-ban egy maghatározott térrészbe semmi nem lóghatott be, a 2017-es előírások viszont teljesen feloldották ezt a korlátozást. Azon a területen is képesek leszünk hasznos aerodinamikai megoldásokat alkalmazni."

„Változnak más részletek is. Az első felfüggesztés szögére vonatkozó tartomány kiszélesedik, és másképp határozzák meg, ami némi szabadságot jelent.

Ez határolja be, hogy mennyire ültethetjük le az autót. Az eleje most 100 mm-rel hátrébb kerül, ami nem hangzik túl soknak, mivel azonban az autó hátulja magasabban van, mint az eleje, így csökkenthetjük a hasmagasságot, tovább javítva az aerodinamikai teljesítményt."

A Williams pénteken már közölt egy számítógépes grafikát a 2017-es autójáról, de a csapatok az új modelljeiket majd csak a jövő héten leplezik le.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!