Vágólapra másolva!
A hétfői bemutató előtt bejáratták az amerikai istálló autóját Barcelonában, és nem tudtak elbújni az érdeklődő kamerák elől.

Hétfőn délelőtt Barcelonában, az előszezoni tesztek helyszínén mutatja be új autóját az amerikai Haas istálló. Gene Haas csapata tavaly jelent meg az F1-ben, Romain Grosjean révén rögtön pontokat szereztek, később viszont nem tudtak bánni a Ferrari segítségével megalkotott autójukkal.

Az idei szezonra épített VF17 szintén a Scuderiával együttműködésben készült, és a gyári csapathoz hasonlóan az olaszok idei erőforrását használja, ami várhatóan kisebb-nagyobb csúszásokkal fejlesztéseket is kap majd. Ez fontos szempont lehet, hiszen a Renault, a Toro Rosso, és a Sauber autói ellen komoly csaták várhatók a középmezőnyben.

Kémfotón a Haas VF17 Forrás: Twitter

Bár a Ferrari továbbra is a Haas mellett áll, korábbi tartalékpilótájuk, Esteban Gutiérrez állását ők sem tudták megvédeni. A mexikói pilóta helyére Kevin Magnussen érkezett a Renault-tól, így ő lesz az első F1-es pilóta, aki a mezőny mind a négy erőforrását kipróbálhatta már.

Csapattársa, Romain Grosjean már rutinos pilótának számít,

aki a tavalyi küszködés közepette is bizonyította, hogy megfelelő alkalom esetén képes szállítani a pontokat a Haas számára. Az idén mindkettejükre nagy feladat vár, hiszen ez lesz pályafutásuk eddigi legerősebb F1-es autója.

Újabb kémfotó a Haasról Forrás: Twitter

A kémfotók alapján a VF17 hozza egy középcsapat szintjét: meglepő megoldások egyelőre nem látszanak rajta, de a tavalyi autóhoz hasonlóan az idén sem másolták le az új Ferrarit.

A cápauszony és a kitüremkedő orr itt is szériatartozék, T-szárny viszont egyelőre nincs, és az uszony is sajátos formájú.

Bár a képek természetesen nem túl jó minőségűek, úgy tűnik, a szürke kicsit más árnyalatot kapott a tavalyi autóhoz képest, sokaknak az amerikai haditengerészet és a légierő járműveit juttatta eszébe az új modell, amit a képek készítésekor Grosjean vezetett a barcelonai bokszutcában.

Oldalról így jobban látható Forrás: Reddit / Taylo207

Szombaton egyébként nem a Haas volt az egyetlen csapat, ami pályára lépett Barcelonában: Grosjean és Magnussen korábbi munkaadója, a Renault is kipróbálta a kedden, Londonban leleplezett RS17-est.

Eredményekről természetesen nem érkezett hír,

nem is ez a bejáratás célja, de a Renault szempontjából megnyugtató lehet, hogy motorhibáról nem érkezett hír, ellentétben az új Toro Rosso bejáratásával, ahol a franciák új erőforrása mindössze 6 kört bírt ki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!