Vágólapra másolva!
Elismerte, hogy a Mercedes nem végzett elég jó munkát ezen a téren Ausztráliában, de biztos a javulásban. Az elbukott győzelem ellenére nincs letörve, inkább örül, hogy a szabályváltozások után is az 1. helyért támadhatott a Mercedes.

A Mercedes nem hivatkozott stratégiai mellényúlásra a melbourne-i verseny után, Toto Wolff szerint Sebastian Vettel és a Ferrari összességében egyszerűen jobb tempót diktált Lewis Hamiltonnál az idénynyitón. Maga a brit pilóta is erre a megállapításra jutott, és úgy véli,

csapatának fel van adva a lecke, hogy jobban bánjanak a gumikkal.

A pole-ból induló Hamilton az élen haladt a kerékcseréjéig, de addig nem tudta lerázni Vettelt, és a ferraris a 6 körrel későbbi bokszkiállását követően megelőzte. Érezte, hogy a gumijai a végüket járják, ezért muszáj volt betérnie a depóba – egy körrel korábban, mint eredetileg tervezték –, és noha egy párharcban általában az jár jól, aki korábban vált gumit, ezúttal Hamilton húzta a rövidebbet. Igaz, ebben közrejátszott az is, hogy beragadt Max Verstappen mögé.

Hamilton nem volt túl csalódott a vereség miatt Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Steve Etherington

"A csapat kérte, hogy az etap során folyamatosan tájékoztassam őket a gumik állapotáról. Ugyanakkor az a taktika, amit elterveztünk, és aminek a követésére kértek, nem feltétlenül volt optimális. Először is, nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy ellépjünk Sebastiantól, és ezt eleve tudtuk. De kitartottunk a stratégia mellett, ami végül nem vált be" - nyilatkozta.

"Muszáj javítanunk a gumik használatán, mivel tudjuk, hogy ezen hasaltunk el. Igyekszünk fejlődni, és fejlődni is fogunk."

A háromszoros világbajnok szerint a Ferrari versenyképességét bizonyítja, hogy az első etapban Vettel úgy sem maradt le tőle, hogy egy másik autót követve papíron többet kellett volna veszítenie a tapadásból, és így is ki tudta autózni a szükséges előnyt. Az elvesztett győzelem dacára nincs letörve.

"Nem állítom, hogy boldog lennék, de józanul kell tekintenünk a helyzetre: jelentősen megváltoztak a szabályok.

- mondta Hamilton. - Ma nem nyerhettem, s noha bizonyos dolgokat talán jobban végezhettünk volna, mindent beleadtam, amit lehetett. Nem nyerhetek mindig."

Amikor arról faggatták, hogy a gumikezelésen kívül mire gondolt a "bizonyos dolgokkal", nem árulta el, csak annyit, hogy házon belül megbeszélik. Az viszont szerinte mindenképp jót tett a Forma-1-nek, hogy kiélezett küzdelem zajlott az 1. helyért.

A szezon két hét múlva a Malajziai Nagydíjjal folytatódik, ahol a körülmények lényegesen mások lesznek, mint Ausztráliában. A szepangi például épített pálya, ellentétben az Albert Parkkal, így lehet, hogy módosul a csapatok erősorrendje.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!