Vágólapra másolva!
Toto Wolff számít arra, hogy Nico Rosberg utódja, Valtteri Bottas is okoz majd kellemetlen pillanatokat Lewis Hamilton csapattársaként.

Nem lepte meg az F1-es közvéleményt, hogy a Mercedes a Williamstől érkező Valtteri Bottast szerződtette Nico Rosberg helyére, mivel a mezőny igazi sztárjai, Sebastian Vettel vagy Fernando Alonso nem volt elérhető. Sokan szerették volna, ha 10 év után megismétlődik Lewis Hamilton és Alonso csatája a Mercedes gyári csapatánál, de Toto Wolff szerint ez nem lehetséges.

„Ha a rajongók helyébe képzelem magamat, akkor én is szeretném Fernandót látni, és azt, hogy a 2007-es küzdelem megismétlődjön, de a csapat szempontjából ez nem működne – jelentette ki Wolff a BBC 5 Live rádióműsorban.

Ezt már próbálták, nem vált be Forrás: AFP

„Nekik már történetük van egymással, és az az év kifejezetten fájdalmas volt a Mercedesnek, mivel akkoriban partnerként jelen voltak. Az emberek persze érnek és változnak, izgalmas felállás lenne, de nekünk talán túlságosan is.”

Hamilton újoncként volt Alonso csapattársa a McLaren Mercedesnél,

amikor a wokingi istálló még a németek gyári partnere volt. A brit pilóta meglepően jól szerepelt, Alonso viszont kiemelt bánásmódot várt volna a világbajnoki címért folyó csatában. A küzdelem elmérgesedett, és ez is szerepet játszott abban, hogy kiderült, a McLaren ipari kémkedési botrányba keveredett.

Hamilton először a 2007-es Monacói Nagydíjon borult ki a futamot megnyerő Alonsóra, szerinte gyorsabb volt nála, de nem támadhatott Forrás: AFP/Bertrand Guay

Az FIA 100 millió dollárra büntette a csapatot, kizárták őket a konstruktőri világbajnokságból, és végül az egyéni címet is elvesztették. A spanyol pilóta az év végén visszatért a Renault-hoz, és Heikki Kovalainent szerződtették a helyére, aki nem zavarta Hamilton első világbajnoki címe megszerzésében, de csak az egyéni pontverseny 7. helyét érte el, így

a McLaren lemaradt a 2008-as konstruktőri világbajnokság megnyeréséről.

„Volt olyan évem, amikor én jó eredményeket értem el, a csapattársam pedig nem – mondta Hamilton egy beszélgetésen, amit a UBS szervezett. „Meg kellett volna nyernünk a világbajnokságot, de nem tudott feljönni mögém. Ha a másik pilóta előrébb van, mert jó munkát végez, az ember legalább a 2. helyet megpróbálja elérni, hogy a csapat a lehető legtöbb pontot szerezze.”

Kovalainen ritkán volt Hamilton előtt, két közös évük alatt mindössze egy futamot nyert meg, mázlival győzött a Hungaroringen Forrás: AFP/Tengku Bahar

„Ki kell egyensúlyozni a saját vágyakat a csapat érdekeivel, de ez általában egybecseng. A csapat is azt akarja, hogy nyerjek, úgyhogy ha elvégzem a feladatomat, ahogy a szívem diktálja, az a csapatnak is előnyére válik majd.”

Hamiltont emlékeztette a műsorvezető, hogy Alonso csapattársaként olykor átvette a tapasztaltabb ellenfele által kidolgozott beállításokat.

A háromszoros világbajnok nem tagadta, hogy előfordult ilyesmi, de kijelentette, azt szereti, amikor a pilóták a gokartversenyekhez hasonlóan saját maguk kénytelenek megtalálni a sikerhez vezető utat.

Hamilton a Mercedesnél is nyert már két világbajnokságot, tavaly viszont Nico Rosberg lett a győztes Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Igen, megtörténik az ilyesmi, ilyenné vált ez a játék. Kevés időnk van, és ha rossz irányba indulunk el, és nem megyünk arra, amerre a másik srác, akkor veszítettünk. Szerintem a csapat előrelépése szempontjából ez nem is rossz dolog. Nem vagyok az ellen, hogy a mérnökök megosszák egymással az adatokat, de nekünk nem lenne szabad tanulmányozni egymás értékeit.”

Tanultam, és nyertem minden kategóriában. Én tényleg megnyertem minden géposztályt, amiben elindultam, egyet sem hagytam ki. A másik jelöltet, bárki is legyen az, azért igazolták le, mert remélhetőleg ő is nyert valamit menet közben. Végtére is ezekre a képességekre van szükség, és mindenkinek önállóan kellene boldogulnia.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!